Új dal a 25 éves Junkies-tól - Corn & Soda

Új dal a 25 éves Junkies-tól

Három év után új dallal jelentkezett a Junkies. A „Béke tér” című szerzemény az idén 25 éves zenekar jubileumi, „Negyedszázad kockázat és mellékhatás” albumán szerepel, mely április 5-én az Edge Records gondozásában jelenik meg. A friss nótához készült szöveges videó már elérhető a YouTube-on.

forrás: sajtóanyag

1994-es alapítása óta a Junkies igen nagy utat járt be. Az idén 25 éves budapesti punk rock zenekar a megalakulását követő gyors, fővárosi klubsikerek után 1995-ben jelentette meg első lemezét, amely már országos ismertséget is hozott.

forrás: sajtóanyag

„Eredetileg nem ezzel akartunk kijönni először az új dalok közül, de mivel a Béke tér a legpopulárisabb nóta a lemezen, jó ötletnek tűnt. Én írtam és én is gitározom a dalban, a szöveg is az én személyes élményeimből táplálkozik. A szám a csepeli Béke térről szól, ott éltek a nagyszüleim, akiknél nagyon sok időt töltöttem, miután édesanyámmal és édesapámmal Szentpétervárról Budapestre költöztünk. Az ő lakásuk volt az első magyarországi lakhelyem” – magyarázza Szekeres András, a Junkies énekese, akiről köztudott, hogy Oroszországban született. „Ez a dal az utolsó szám a lemezen, egyfajta feloldozó tétel – tulajdonképpen a megnyugvásról szól, hogy le kell ülni és hátradőlni, a Béke tér pedig, mivel szinte minden városban van ilyen, ennek egy nagyon szép szimbóluma.

Az Edge Records gondozásában megjelenő új albumot, amely a zenekar honlapján keresztül már előrendelhető, április 9-én egy exkluzív akusztikus minikoncerttel egybekötve dedikálják a budapesti Hard Rock Caféban a Junkies tagjai. A banda közben már javában készül a születésnapi nagykoncertjére is, amit június 15-én tartanak a Barba Negra Trackben. A 2019-es év innentől kezdve egészen december végéig a negyedszázados jubileumról szól, amit a friss lemezre építve, egy látványban is megújult produkcióval tesznek még különlegesebbé a fellépések alkalmával a zenészek.

Junkies: Negyedszázad kockázat és mellékhatás dallistája:

01. Szték

02. A szerelmedtől lettem ilyen

03. Vesztettél

04. Ennyi kell

05. Mi vagyunk a többség

06. Már csak a pénzért csinálom

07. Nincs pardon

08. Miattad iszom, te állat

09. Bitter Candy

10. A drog az rossz

11. Halacska

12. Maszk

13. Recseg-ropog a rendszer

14. Mese

15. Ne ébressz fel

16. Hiba van

17. Minden álmom

18. Szerelmes vagyok

19. Béke tér

forrás: sajtóanyag

Ez is tetszeni fog...