Út a Pokolba – 23 perc – Corn&Soda

Út a Pokolba – 23 perc

Mi minden történhet az ember lányával 23 perc alatt? Sorban állás közben megismerheti élete szerelmét. Néhány szemtelenül merész mondattal megcsípheti álmai állását. Lázadó szellemű, karrierista nőből anyává válhat. Elveszíthet mindent, ami kedves neki. Mindez megtörténik a 23 perc (Girls and Boys, 2018) című monodráma hősnőjével. Az egészen az előadás végéig névtelenül maradó nőt Járó Zsuzsanna kelti életre, Keszegi László rendezésében. Valószínűleg ez a fajta anonimitás tudatos választás az író, Dennis Kelly részéről, aki minden eszközt megragadott, hogy egy komoly társadalmi problémát közel hozzon az átlagemberhez. Vajon milyen mértékben járt sikerrel?

Monodrámáról lévén szó, hősnőnk egymaga kénytelen elvinni hátán az egész előadást, és lekötni a közönség figyelmét. Amikor Járó Zsuzsanna szemüvegében és piros köpenyében színpadra lép, magára öltve egy kemény, karakán nő és egy kissé szórakozott bölcsésznő sajátos elegyének jelmezét, már semmi kétségünk arról, hogy sikerrel jár. Monológja erős felütéssel kezdődik, amikor külföldi kalandjairól mesél, és arról, miért volt számára szükségszerű a régi életéből való kiszakadás. Hősnőnk kendőzetlenül, naturális módon tárja elénk a miérteket, nem csupán a mocskos részleteket, hanem saját gyengeségeit is őszintén kihangsúlyozva. Ez persze idáig nem különbözik egy Insta storytól vagy egy Facebook poszttól, amelyben az írója kínos részletességgel tárja ország-világ elé, hogy hogyan haldoklik a fájdalomtól, vagy melyik buliban itta magát filmszakadásosra aznap este.

Ám hősnőnk időről időre mégis félreteszi saját életének drámáját, és gyökeres változáson megy keresztül. Lehajol két gyermekéhez, és angyali türelemmel (vagy éppen türelmetlenséggel), de mindenképpen végtelen szeretettel a szívében csinálja végig az anyasággal járó balhés pillanatokat. A két gyermek – Linnie és Danny – egyedüliként kaptak nevet a darab szereplői közül, ami szintén erőteljesen kifejezi, hogy ők ketten jelentik a világot anyjuk számára. Van abban valami mulatságos, ahogyan hősnőnk a földre guggol, és a levegővel beszélget arról, miért lesz jobb helye a kertben a homokvárnak, mint a szobájában vagy mennyire csúnya dolog volt tönkretenni a nővére munkáját, amit a fazekas szakkörön készített. Ám ahogy haladunk előre a történetben, ez a mozzanat egyre bizarrabb jelleget kap, különösen azután, hogy megtudjuk, konkrét funkciója van ennek a légüres térnek, és nem csupán a monodráma formája miatt nem csicsereg két gyermekszínész a színpadon.

A darab hangvétele fokozatosan vált át könnyedből és szórakoztatóból olyan súlyosan tragikussá, amelyet lehetetlen ép ésszel felfogni. Egy ponton hősnőnk ad egy kis felmentést számunkra a borzalom alól, amikor kiszól a közönséghez, hogy ne feledjük, mindez nem most történik, és nem velünk történik. Ennek ellenére tűpontossággal ér célba az üzenet, hogy a családon belüli erőszak pokla bárkire és bármikor rászakadhat.

Kelly nagyon tudatosan használt fel minden egyes dramaturgiai eszközt, amely a rendelkezésére állt, és nagyon hiteles képet festett a problémáról. Fontos erénye, hogy nem ítélkezik, hanem pontról pontra bemutatja a vakvágányokat, amelyeken ki tud siklani az idilli családi élet, és a folyamat dinamikáját, amely odáig vezet, hogy egy férfi bántalmazóvá váljon. Az egyetlen vakfolt a férfi huszonhárom percre marad, miután szembesült tettével.

Kelly megértésre motivál, ezzel együtt pedig az odafigyelésre és a megelőzésre. Járó Zsuzsanna színészi játéka első osztályú közvetítője az üzenetnek, a darab végén felhangzó egyszerű, de elemi érzéseket megmozgató zenei effektek pedig még nagyobb hangsúlyt adnak neki.

A 23 perc tehát nagyon aprólékos látleletet ad a családon belüli erőszakról azon szerencsések számára is, akiknek a saját életükben soha nem kellett ilyesmivel szembesülniük. Ajánlom mindenkinek a darabot, akit nem rettent el ez a rendkívül súlyos, napjainkban még mindig tabuként kezelt téma.

Ez is tetszeni fog...