Új Gorillaz album várható 2016-ban - Corn & Soda

Új Gorillaz album várható 2016-ban

tumblr_lp2w9i9nai1qhbx11o1_r1_1280Hat év után ismét új albummal jelentkezik a Gorillaz nevű együttes, Damon Albarn és Jamie Hewlett virtuális bandája, akik egyedi és fülbemászó hangzásukkal sokak kedvencévé nőtték ki magukat működésük során. Legutóbb 2010-ben jelentkeztek The Fall című albumukkal, nem sokkal utána azonban feloszlott az együttes a zeneszerző, Damon egykori zenekarának újraegyesülése miatt. Azóta elkészült Damon Albarn első szólóalbuma, az Everyday Robots (az elmúlt évek egyik legnagyszerűbb albuma véleményem szerint) illetve egy vadiúj Blur lemez is kikerült keze alól 2015-ben The Magic Whip címen. Ám a legnagyobb népszerűségnek mégis a Gorillaz örvend Magyarországon, úgyhogy örvendjünk: Noodles, Murdoc, 2D és Russel újból összeállnak.

Az énekes 2015 szeptemberében egy interjúban már elhintette, hogy szívesen visszatérne a stúdióba, hogy újabb albumot készítsen, így lehetséges, hogy az elmúlt fél év során már a Gorillaz albumon dolgozott. Hogy mikor is készül el, azt nem tudni egyelőre, valamint következtetni sem tudunk a korábbi albumaikból, mivel a 2010-es Plastic Beach-et 17 hónap alatt készítették el, míg a The Fall-t turnézás közben egy iPad segítségével ugyanebben az évben. A banda animátora, Jamie Hewlett kijelentette, hogy „2016 a Gorillazról fog szólni.” – majd elmondta, hogy szerinte nem tart majd sokáig, Damon rendkívüli termékenysége révén.

„Nagyon korai időszakában vagyok még az új Gorillaz albumnak. Idáig nagyon gyors és tele van energiával. Leragadtam a zongoránál, valahol a Broadway-en kívül (off Broadway) már évek óta. Ehhez képest teljesen ellentétes irányba szeretnék elindulni.” – mondta Damon, aki ezen kívül meglehetősen szűkszavú egyelőre az új Gorillaz album hangzásával kapcsolatban, de annyit már elárult, hogy a számok legalább 125 BPM-es tempóban készülnek.

Jamie Hewlett pedig a következőket mondta az új anyag grafikai részéről: „Változni fog – de nem tudhatom, hogyan. De persze hogy más lesz, nem csinálhatom azt, amit már megcsináltam korábban, ez nem érdekes számomra. Ugyanúgy ahogy Damon zenéje is változik és halad előre, úgy én is. Egy teljesen új külső lesz.”

Az album megjelenésének dátumát nem tudni tehát, de a tervek szerint 2016-ban szeretnék kiadni. Ami biztos, hogy komoly várakozás előzi meg, de ismerve Damon és Jamie profizmusát, ezúttal is hibátlan munkára számíthatunk. Addig is érdemes követni Jamie Hewlett-et az instagramon, ugyanis időről időre feltöltésre kerülnek alkotások a Gorillazról is, amelyek lehetséges, hogy részét képezik majd a készülőben lévő albumnak, valamint videókat, ahogy a stúdióban dolgoznak épp. Íme néhány:

White Ball fracture

hewll (@hewll) által közzétett fénykép,

Light me up

hewll (@hewll) által közzétett fénykép,

hewll (@hewll) által közzétett videó,

(via)

Ez is tetszeni fog...

Hozzászólások

  1. […] rajongók örvendezhetnek. Amint arról már korábban beszámoltunk, új album várható a nagysikerű brit zenekartól. Késve ugyan, de […]