Erunder 
A harmadik Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál harmadik napján délután újabb adag rövidfilmet néztünk meg, amiktől még mindig kavarog a fejünk, de csak jó értelemben.
Tény, hogy a délután vetített 9 rövidfilmből csak 3 olyat láttunk, amire azt tudjuk mondani, hogy kiemelkedően jó, de a személyes véleményem szerint a rosszak száma is csupán 3. Igen, ez így összességében egy abszolút arányos megoszlás, mert ha megy az alap matek, akkor leesett, hogy 3 olyan rövidfilm volt, amire azt tudjuk mondani, hogy közepesen teljesített.
A cikk címe nem a saját morbiditásomból jön, hanem abból, hogy a délutáni blokkban, mert egyébként lesz egy esti rövidfilmes blokk is még a mai napon, a rövidfilmeknek többségében valamilyen módon megjelent a halál, az elmúlás, illetve az ezzel járó gyász. Nézzük tehát egyenként, hogy milyenek voltak!
Húsz (Twenty)
A 19 perces magyar film kapásból elég egyértelművé teszi, hogy a halálról, az átkelésről szól. Míg a képi világában meseszerű, addig maga a történet egy komor és sötétséggel teli dráma. Nehezen érthető, talán még nehezebben emészthető, de egy rövid művészfilmnek talán ilyennek is kell lennie. Nem a legjobb alkotás, de az erős középmezőnyben versenyzik.
Balázs Kamarája
Az egyedi képi megvalósításon túl, vagyis a vhs kézi kamerás felvételek használatán kívül még olyan értékkel is bír, mint az egyszerűen jó történet. Akár egy egész estés film is lehetne belőle, mert a gyermek szemén, kameráján keresztül a háttérben történő családi dráma feszültségeit nem csak 14, hanem 90 percen keresztül is lehetne nézni.
Lerepül a hülye fejetek
A figyelemfelhívó címen túl a 25 perces filmecske olyan, mint egy kórtörténet a modern társadalom fiataljairól, akik céltalanul lézengenek a világban. Sajnos ennél többet nem igazán ad, de ez pont elég a középmezőnyhöz.
Downfall
Vannak azok a történetek, amiknek nehezen találni meg az értelmét, és van az, amiben akárhogy keressük, nincs is értelme, illetve az, aminek az üzenete ezerféleképpen értelmezhető. A legrosszabb eset talán a legutolsó, mert ott a készítők annyira túltolták a művésziességet, hogy végül a saját kardjukba dőltek. Ezúttal sajnos ez a nagy helyzet. Lehet bele látni dolgokat, de az már izzadtságszagú lenne, ahogy az a történet is, hogy egy másik ember megölésével a saját végzetünket okozhatjuk.
Visite (Visit)
A halált csak azok érezhetik, akik élve maradtak. Szomorú, de igaz gondolat. Amennyiben a gyász még demenciával vagy tagadással is társul, még szomorúbbá teszi az egészet. Mégsem ez volt a leginkább szívbe markoló rövidfilm a 9 közül.
Lo que no se dice bajo el sol (Under The Sun)
A mexikói 15 perces alkotás egy válás utáni nő életébe ad betekintést. A válás is egyfajta gyászt okoz, de ő még szerencsétlenségére a kutyáját is elüti. Egy realisztikus de unalmas film lett.
Petit
Na ez! Ezt a filmet őszintén megkönnyeztem. Még most, mikor a cikket írom, most is elérzékenyülök, csak attól, hogy visszagondolok a filmre. A történet szerint a 7-8 év körüli Mateot úgy viszik el a szülei a nagyapja temetésére, hogy ő tudna róla, valójában hova mennek. Nem akarok túl sokat elárulni a filmről. Bár a neten csak az előzetesét lehet megtalálni, de ha egyszer lesz hozzá szerencsétek, nézzétek meg!
Daughterland
Ahhoz, hogy egy rövidfilm maradéktalanul élvezhető legyen, és azt lehessen rá mondani, hogy olyat nyújt, ami különleges, az kell, hogy a rövidség ellenére kerek egész, teljesen érthető, vagy egyértelmű, vagy elgondolkodtató története legyen. Sajnos ez utóbbi a Daughterlandben nincs meg, így ez egy gyönyörű képekkel operáló, de silány üzenettel rendelkező alkotás lett.
Lauretta
Végül, de nem utolsó sorban itt van még ez a magyar 17 perces film. Az élet nyomasztó szürkeségét sajátos humorral, de a kellő komorsággal bemutató rövidfilm nem csak szép, még csavaros is. Külön plusz hozzá, hogy a vetítés utáni beszélgetésen a rendező elárulta, hogy nem szereti a filmjét, mert a végső történettel nem elégedett teljesen. Mi inkább azt mondjuk, hogy Brauner Máté túl szigorú magához.
