The Witch (The VVitch: A New-England Folktale, 2015) – kritika - Corn & Soda

The Witch (The VVitch: A New-England Folktale, 2015) – kritika

titanic-fesztival-the-witch-original-77067

A boszorkányoktól egy ideje már nem félünk, sőt, alighanem kicsit meg is feledkeztünk rémisztő mivoltukról. Mostanáig. Robert Eggers első nagyjátékfilmje ugyanis olyan módon emeli vissza a boszorkány velőtrázó alakját a filmtörténetbe, hogy még kevésbé akarunk erdő közelébe menni, mint az Ideglelés (The Blair Witch Project, 1999) után.

Már a The Witch (The VVitch: A New-England Folktale, 2015) premierje előtt napvilágot látott előzetesekből is egyértelműen sejthető volt, hogy Eggers nagyjátékfilmes debütálása minden lesz, csak nem felejthető. Hosszú kutatás, a történelmi háttér és a hiedelemvilág minél teljesebb megismerése, s a forgatókönyv tökéletes kidolgozása előzte meg a The Witch forgatását, aminek köszönhetően nemcsak a 2015-16-os év egyik legjobban várt, hanem legkiemelkedőbb és legfontosabb horrorfilmje készült el, és egy olyan gonosz került vissza a zsáner képviselői közé, akit ebben a minőségében elfeledettnek hittünk.

The-witch-movie-review

A történet az 1630-as években játszódik, középpontjában pedig egy végletekig vallásos család áll, akiket sajátos nézeteik miatt száműznek a közösségből, melyben éltek. Az öt gyermek és szüleik így önfenntartásra kényszerülnek egy hatalmas erdő peremén, melyben kétségtelenül maga a gonosz tanyázik. Hiszen hiába építgetik új otthonukat, s készülnek nagy erőkkel a télre, a termés tönkre megy, vad nem akad, a legidősebb lány, Thomasin pedig a szó szoros értelmében szem elől téveszti kistestvérét, a csecsemő Samuelt. Az apa kezdetben a farkasra gyanakszik, az idő előre haladtával azonban mindannyian kénytelenek belátni, hogy valami olyasmivel állnak szemben, aminek erejét egy farkasé meg sem közelíti. A szerencsétlen esemény hatására nemcsak Thomasin családon belüli megítélése, hanem az érzelmi- és erőviszonyok, valamint a mindenek felett álló hit egyeduralma is megváltozik, felszínre hozva a kétségeket, a félelmeket, az elfojtott indulatokat, és elkerülhetetlenné téve, hogy a család egysége apró darabokra szakadjon.

black-philip-says-you-are-wicked-the-trailer-for-the-witch-is-the-scariest-horror-relea-788364

Eggers filmje bravúrosan egyensúlyoz a horror és a pszicho-dráma között, okosan használva a zsigerekre ható ijesztés olcsó eszközét, s az utolsó pillanatig megtartva a szűnni nem akaró, vészjósló feszültséget. Nincs fa mögül váratlanul előugró szörny, s nincs több liternyi vér sem, helyette valóságérzetet teremtő képi világ, idegeket borzoló, kakofón zene van, és olyan parádés szereplőválasztás, aminek hála még a haszonállatoktól is rettegünk.

the-witch-still

A The Witch egy rendkívül intelligens és párját ritkítóan korhű alkotás, melynek egyik legnagyobb erénye a képi világ. Jarin Blaschke nézőt a vászonba szorító, szűk beállításai és a mesterséges fény teljes mellőzésének realisztikus hatása egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy szinte érezzük a pislákoló gyertya melegségét, a lábunk alatt reccsenő ágakat, s az egyre erősödő hisztériát és félelmet. Természetesen a színészi játék mellett sem lehet szó nélkül elmenni, hiszen ez a másik sarkalatos pont, ha az 1600-as évekig utazunk vissza az időben, ám Eggers filmje e tekintetben is kiállja a próbát. A fokozatosan megtörő apát alakító Ralph Ineson archaikus beszéde annyira hiteles, hogy el nem lehet mondani, a bigottan vallásos anyát megformáló Kate Dickie hisztérikus rohamai pedig olyan erőteljesek, hogy képtelenek vagyunk nem átélni a családi drámát. Nem kérdéses azonban, hogy a legnagyobb szerep Anya Taylor-Joy-nak jut, aki hitelesen mutatja be Thomasin sajátos felnövéstörténetét. Persze nem szabad megfeledkezni a többi testvérről sem, hiszen a film egyik kulcsjelenetében a három kisebb gyermeket megformáló Harvey Scrimshaw, Ellie Grainger és Lucas Dawson olyat alakítanak, hogy arra a hatásos messze nem elég jó kifejezés.

the-witch-anya-taylor-joy

Robert Eggers nagyjátékfilmes debütálásával mások és maga számára is igen magasra tette a lécet, hiszen a The Witch annyira hiteles, magával ragadó és félelmetes alkotás, hogy jó ideig nem lehet elfelejteni. A történet maga, a korhű zene és képi világ, a színészek 1630-as éveket megteremtő eszközhasználata és a régóta elfeledett gonosz megidézése olyan horrort eredményez, amilyenre hosszú ideje nem volt, s talán hosszú ideig nem is lesz példa.

Értékelés: 78/100 – Példátlanul korhű film, kifogástalan rendezés, hátborzongató atmoszféra és zene, és egy olyan „főgonosz”, akivel rég nem találkoztunk, s akit nem is lehetett volna méltóbban feléleszteni. A The Babadook (The Babadook, 2014) és a Valami követ (It Follows, 2014) után egy újabb különleges és értékes horror, ami nem megijeszt, hanem próbára tesz és napokig nem hagy aludni.

IMDb: 6,9/10

Mafab: 73%

Ez is tetszeni fog...

Hozzászólások

  1. […] amely az utóbbi sok-sok év legjobb alkotása a műfajban, ahogy azt anno Eszter is megénekelte kritikájában. Ha esetleg láttuk volna már, akkor nézzük meg megint, mert erre nem éri meg időt […]

  2. […] a rendezőtől, hogy azzal végül nem is tudott mit kezdeni. Anya Taylor-Joy viszont – aki a világ egyik legjobb horrorfilmjében nyújtott teljesítményével engem egy életre megvett, kilóra – hozta, amit hoznia […]