
Horváth Szabolcs Fotó: Gordon Eszter
Február 13-án, Csáth Géza születésnapján mutatta be a Vígstreamház legújabb előadását, a Csáth és démonait Vörös Róbert rendezésében, Horváth Szabolcs főszereplésével. A darab eredeti levelekkel, naplóbejegyzésekkel, valamint Csáth Géza irodalmi műveivel és zenéivel igyekszik megidézni a tragikus sorsú zsenit, akinek művészete máig élő és releváns maradt.

Fotó: Gordon Eszter
Csáth Géza művészetének töretlen népszerűségét mutatja, hogy irodalmi műveinek rendre jelennek meg újabb és újabb kiadásai, filmfeldolgozásai, életét és műveit kiállítások, színdarabok mutatják be. A Csáthot övező érdeklődést táplálja minden bizonnyal a tragikus sorsa is, ami pontosan olyan, mintha ő maga írta volna.
Erre a tragikus, szinte eleve elrendelés-szerű sors adja a gerincét Vörös Róbert darabjának is, ami Csáth életéről és munkásságáról igyekszik képet adni, de a fókusz mindvégig a tragikus végkimenetelt kiváltó okokon van.
A darabot keretbe foglalja a végzetes ámokfutás: Csáth feleséggyilkossága és öngyilkossága. A drámai kettős halál pedig meg is adja az előadás felhangját. Végig érezzük, a legvidámabb percekben is, a tragikus vég sötét árnyát, ami mindig, minden pillanatban ott lebeg. Ez árnyékolja be a fiatal Csáth minden sikerét, a megszületett művek zsenialitását, az ifjúkor könnyed mámorát.

Fotó: Gordon Eszter
A kezdő, végzetes jelenet után kronologikus rendben haladunk végig a művész életén, a rendelkezésre álló dokumentumok: magánlevelezés, irodalmi, zenei művek segítségével. A darab nagy hangsúlyt fektet Csáth családjához és a nőkhöz való viszonyának bemutatására. Kiemelten jelenik meg az apával (Hirtling István) való ambivalens viszony, az öcs ( Csapó Attila) és Desiré, azaz Kosztolányi Dezső (Zoltán Áron, Hirtling István) feltétlen, odaadó támogatása. Mellettük pedig ott vannak a nők, akik az anya nélkül felnőtt Csáth számára hasonlóan démonikus alakká váltak, mint a morfium: szenvedett tőlük, függővé vált tőlük, kárhoztatta őket, mégsem bírt meglenni nélkülük. Fontosnak tartom, hogy a darab egyáltalán nem szépíti Csáth nőkről alkotott negatív képét, az Olgával (Szilágyi Csenge) való viszonyában pedig szadizmusra, a nőn való uralkodásra való hajlamát is megmutatja.
Az életrajzi események, kapcsolatok mellett az előadás képet ad Csáth irodalmi és zenei munkásságáról is. Hallunk idézeteket zenekritikákból, orvosi tanulmányokból, látunk egy jelenetet a Janika című darabjából, zeneművek részletei hangzanak fel, egyedül a képzőművészeti alkotásokból nem kapunk ízelítőt – amit kicsit hiányolok is – csupán a levélrészletekből kapunk róluk utalásokat.
A mozaikosság ellenére a darab mégis kerek egészet alkot, amiben nagy szerepet játszik a remek színészi munka is. Horváth Szabolcs játéka zseniális, elképesztő érzelmi skálát mutat be, s a zavarodott, a függőségtől már tébolyodott Csáthot alakítva a játéka szinte hátborzongatóan hiteles. Desiré, a fiatal Kosztolányi szerepére Zoltán Áron kiváló választás, remekül illik hozzá a szerep. Csáth apjának szerepében Hirtling István ragyogó, viszont az idősebb Kosztolányi szerepében én már nem éreztem annyira hitelesnek. Kiemelkedőnek éreztem még Szilágyi Csengét Jónás Olga szerepében: egyszerre képes megjeleníteni a démoni csábítót, a femme fatale-t és a megalázott, kiszolgáltatott, behódolásra kényszerített asszonyt.
Mindenképp meg kell említeni még a letisztult színpadképet, amelynek hangsúlyos eleme a három vörös ajtó. Az előadás elején még mind a három nyitva áll, azonban a történet előrehaladtával az ajtók bezárulnak. Az ajtók mellett szimbolikus jelentőségűek a fények is, az előadásban végig domináns a vérvörös és a méregzöld.
Összességében a Vígszínház új előadása, a Csáth és démonai méltón tiszteleg Csáth munkássága előtt, remekül összefoglalja az életművet, emellett katartikus élményt nyújt a nézőnek. Bár az online nézhető előadás is élvezetes, remélhetőleg hamar lehetőségünk lesz a darabot élőben, a Vígszínház színpadán is átélni.