Vissza a hatvanas évekbe - az új The Last Shadow Puppets album duplakritika - Corn & Soda

Vissza a hatvanas évekbe – az új The Last Shadow Puppets album duplakritika

The Last Shadow Puppets: Everything You’ve Come To Expect 

BB:

A nyolc éve összeállt szuperduó hosszú ideig váratta rajongóit a folytatással. Igaz, idő közben Alex Turner aktívan zenélt az Arctic Monkeys-zal, filmzenét szerzett, Miles Kane pedig szólókarrierjét egyengette. A két bff most újra összeállt, és piacra dobta új, Everything You’ve Come To Expect albumát,mi meg meghallgattuk és két merőben eltérő véleményt alkottunk!landscape-1454063268-last-shadow-puppets
Amikor meghallottam az első számot az új albumról, legalább tízszer rányomtam a repeat gombra, de ez a megszokott reakcióm, amikor új TLSP számot hallok. Alapból gyenge pontom a hatvanas évek mod stílusa, ahogy a vagány rock’n’roll keveredik a bájos pasztelszínben pompázó naív hatvanas évekkel, és azt, hogy Kane és Turner ezt újra divatba hozta, az egyik legkedvencebb dolgom napjainkban. De térjünk is rá az új albumra.
A srácok idő közben kívül-belül alaposan megváltoztak, és ez hallatszik az új albumon is, ugyanakkor megmaradt az a tipikus hangzás és atmoszféra, amit csak ez a két brit fiúképes előállítani.

Az album erősen kezdődik az Aviation című számmal, amit leginkább egy régi James Bond filmben tudnék elképzelni. Ez tipikusan az a szám, ami mindenki kedvence lesz, aki végighallgatja a lemezt, belehajt a lenyugvó napba egy cabrióval, és közben az enyhe szellő fésüli a dallamokat. Indulhat a buli.
A Miracle Alignerrel lágyabb vizekre evezünk, ez a szám az andalítóbb TLSP számok közé tartozik, mint a Dracula Teeth, vagy az albumcímadó dala, az Everything You’ve Come To Expect. Sőt, azt kell, hogy mondjam, hogy alig vannak lendületes számok a lemezen, mégis energetikus és mozgásra buzdítja az embereket.
Az abszolút kedvencem a mézesmadzagként megjelentetett Bad Habits, ami inkább Kane vagány “én vagyok a világ királya”hozzáállását tükrözi, de ezért szeretjük. Egyben ez az egész lemez legvadabb dala. Talán a legnagyobb változás az előző zenékhez képest, hogy rengeteg szexuális töltetű szám van új anyagok közt, sőt jobban végiggondolva egytől egyig tocsognak az erotikában.

lastshadowpuppets-770
A Sweat Dreams az album balladája számomra, tipikus szerenádzene,szinte látom, ahogy valaki ablaka alatt adják elő szenvedve.
A kedvencem a Used To Be My Girl, ez az a szám, amit eddig a legtöbbször hallgattam meg a Bad Habits mellet. A gitárjáték, és a túlnyújtott dallamok
Figyelembe véve, hogy szűk két hete emésztem az albumot, és még mindig ugyanolyan lelkesen hallgatom végig, mint az első alkalommal. sanszos, hogy bekerül az örök kedvencek közé.
Aztán visszalassul a tempó a Patternnel, hogy teljesen belassulhasson a The Dream Synopsis-szal, újra felgyorsuljon a The Bourne Identity-vel.
Amikor már azt hittem, ezek ketten nem tudják megfejelni zenei karrierjüket,előrántanakegy ilyen tökéletesen megkomponált feel good albumot, ami pillanatok alatt újra The Last Shadow Puppets fanatikussá tett, alig várom, hogy nyáron élőben is meghallgathassam az új szerzeményeket.
Bár nem olyan lendületes, mint egy AM album és sokkal visszafogottabb, mint Miles szólóban, az Everything That You’ve Come To Expect az év egyik legjobb albuma számomra, és az igazi Puppets rajongók nem fognak csalódni.

Bence V.

