Üzemen kívül - Corn & Soda

Üzemen kívül

Április 28-án indul el Márkus Sándor Üzemen kívül című szolidaritási kampánya. Az installáció azt a várakozó álláspontot vizualizálja, amit mindannyian éreztünk már különböző helyzetekben – például most, a koronavírus idején. A Budapesti Történeti Múzeum is csatlakozik az Üzemen kívül című szolidaritási kampányhoz.

Az alkotó, Márkus Sándor a következőképpen fogalmazta meg a kampány üzenetét:

A világ most egy sárgán villogó közlekedési lámpa.
Mi csak állunk előtte és várunk, 
várunk és reménykedünk,
de legalább együtt vagyunk.

Az installáció a szolidaritást is kifejezi azon intézmények mellett, akik jelen helyzetben „üzemen kívül” vannak. A Budapesti Történeti Múzeum tagintézményei (Aquincumi Múzeum, Budapest Galéria, Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, Vármúzeum) közösen csatlakoznak a kezdeményezéshez: az elkövetkezendő napokban minden este 7 órától egy narancssárga fény világít a Vármúzeum egyik Dunára néző ablakából ezzel is azt üzenve, hogy a BTM ugyan „üzemen kívül” van, de az intézmény továbbra is működik, csak jelenleg a virtuális térben.

A kampány jelképe, a sárgán villogó közlekedési lámpa a következő helyszíneken lesz látható: Budapest Bábszínház, Katona József Színház, Hajas Szalon, MTK Budapest, Központ, Béla bár. Zenészként csatlakozik még a kampányhoz a jelenleg is rendszeresen online szobakoncerteket adó iamyank, független színészként pedig Nagy Dániel Viktor

A lámpák felkapcsolásának időpontja: 2020. április 28. 19:00

Lekapcsolás: 2020. május 2.

A szervezők várják még további helyszínek, intézmények csatlakozását is. Jelentkezni a sankoart@sankoart.hu email címen lehet.

Ez is tetszeni fog...