
forrás: Könyvmolyképző Kiadó
Sarah MacLean évek óta a New York Times egyik legnépszerűbb szerzője romantikus regény kategóriában, és a magyar olvasóközönség előtt sem ismeretlen. Első igazán nagy sikerét A csábítás kilenc szabálya című regényének köszönhette, melyet hamarosan trilógiává bővített, azóta pedig egymást követik a történelmi romantikus zsánerbe tartozó kötetei. A legújabb regénysorozatának első része, A Lepke és a Láng már magyarul is olvasható, a kötetet a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg.

Régóta kedvelem az úgynevezett történelmi romantikus zsánert, bár a történelmi korszakok inkább csak díszletként jelennek meg az ide tartozó regényekben, általában mégis megfognak kalandos fordulataikkal, izgalmas cselekményükkel, hamisítatlan romantikus történeteikkel. Ezért kedveltem meg Sarah MacLean regényeit is rögtön, amikor kezembe vettem az első ilyen jellegű kötetét, A csábítás kilenc szabályát. Szellemes humorával, tűzről pattant hősnőjével és a zsánertől elvárható hitelességű történelmi tablójával azonnal megszerettem, és lelkesen olvastam a következő kötetit is.
Ezért nagyon megörültem, amikor legújabb sorozatának, A Keményöklű Gazfickóknak az első kötete, A Lepke és a Láng megjelent magyarul. Sajnos azonban az előzetes várakozásaim nem teljesültek, ez a regény sokkal kevésbé fogott meg, mint az eddigiek.
Természetesen ez a történet is fordulatos, kalandos, tele félreértéssel és intrikával, a karakterek pedig már ismerősek lehetnek Sarah MacLean eddigi kötetiből. A főhősnőnk itt is egy erős női karakter, aki koránt sem tökéletes, kilóg a bájos, házasulandó sorban lévő hölgyek közül, a férfi hősünk pedig egy újabb titokzatos és nősülésről hallani sem akaró, rosszarcú gentleman. Romantikából és erotikából sincs hiány, itt is megkapjuk a tíz oldalanként szinte már kötelezőnek számító túlfűtött jeleneteket. Azonban mindez már klisé, és ahhoz, hogy kiemelkedjen a többi hasonló kötet közül, valami igazán különleges és egyedi csavarra lenne szükség, ami sajnos elmarad.
Amellett, hogy a történet csupa kliséből építkezik, egyéb problémáim is akadtak a regénnyel. Egyrészt a férfi főhős, Devil karakterét gyengének és hiteltelennek éreztem. Devil elvileg „maga a gonosz”, egy igazi alvilági figura, aki nem ismer könyörületet, így az egyszeri olvasó legalább némi gonoszkodást, vagy legalább egy kis alvilági manírt várna a karaktertől, de az „ördögiségből” semmit nem tapasztalunk. Devil vagy siránkozik, vagy Felicity ruhájának színén mereng. (Ami már csak azért is meglepő, mert nem kelmekereskedő.) Ráadásul fő motivációja, hogy megrontsa a főhősnőt, Felicityt, így ártson ellenfelének, aki feleségül kívánja venni a lányt, teljesen értelmetlen, hiszen az ellenfél, Marwick hercege pusztán érdekből, és nem szerelemből kívánja feleségül venni Felicityt, ezért számára a lány erkölcsei merőben érdektelenek, amíg nyilvánosan nem derül fél semmire. Ha pedig Devil motivációja értelmetlen, akkor tulajdonképpen a regény alapkonfliktusa is az.
A főhősnőt, Felicity Faircloth-t sem tudtam igazán megkedvelni, hiába szeretem az erős női karaktereket, sajnos az ő alakját is túlságosan hiteltelennek éreztem. Persze a történelmi romantikus regényektől az ember nem vár teljes történelmi hitelességet és valószerűséget, de Felicity tettei már teljesen túlmennek az abszurditás határán. Már a zárfeltörést, mint hobbit, is erősnek érzem, meg azt is, hogy a 19. század elején a rossz hírű Covent Gardenben csak úgy egyedül szaladgál, de ahogy követelőzött az alvilági alakokkal szemben – akik elvileg halálosan veszélyesek – az konkrétan a minden józan észt nélkülözött.
Ezt a józan észt és a realitásnak legalább a látszatát hiányoltam néhány mellékalaknál is. Az alvilági alakok, Devil testvérei, Whit és Grace még valamennyire hitelesre is sikerült, azonban Felicity családjának Devillel kapcsolatos reakciói már teljesen elszakadtak a valószerűségtől. Ha még egy fiatal, szerelmes lánynál el is fogadjuk, hogy félredobna minden társadalmi felelősséget, családot, rangot, és egy alvilági figurához menne feleségül, az már egyáltalán nem hiteles – pláne a 19. században -, hogy ezt a családja is jó képpel tűrje. Persze mindezt Sarah MacLean Devil remek modorával és mérhetetlen mennyiségű pénzével magyarázza, de ez az adott korban – valójában ma is – teljesen lehetetlen.
Persze, mint a bevezetőben írtam, az ember egy történelmi romantikus regénytől nem vár a korhűségre kínosan ügyelő, forrásokkal alátámasztott történelmi nagyregényt, de legalább a realisztikusság látszatát igen. Ennél a művénél azonban Sarah MacLean még a legenyhébb külcsínre sem törekszik a valószerűség kapcsán.
A karakterek és a motivációk hiteltelensége ellenére azonban az írónő itt is megcsillogtatja a humorát, és a történet fordulatai itt is leleményesek. Sajnos azonban a párbeszédek is sokszor elnyújtottra sikerültek, sokszor éreztem partalannak és feleslegesnek a sok szócsatát.
Összességében A Lepke és a Láng csalódást okozott, sokkal többet vártam Sarah MacLean-től, de egy könnyed nyári olvasmánynak, kikapcsolódásnak még mindig tökéletes a kötet. Bízom benne, hogy a sorozat következő kötetében, amely Devil testvéréről, Whitről fog szólni, már jobban visszatalál az írónő a A csábítás kilenc szabálya üdítő frissességéhez.