Unalom a halál után - Egyenesen át (Flatliners, 2017) kritika - Corn & Soda

Unalom a halál után – Egyenesen át (Flatliners, 2017) kritika

 

InterCom

Mi vár minket a halál után? – ezt a szakrális és tudományos berkeken belül is centrális kérdést lovagolta meg Joel Schumacher (Falling Down, 1993) mintegy 17 évvel ezelőtt. A Peter Felardi forgatókönyvéből készült produkció vegyes fogadtatásban részesült. Az 1990-ben bemutatott Egyenesen át (Flatliners, 1990) egy jól sikerült mozi volt, ugyanakkor az izgalmas alapötlet ellenére a témát nem sikerült kellően kibontani. Nem volt meg a kellő konklúzió, hogy úttörő film válhasson belőle. Ezt a csorbát köszörülhette volna ki a Tetovált lányt (Män som hatar kvinnor, 2009) jegyző Niels Arden Oplev. Joggal bízhattunk benne, hogy ez sikerülhet a skandináv rendezőnek, hisz Ben Ripley író a Forráskóddal (Source Code, 2011) bizonyította, hogy otthonosan mozog a hasonló tematikájú filmekben. Emiatt is fáj sokkal jobban, hogy egy jó indulattal középszerű horror – sci-fi – dráma – pszichothriller katyvaszt kaptunk, amely egyik aspektusában sem működik.

IMDb

Egy film remake-jét elkészíteni többnyire hálátlan feladat. Ahhoz, hogy igazi sikerként futhasson be, nem elég egy jó filmet készíteni, köröket kell verni az alapanyagra. Az igazi klasszikusokból készült átiratok is többnyire ezért buknak meg. Egy nem agyonhype-olt, de jó alapanyagot nyújtó filmből viszont sokat ki lehet hozni. Oplevék az Egyenes áttal (Flatliners, 2017) azonban annyit értek el, hogy Schumacher alkotására Oscar-díjas filmként tekinthessünk. Az alapszituáció nagyvonalakban megegyezik elődjével, az alkotói gárda csak néhány ponton garázdálkodott bele elődjébe, de abból sem jöttek ki túl jól.

Courtney (Ellen Page) egy elhivatott orvostanhallgató, akit egyre inkább foglalkoztat a halál utáni lét kérdése, két társával merész kísérletbe fog. Az egyetem alagsorában berendezett kis műtőben a klinikai halál állapotába „süllyed”, hogy aztán barátai újraélesszék. Így kívánja megtudni, mi is történik a halál után. A kísérlet után szinte emberfeletti képességekre tesz szert, memóriája bámulatosan felfrissül, személyisége is átalakul, szabadabb, féktelenebb lesz. Naná, hogy az újabb két fővel kibővült kompánia (szinte) minden tagja részt akar venni a kísérletben, sorra „ütik ki” és élesztik újra egymást. Csakhogy valami egész mást is áthoznak magukkal: saját démonuk, egy régi bűnük, tragédiájuk is elkezdi kísérteni őket, és az életüket követeli.

IMDb

Első olvasatra akár lebilincselően is hathatna, azonban a központi témát olyan szinten elbagatellizálják, hogy a misztikum sem tart tovább tíz percnél, még a figyelmünket sem képesek igazán felcsigázni. Az alapkoncepciót is rövid időn belül sikerül kiölni a filmből. Nem a tudásvágy vagy az alapvető tudományos kíváncsiság hajtja a fiatalokat. Csupán különleges képességekre áhítoznak, hogy átmenjenek a vizsgákon vagy minél jobbat bulizhassanak. Tulajdonképpen ez a meghal-feléleszt-bulizik sorminta játszódik le az egész filmben. Hogy valami történjen is, Oplevék „meghorrorosították” a történetet, ami kb. ki is merül abban, hogy olcsó jump scare-ekkel próbálják riogatni a nézőket. Ráadásul fél órára belepakolnak annyit, mint James Wan egy egész moziba. Miután a film átesik az áltudományos maszlagon és a bagatell körítésen, egy B-kategóriás tinihorror felé tendálódik. Próbálnak műfaji sajátosságokat is beleerőszakolni, de a thrilleri elemek átcsapnak horrorba, a drámaisághoz pedig már a színészek is kevesek.

Míg Schumacher olyan művészeket tudott felvonultatni, mint Kevin Bacon, Julia Roberts, Oliver Platt vagy Kiefer Sutherland, Oplevnek nem sikerült egy igazán tehetséges bagázst összetrombitálnia. Habár utóbbi beugrik a remake-be korábbi szerepében, ezúttal egyetemi professzorként, de ez is csak egy fanservice, semmi befolyása nincs a történetre. Pedig ezen a vonalon is volt fantázia, de Oplev nem használta ki ezt a ziccert. A legnagyobb név egyértelműen Ellen Page (X-Men: The Last Stand, 2006) aki a mutánsiskolát ezúttal orvosi egyetemre cserélte. Maradandót azonban nem sikerül alakítania, a szereplők többsége is inkább unszimpatikus, nem tud igazán izgulni értük a néző. Talán Diego Lunat lehet kiemelne a pragmatikus orvosgyakornok szerepében, de a szerelmi szállal ő sem tudott mit kezdeni.

IMDb

Ami pozitívumot ki lehet emelni az Egyenesen át remake-ből, azok az álomszerű, bizarr víziók megvalósításai. Ezt nagyon eltalálták az alkotók, ebben az aspektusban az egész atmoszféra, képi világ nagyon jól kivitelezett. Nathan Barr zenéje szintén a film erősségeihez tartozik. Ez az elégikus muzsika képes misztikumot varázsolni az amúgy hangulatában jóindulatú kettesre vizsgázott filmnek. Bármekkora potenciált is rejtett magában az Egyenesen át, Oplevék mintha szándékosan nem akarták volna kihasználni. Inkább egy átlagos, manapság divatos horrorra törekedtek, annak minden kliséjével együtt, azzal nem nagyon foglalkoztak, hogy valami tartalmat is adjanak hozzá.

Ha nem ragaszkodunk ahhoz, hogy remake-kel van dolgunk, az igazi izgalom, feszültség nagyon hiányzik. Semmilyen katarzist nem éltünk át, a lezárást pedig kis túlzással egy tízéves is megalkotta volna. Az Egyenesen át a remake-tömegtermelés újabb mintapéldánya. Egy nagyon jó alapkoncepcióból Oplevéknek egy nagyon bugyuta horrorra futotta, ami igazából csak egy-két komponensében működik. Ha valakit foglalkoztat a halál utáni lét kérdésköre és nem egy áltudományos, jump scare-ekkel teletűzdelt mozit akar látni, annak mindenképp Joel Schumacher alkotása ajánlott.

Értékelés: 59/100

IMDb: 4,9

Mafab: 66

Ezek is tetszhetnek...