Az Életjelek. Egy igaz emberi történet mélyrehatóan, megrendítően és felemelően mutatja be egy Barcelona tartományban működő kórház mindennapjait a Covid-19 járvány legnehezebb időszakában. Az egyedülálló, háromrészes sorozat megvilágítja, hogy milyen fizikai és érzelmi kihívásokkal kell megküzdeniük a betegeknek és az egészségügyi dolgozóknak, nemcsak az intézményben, hanem otthon, családjuk és szeretteik körében is. A rendező, Fèlix Colomer a szereplők személyes történetein keresztül emlékeztet minket arra, hogy az emberi szeretet és jóság még a legnehezebb körülmények között is utat törhet magának. Az HBO Europe számára az El Terrat (The Mediapro Studio) és a Forest Film Studios gyártásában készült sorozat február 7-én debütál az HBO GO kínálatában.
Az Életjelek a Sabadell városában található Parc Taulí Kórház betegeit és dolgozóit követi több héten keresztül 2020 márciusa és júniusa közt, a járvány első hullámának legnehezebb időszakában. A dokumentumsorozat szakít azzal, hogy a betegeket pusztán statisztikai adatokként kezeljük, és arra bátorítja a nézőt, hogy ismerkedjen meg a járvány érintettjeivel.
A kórházi szituációk bemutatása mellett, a kórház falai közül kilépve az Életjelek stábja elkísérhette az egészségügyi dolgozókat az otthonaikba is. Tanúi voltak annak, hogy micsoda örömöt jelentett a kórházi dolgozók számára, amikor újra együtt lehettek a családjukkal, ugyanakkor annak is, hogy mennyire frusztráló volt számukra a külvilág gyakran tapasztalható közönye. Az Életjelek bemutatja azt is, hogy a betegek családtagjai hogyan küzdenek meg a megrendítő beszélgetésekkel, videohívásokkal és a fájdalmas búcsúval.
„A Covid-19 krízis kezdete óta a politikusok és a média adatokkal árasztanak el bennünket. Minden nap 500 halott, 2000 megbetegedés, 300 új beteg az intenzív osztályon, 200 kórházi dolgozó, akire még szükség lenne… csupa szám. Az Életjelek. Egy igaz emberi történet félreteszi a számokat és az emberekkel foglalkozik. Megismerjük például Alfredót és Matildét, akik 50 év után is éppen úgy szeretik egymást, mint aznap, amikor összeismerkedtek, látjuk Sílviának és Isának, két kórházi ápolónak a hihetetlen elhivatottságát, és meghallgatunk olyan betegeket, akik az elkerülhetetlen halállal néznek szembe. Mind életjeleket adnak. És életjeleik számunkra is létfontosságú dolgokat tanítanak” – mondja Fèlix Colomer, a sorozat alkotója.
Hanka Kastelicová, az HBO Europe dokumentumfilmekért felelős vezetője és a sorozat executive producer elmondta: „A rendező, Fèlix Colomer bemutatja az ember törékenységét, ugyanakkor a szeretet és a család hihetetlen erejét is, emellett az egészségügyi dolgozók szakmai és személyes elkötelezettségét egy olyan helyzetben, amikor egy ismeretlen ellenséggel kell szembeszállniuk. Az Életjelek. Egy igaz emberi történet páratlan betekintést nyújt szereplői életének legszemélyesebb pillanataiba és egyedi dokumentuma lesz ennek a kitörölhetetlen időszaknak.”
Néhányan azok közül, akikkel az Életjelek. Egy igaz emberi történetben találkozhatunk:
Alfredo és Matilde éppen 50. házassági évfordulójukra készülnek, amikor váratlanul összetalálkoznak a kórházban. Közös szobába teszik őket. Matildét hamarosan kiengedik, és onnantól kezdve otthon várja egyre betegebb férje hazatérését.
Vanessa, aki csupán 34 éves, egyszer csak páciens lesz abban a kórházban, ahol ápolóként dolgozik. Nagyon nehezen kap levegőt és teljesen legyengült. Egyetlen vígasza, hogy beszélhet a párjával és videón keresztül láthatja a kutyáját.
Sandra és Noemí segédápolók. Hozzászoktak a halálhoz. A legértékesebb dolog számukra a kórházon belül a barátságuk, amely erőt ad nekik ahhoz, hogy nap mint nap szembenézzenek a halállal… és a meg nem értéssel, amivel időnként a külvilágban találkoznak.
A sorozat executive producerei az HBO Europe részéről: Hanka Kastelicová, Miguel Salvat és Antony Root.
AZ ÉLETJELEK. EGY IGAZ EMBERI TÖRTÉNET EPIZÓDÖSSZEFOGLALÓI:
Első rész: “Káosz” – Rendezte: Fèlix Colomer Vallès
A Covid-19 berobbanásakor az egészségügyi dolgozók nem bírják a terhelést, az ápolók magukra maradnak a betegség elleni küzdelemben. A sabadelli Taulí Kórházat elkezdik átszervezni: kibővítik a kezelőterületet és áthelyezik a személyzet egy részét – az ápolók közül többen most először fognak intenzív osztályon dolgozni.
Második rész: „Remény” – Rendezte: Fèlix Colomer Vallès
A közös küzdelem, amelyben az egészségügyi dolgozók, a Covid-19 áldozatai és az ő rokonaik együtt vesznek részt, fokozza az ápolók élni akarását is. Vannak, akik a hitükből, vannak, akik a szeretteikből merítenek erőt. Ugyanakkor nem mindannyian találják meg azt, amit keresnek.
Harmadik rész – Rendezte: Fèlix Colomer Vallès
Az intenzív osztályról kikerült betegek közt akadnak, akik a kórházba visszatérve alig ismerik meg az ápolókat, akik gondoskodtak róluk, amikor válságos állapotban voltak, és a betegeket, akik a szomszédos ágyakban feküdtek. Mindenki hálás azért, hogy újra találkozhatnak és úgy döntenek, hogy rendeznek egy paella-lakomát.