![](https://i0.wp.com/cornandsoda.com/wp/wp-content/uploads/2016/09/Bridget-Jones-Gallery-01.jpg?fit=1024%2C576)
A Bridget Jones-rajongók pezsgőt bonthatnak jövő csütörtökön, azaz szeptember 15-én, ugyanis elérkezett a pillanat, amikor kedvencük harmadszorra is látható a mozivásznon. A sajtóvetítést M. Nagy Miklós esztéta és műfordító nyitotta meg, aki szerint A Bridget Jones babát vár (Bridget Jones’s Baby, 2016) – nem mellesleg az alapjaként szolgáló könyv is – igazi „laughaton”, vagyis maratoni kihívást nyújt a nézők rekeszizmainak.
Már az első néhány perc után nyilvánvalóvá vált, hogy Sharone Maguire rendezőnő alkotása valóban megérdemli ezt a jelzőt. Miután Mark Darcyval való kapcsolata nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, Bridget Jones negyvenes szingliként régi-új módszerrel kompenzál. Az alkoholmennyiség változatlan, csak éppen a felelős családanyává puhult Jude és Shazza, illetve az örökbefogadás bűvkörében pörgő Tom helyét egy harmincas kolléganő, Miranda veszi át. A buli pedig még jobban felpörög; minden korábbi bárban iszogatós jelenet és az azokat követő macskajaj meghitt kis jelenetecskék csupán a fesztiválon való vaduláshoz képest. Ráadásul – mivel Renée Zellweger ez alkalommal feltehetően bojkottálta a megterhelő hízókúrát –, egy új, vékony Bridgetet látunk a bulihuligánok között csetleni-botlani. Ám ahogyan azt már megszokhattuk, éppen a szerencsétlenkedése veti bele egy újabb szívdöglesztő pasas karjaiba.
![Bridget Jones's Baby](https://i0.wp.com/cornandsoda.com/wp/wp-content/uploads/2016/09/CC24_D025_00122RV2.jpg?resize=640%2C427)
Így, bár a film eleje Daniel Cleaver halálhírét hozza el számunkra, hamar fellélegezhetünk, hogy az előző két részben olyan jól bevált szerelmi háromszög-struktúra háborítatlan marad. Ráadásul ismét működik. A vérfrissítés a lehető legjobbkor érkezett; Daniel Cleavert nagy eséllyel már mindenki zsigerből rühelli, így tartalékai felélése után a karakternek ideje volt leköszönnie. Az univerzális szerelmi algoritmus moguljának, Jacknek hála azonban Mark Darcy ez alkalommal sem marad ellenfél nélkül. Ráadásul kifejezetten üdítő változatosság a megrögzött szoknyapecér disznó karaktere után egy ellenpontot látni a már idegesítően tökéletes férfi személyében, aki egyformán csúcs az ágyban, a romantikázásban és a közéletben. A tétet ráadásul növeli a Bridget hasában növekvő gyermek, aki valamikor a Sodoma és Gomora-stílusú fesztivál és a Markkal való meghitt viszontlátás környékén fogant meg. Az apa személyének bizonytalansága körüli alapkonfliktus, és a babás poénok frissen megnyíló tárháza tesznek róla, hogy az új filmet garantáltan ne tudja senki se faarccal végignézni.
![cc24_tp_00012r](https://i0.wp.com/cornandsoda.com/wp/wp-content/uploads/2016/09/CC24_TP_00012R.jpg?resize=640%2C265)
Persze igencsak elcsépelt, és negyvenes partikirálynőhöz méltatlanul prűd szemlélet, hogy az „ifjú” anyának hasonló helyzetben feltétlenül gyermeke biológiai apjával kell maradnia. Éppen ezért a két férfi versengésében túl nagy hangsúly esik a fenti kérdésre, és aránytalanul felfújják azt. Ám mivel enélkül a hozzáállás nélkül kevésbé lenne kiélezett a konfliktus – emellett a való életben is jellemzően sokan belesétálnak ebbe a csapdába –, ennyit igazán elnézhetünk a filmnek. Ilyen körülmények között természetesen számíthattunk arra, hogy a nagy pillanatban a kórházba való megérkezés sem hagyományos, sem zökkenőmentes nem lesz. Azonban ezen a ponton a film túlságosan vicces akar lenni, és sajnálatos módon túlidétlenkedi az adott jelenetet.
![Bridget Jones's Baby](https://i0.wp.com/cornandsoda.com/wp/wp-content/uploads/2016/09/CC24_D041_00050_R_CROP.jpg?resize=640%2C427)
Az viszont kifejezetten dicséretes, ahogy Bridget nőgyógyásza az első vizsgálattól a szülés levezetéséig erkölcscsősz kiképzőőrmesterből gondoskodó nővé szelídül. Ez a változás ad egy kis többletet a filmnek a folyamatosan robbanó poénbombák sokasága, valamint a kiszámítható befejezés mellé. Renée Zellweger és Colin Firth természetesen hozzák a megszokott formájukat, a Jacket alakító Patrick Dempsey pedig tökéletes választás volt a megfogyatkozott szerelmi háromszög ismételt bezárására.
![Bridget Jones's Baby](https://i0.wp.com/cornandsoda.com/wp/wp-content/uploads/2016/09/CC24_D013_00484.jpg?resize=640%2C427)
A Bridget Jones babát vár tehát összességében méltó folytatása az eddigi két filmnek: szórakoztató, szerethető és humoros. Aki eddig szerette a kelekótya, szómenésben szenvedő főhősnőt, és nyársat nyelt lovagját, az biztosan nem fog csalódni. Aki pedig eddig sem kifejezetten csípte őket, annak már bőven volt ideje rájönni, hogy a Bridget Jones-filmeket nem neki találták ki.
Értékelés: 85/100
IMDb: NA
Mafab: NA