Fehér Boldizsár első regénye, a Vak majom 2018-ban jelent meg, 2019-ben pedig elnyerte a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat. A különleges, egzisztenciális kérdéseket feszegető humoros fejlődésregény a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg.
Mi az élet értelme? Van-e célja a létezésnek? A sorsunk előre meg van írva, vagy csupán véletlenek sorozata alakítja az életünket? Ezekre és még más, hasonló létértelmező kérdésekre keresi a választ Fehér Boldizsár első regénye egy abszurd, fordulatos, humoros történetben ágyazva.
A főhős, aki egyben a narrátor is, egyesszám első személyben meséli el a történetét, de a nevét soha nem árulja el. Érdekesség, hogy nemcsak az ő, hanem a hozzá legközelebb álló családtagok kiléte is végig homályban marad, mintha a nevek nem jelentenének semmit, vagy ezek a szereplők nem érdemelnék meg ezt a fajta identizálást. A kerettörténet szerint a főhős éppen megmaradt birtokán várja az őt letartóztatni érkező rendőrséget, közben pedig papírra veti az életének és egy szállodában átélt különös emberkísérletnek a krónikáját.
A történet több idősíkon fut, a különböző síkok mozaikosan illeszkednek össze, és a végére bontakozik ki előttünk a teljes kép. A regény szerkezete mégsem esik szét, nem kavarodnak össze a szálak, következetesen, könnyen követhetően épül fel a cselekmény.
A történet egyes fordulatai leplezetlenül idézik meg Rejtő Jenő regényeit, hol A tizennégy karátos autó, hol pedig a Vesztegzár a Grand Hotelben elemei köszönnek vissza a kötet lapjain. Viszont amíg Rejtő fordulatai sodró lendületű cselekményt, izgalmas kalandokat eredményeznek, addig Fehér Boldizsárnál a hasonló elemek csupán díszletként hatnak, amik között a főhős tanácstalanul, tévelyegve botorkál. Ugyanis Rejtő alakjai cselekvő figurák, akik a váratlan események ellenére is tevőleges alakítói az életüknek, addig Fehér Boldizsár főhőse csupán passzívan sodródik az életét alakító abszurdabbnál abszurdabb fordulatok között. Ebben a tekintetben erőteljesen emlékeztet Vonnegut hőseire, és maga az elbeszélés hangneme is az amerikai írót idézi.
A Vak majom főhőse passzív, nem tevékeny alakítója az eseményeknek, csupán elszenvedője. Hatalmas vagyon, társadalmi státusz, hírnév hullik az ölébe hirtelen, amivel nem tud mit kezdeni, ahogy azzal sem, amikor bűncselekménnyel vádolják meg. Képtelen irányítani a saját életét, mindig másoktól várja azt, hogy megmondják, mit tegyen. Tulajdonképpen igazi szerencsétlen figura, aki nem tud felnőni, képtelen felelősséget vállalni, és másokat hibáztat az őt ért negatívumokért. Mondhatnánk, hogy a főhős korunk társadalmának jellegzetes alakja, de valójában az irodalomban 19. század óta létező „felesleges ember” mintapéldája: akaratgyenge, cselekvésképtelen, kallódó értelmiségi. Egyedül a felelősség hárítása az új elem a 19. századi elődhöz képest.
Ám Fehér Boldizsár hőse képes a fejlődésre, a párizsi luxusszállodában átélt kísérlet hatására megvilágosodik, rájön arra, hogy eddig tulajdonképpen a japán három majom szimbólumhoz (nem hall, nem lát, nem beszél) hasonlóan élte az életét, másoktól várta a döntéseket, és egyfajta sorsban, a létezésnek nagyobb értelmet adó célban bízva csak sodródott. De rá kell döbbennie, hogy nem létezik eleve elrendelt cél, az ember életét nem a sors irányítja, hanem a saját döntéseink határozzák meg, hogy milyen irányba haladunk.
Talán ez a legfontosabb üzenete a regénynek: az ember felelős a saját életéért, sorsáért, nem kapaszkodhat mindenféle misztikus tanokba, hitrendszerekbe, nem várhat senkitől útmutatást, mert egyedül mi vagyunk a felelősek a saját döntéseinkért. A Vak majom így nem csupán egy fiú felnövéstörténete, hanem felhívás az emberiség számára a kilábalásra a maga okozta kiskorúságból. (Ahogy Kant mondta a felvilágosodásról.)
Összességében a Vak majom nem hibátlan mű, de mindenképpen figyelemre méltó regény. Mondhatni egy Rejtő-Vonnegut egyvelegbe ágyazott létfilozófia mű, ami egyben egy felnövéstörténet is. Mindenképpen kíváncsi leszek Fehér Boldizsár további műveire, írói pályájának alakulására.