Végállomás: esküvő (Destination Wedding, 2018) - kritika - Corn & Soda

Végállomás: esküvő (Destination Wedding, 2018) – kritika

végállomás: esküvő

Forrás: IMDb.com

Victor Levin legújabb filmjében tort ül a cinizmus. A Végállomás: esküvő (Destination Wedding, 2018) című melodrámájában új szintre emeli a romantikus komédiák világát, s olyan kikezdhetetlen pozícióba helyezkedik, ahol sem a romantikára és kalandos „egymásratalálásra” vágyó nézők, sem pedig a tocsogós szerelmi vallomásoktól émelygő mozizók megvetésétől nem kell tartania.

Forrás: Port.hu

A történet rém egyszerű, és mégis, rémségesen abszurd. Adott a férfi, Frank, egy nárcisztikus, kényszeresen őszinte barom, aki a jól neveltség legalapvetőbb normáit sem sajátította el, vagy inkább módszeresen kiölte őket magából, hiszen azok őt, a mindenkor legfontosabb személyt, hátráltatnák. Van azonban még egy nárcisztikusunk, szemfülesebb olvasók már talán kitalálták: a nő, Lindsay. Akit merő véletlenségből – vagy tán mégsem? – folyamatosan a férfi mellé sodor az élet. Mint zsák a foltját, vagy: mint folt egy még nagyobb foltot – úgy talál egymásra a páros. Hamarosan pedig az is kiderül, hogy hőseink egy közösen eltöltött hétvége elé néznek, mivel ugyanarra az esküvőre utaznak. Frank bátyja házasodik meg ugyanis, aki nem mellesleg Lindsayt hagyta ott korábban a mostani aráért.

Forrás: 24.hu

Victor Levin filmjének talán legnagyszerűbb újítása az, hogy a filmet csak és kizárólag kettejük párbeszédjeiből építi fel, a két karakter közös nézőpontján keresztül, akik érzéketlen és egoista mivoltuknál fogva kíméletlen racionalitással elemzik ki a mindenkori esküvők maníros gesztusait, hazug jeleneteit és képmutató etikettjeit. Mindezt brutális humorú adok-kapokban, egymás sokszor filozófiai mélységű nézeteit olcsó, de ravasz és őszinte érvekkel kioltva. Vagyis Victor Levin kiváló párbeszédekben mutat rá a romantikus komédiák összes gyengeségére és vétségére: a gyenge humorra, a valószerűtlen cselekményre és a túlcsorduló, szinte nem evilági érzelmi mámorokra. Ezekben tehát egy kiváló író ismérveit ismerhetjük fel, s épp ezért, a kamaradráma-jelleg miatt, nem is érdemes a rendezésről beszélni, hisz voltaképp két ember merev eszmecseréje teszi ki a film jelentős részét.

Forrás: IMDb.com

Ami azonban ellenérzést válthat ki belőlünk, az a történet. Pontosabban: a két karakter közti kapcsolat dinamikájának alakulása, amely sajnálatos módon túlzottan hasonló ívet mutat, mint a film által éppen parodizált romantikus komédiák cselekménye, és végkifejletében sem igazán sikerült eltérni a méltán gyűlölt elődöktől. Viszont ez a film élvezhetőségéből nem von le, csupán az összképen hagy egy picike szégyenfoltot. Valamelyest tehát legitimálja ezeket a filmeket, amelyeket minden bizonnyal a rendező is rossznak tart, de végső üzenetében vállalhatónak. Ez a végén már egész plasztikusan kiütközik a mi filmünkben is, hiszen a sztori végéhez közeledve az egyik hősünk – hogy melyik, az maradjon titok – győzködni kezdi a másikat arról, hogy nekik össze kellene jönniük. Mi pedig, mint nézők, úgy érezhetjük magunkat, mint amikor egy rossz romantikus film próbál meggyőzni minket arról, hogy már pedig igen is egy jó alkotást nézünk, és ennyi szenvedés után nekünk is akarnunk kell, hogy a szerelmesek, minden gyötrelem és kínlódás árán, de végül egymáséi lehessenek. A történet legkiválóbb epizódja ez, amelyben az egyik fél érvek garmadáját sorakoztatja fel az áhított happy end értelmessége mellett, míg a másik makacsul, tökéletes, higgadt következetlenséggel utasítja el a szerelmi kötődés lehetőségét.

Forrás: 24.hu

Egy ilyen kiválóan megírt párbeszédfilmnél valahogy háttérbe szorul minden más. Keanu Reeves, akinek néhány korábbi alakításával korántsem vagyok kibékülve, meglepően sokat tudott hozzátenni ehhez az egyébként nehéz és érzelmetlen karakterhez. Winona Ryder játéka pedig, talán a Stranger Thingsben nyújtott elképesztő teljesítménye után, számomra nem volt túlzottan maradandó élmény, helyenként kellemetlen ripacskodásba ment át az amúgy vicces személyiségű karaktere. Talán nem elcsépelt kifejezés, ha azt mondom, túljátszotta önmagát.

Forrás: poluscentermozi.hu

Láttam már jobb és rosszabb filmet is, ami egyszerre akart lenni a paródia és a paródia tárgya egyaránt, úgyhogy váratlannak ezt a filmet semmiképp sem nevezném. Kellemetlen szót fogok használni: érdekes. Könnyen fogyasztható, rendkívül sok és minőségi helyzetkomikummal, néhol pedig egészen elgondolkodtató fricskákkal a nézők és a filmkészítők felé egyaránt. Nézzétek meg nyugodtan.

Értékelés: 68/100

IMDb: 6.2/10

Mafab: 74%

You may also like...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: