A Fargoból berendelték a második évadot, az American Horror Story új évadáról meg egy csomó minden kiderült egy interjúban, a Sons of Anarchy színészei, és írója pedig ismét bebizonyította, hogy imádni valóan parasztok. Kattintás után bővebben.
Akkor sorban.
A Fargo új évadát majd csak Januárban kezdik forgatni, premier nap még nincs kitűzve. Annyi biztos, hogy teljesen új szereplőgárdával fognak dolgozni, ugyanis a második évad ’79-ben fog játszódni, és az éppen krisztusi korba lépett Lou Solverson rendőrtiszt) ő volt Molly faterja) munkásságát követhetjük majd nyomom.
Az American Horror Story Freak Show névre hallgató negyedik évadának hangulata a készítők szerint a boszorkányos, és az elmegyógyintézetben játszódó közöttinek írható le. Lesz benne bukott angyal, és gyilkos bohóc is. Plusz azt állítják, hogy a dizájn és a kamerakezelés elfog térni a megszokottól. Mondjuk e kettő az előző három évadban is eltért a megszokottól, pont ettől volt eddig olyan jó a sorozat.
Végül, de nem utolsó sorban, A Sons of Anarchy stábja adott egy interjút az EW-nek, ami elég kurtára sikerült. Gondolom azért, mert a sok f**k meg s**t miatt néhány feltett kérdésükre kapott választ nem tudták közzétenni, néhány egyébként még így is becsúszott. Néhány infót viszont sikerült benne hagyniuk:
Kiderült, hogy a sorozat vége még nincs tisztázva.
Halott karaktereket már nem fogunk látni, mert nem lesznek flashbackek.
Ha lesz is Sons előzmény, vagy spinoff sorozat, az csupán egy 10 részes minisorozat lesz.
Tig szerelmes lesz.
Arra kérdésre pedig, hogy esélyesnek látják e magukat egy Emmy díjra azt válaszolták a színészek, hogy egy sorozatot nem a díjakért csinál az ember, hanem a nézőkért. Aztán Sutter hozzátette, hogy ő akar egy Emmyt.