Meglehetősen féltem, mielőtt belekezdtem a The Last Shadow Puppets második, vadiúj albumának hallgatásába, félvén, hogy Arctic Monkeys rajongásom és nem túl erős, de pozitív ismeretségem Miles Kanennel túlzottan elfogulttá tesz közös számaikkal szemben. Nos, egy könnybe lábadt és egy örömtől csillogó szemmel írom beszámolómat, mivel aggodalmam oktalan volt: nem voltam túl elfogult. Nem lehettem.

Kissé értetlenül állok, most hogy többszörösen végighallgattam albumaikat, olyan érzéssel, mintha hosszú perceken keresztül egy számot hallgattam volna. Nem, ez pedig sajnos nem annak tudható be, hogy az album annyira bővelkedett a jobbnál jobban sikerült dalokban, hogy közben az idő észrevétlenül elsuhant felettem. Az igazság sokkal inkább az, hogy Alex és Kane nagyjából ugyanazt a zenét írta meg (újfent) 12-szer. Számomra érthetetlen, hogy két ilyen nagyszerű – nem mellesleg egyébként változatos és folyamatosan megújuló -, zeneszerző hogy lehet képes ennyire egyhangú és unalmas albumot készíteni. Csak arra tudok gondolni, hogy az alkotói kémia oly magas kettejük közt, hogy a nagy egyetértésben véletlenül ugyanazt írják meg unos-untalan. A félreértés elkerülése végett hangsúlyozom, ezek a dalok önmagukban teljes mértékben élvezhetőek és jók. Ám hiába zseniálisak és kifogásolhatatlanok elemeikben, részekre bontva, amint összeállnak, hogy egy zeneszámot alkossanak, szinte eggyé válnak az összes többi szerzeményükkel. Ha túloznék, azt mondanám, már-már megkülönböztethetetlenek. Még a gitáreffekteken sem voltak hajlandóak nagyon változtatni. Pedig Alex és Kane évről évre jobban énekelnek, dalszövegírói gazdagságuk látszólag kimeríthetetlen valamint gitárjátékukra sem lehet panaszunk, de mindez hiába. Ami mindenképp bosszantó ebben, hogy egy albumon belül nem is feltétlenül adna okot ez panaszkodásra, hiszen a dalok születése közbeni aktuális hangulatok és érzelmek állandósága miatt nem meglepő, ha nem tudsz megújulni, és alig van eltérés számaid között, ettől még lehet jó és élvezhető egy lemez. (Lásd: Arctic Monkeys-Suck It And See) Viszont, ha nyolc évvel később is teljes egészében az előző albumod idézed meg, akkor lesz, aki csalódni fog. Én sajnos közéjük tartozom.

Az általam festett negatív összkép ellenére két számot mindenképp kiemelnék, amelyek a leginkább eltérnek a tipikus TLSP hangzástól, s próbálnak újat nyújtani, ezek pedig a Used To Be My Girl és a The Element Of Surprise. E két szám esetén éreztem egyedül azt, hogy végre, egy kicsit más irányba indulunk el, és hogy a két fiú itt már nem csupán csábos tekintettel, mélyen a szemünkbe nézve kívánja az erotikától fülledő légkört megteremteni, hanem hangzásukkal is. Persze egy női szív olvadáspontja valószínűleg alacsonyabb, mint az enyém, így nem is áltatom magam azzal, hogy nem működőképes módszerük. Összességében úgy gondolom, hogy annak, aki szereti legalább egyikük zenéjét, érdemes végighallgatnia, mert egyáltalán nem rossz, és valóban különleges hangulatot áraszt magából. Azok pedig, akik nem tudtak betelni már The Age Of The Understatementtel sem annó, garantálom, hogy ezzel sem fognak, mert kiderült, hogy Alex Turner és Miles Kane közös zenei világa fikarcnyit sem változott az elmúlt közel egy évtized alatt. Aki teheti, nézze meg őket a Sziget Fesztiválon, mert korunk két elképesztően jó zenészéről beszélünk, akiket látni, hallani kell.

everything-youve-come-to-expect

Everything You’ve Come To Expect
(2016 04. 01.):
1. Aviation
2. Miracle Aligner
3. Dracula Teeth
4. Everything You’ve Come To Expect
5. The Element Of Surprise
6. Bad Habits
7. Sweet Dreams, TN
8. Used To Be My Girl
9. She Does The Woods
10. Pattern
11. The Dream Synopsis
12. The Bourne Identity (iTunes Bonus Track)

Ez is tetszeni fog...