Viszlát szép gyermekkori emlékek - Viszlát Christopher Robin (Goodbye Christopher Robin, 2017) - kritika - Corn & Soda

Viszlát szép gyermekkori emlékek – Viszlát Christopher Robin (Goodbye Christopher Robin, 2017) – kritika

Viszlát Christopher Robin

Forrás: MoziStar

A Viszlát Christopher Robint csak akkor nézd meg, ha kész vagy rá, hogy búcsút ints a szép gyermekkori emlékeidnek az egyik kedvenc mesédről, a Micimackóról, mert ez a film tökéletesen szét fogja azt neked cseszni.

Micimackót gondolom senkinek sem kell bemutatni. A szeretni való gügye kis maci és barátja, a mindig kedves és mosolygós Róbert Gida mindannyiunk gyermekkorába boldogságot hozott. Azt viszont már nyilvánvalóan sokkal kevesebben tudják hogyan is született meg ez a történet, és hogy milyen hatással volt az alkotóra és a fiára, aki a mese főszereplőjét ihlette.

Senkinek sem rontom el azzal a filmélményét, ha elárulom, hogy a Viszlát Christopher Robin nem csupán ennyiről szól, bár tény, hogy a fő mondanivalója egyfajta vádirat azoknak a szülőknek, akik a gyermekükkel akarják be nem teljesült karrier vágyaikat teljesíteni. Igaz, hogy az Alexander Milne, a Micimackó írója, alapvetően jó szándékúan írta meg a történetet, ami fia fantáziájából építkezett, de annak a népszerűsítésére minden gond nélkül felhasználta Christophert.

Forrás: Collider

Ennek kapcsán tudni kell, hogy a film a valóságnál valamivel kedvesebb képet festett a családról. Ugyanis a való életben jóval rosszabb kapcsolata volt Christophernek a szüleivel. Az anyjával apja halála után szinte egy szót sem váltott, egészen anyja 15 évvel később bekövetkezett elhunytáig. A legszomorúbb az egészben talán az, hogy még meg is értjük miért volt ez így, mert a rideg és a szeretet kimutatására szinte teljesen képtelen anyját még a filmben is úgy ábrázolták, hogy abból az derül ki a néző számára, hogy a nőt a pénz és hírnév sokkal inkább érdekli, mint a saját családja.

Ahogyan viszont azt már írtam a film ennél tényleg többről szól. A hideg, szeretethiányos nevelést, és a gyermekeiket kihasználó szülőket bíráló film teret ad a poszttraumatikus stressz szindrómának is, ezzel sulykolva a probléma jelentőségét. Bár a filmen ez a történetszál végigvonul, mégis a legerősebb ütést a főszereplő film elejei pohárköszöntője viszi be.

Ezt az első pofont később követi még pár. Az egyfajta álomvilágban élő Alexander és a sokkal inkább realista felesége vitáiban is helyet kapnak olyan részletek, amelyek visszahúzzák az író mellett a nézőt is valóságba, hogy aztán újra elvarázsolhasson minket az író képzelete. Ez az a fajta érzelmi hullámvasút az, amivel igazán jellemezhető a Viszlát Christopher Robin. A csodákkal, mesékkel, és ábrándokkal teli gyermekkort hamar felváltja a siker hajkurászása, a népszerűséggel járó átkokkal való megbirkózás, és végül, de nem utolsó sorban, a háborúknak az a pokla, ami az otthonmaradókat sújtja.

Forrás: Entertainment Focus

Természetesen ahhoz, hogy ennyire a történetre tudjon fókuszálni a néző szükséges volt az a fajta színészi teljesítmény, amire senkinek sem lehet egy rossz szava sem. Domhnall Gleeson, mint az apa, tettei ellenére végig megmarad egy szerethető figurának, úgy, hogy vannak percek, amikor nagyon szeretnénk őt utálni. Margot Robbie karaktere ezzel szemben úgy lesz egy gyűlölni való perszóna, hogy idővel mégis megesik rajta a szívünk. A legjobbat pedig a végére hagytam. A 8 éves, és a 18 éves Christophert alakító színészek olyan profizmussal játszanak, hogy az szinte meg is szégyeníti idősebb kollégáikat. Mondjuk Alex Lawther az utóbbi időben már több produkcióban is bizonyította, hogy színészetre született, de ez volt eddig az a szerepe, amire valószínűleg a legtöbben emlékezni fogunk.

A cikk végére maradt még egy tényező, amit meg kell említenem. Ez nem más, mint a képi világ. A fény és árnyjátékokkal képesek voltak megoldani azt, hogy végig egyszerre realisztikus és meseszerű legyen a látvány, ami tökéletesen illeszkedik a történetben végig jelenlévő említett érzelmi hullámvasúthoz és keserédességhez.

Szóval amennyiben valaki egy tökéletes jellemrajzot szeretne végignézni a történelem egyik leghíresebb diszfunkcionális családjáról, egy gyönyörűséges képi világba és egy érzelmekkel meglehetősen túltöltött történetbe ágyazva, annak abszolút ajánlom, aki viszont még valaha is szeretné úgy nézni, vagy olvasni a Micimackót, hogy ne ránduljon tőle görcsbe a gyomra, mert az emlékeiben élete végéig kísérteni fogja egy ártatlan gyermek világának tönkretétele, az maradjon távol tőle.

Értékelés 80/100

IMdb: 7.2/10

MAFAB: 72

You may also like...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: