Ana.Monochrome 
A Fifty Shades of Grey (A szürke ötven árnyalata) idén februárban, épp Valentin-nap előtt került a mozikba. A kritikánk a megjelenéshez képest igen későn készült el, de kárpótlásul egyenesen duplakritikával jelentkezünk, nem is akármilyennel. Érdekes helyzet állt elő. Az nyilvánvaló, hogy mind a könyv, mind a film nagyon megosztó, az emberek vagy utálják vagy szeretik, középúttal még ebben az esetben nem találkoztam. A duplakritika is ezt a két árnyalatot fogja bemutatni, két teljesen eltérő véleményt. Egyikünk utálta a könyvet és kedvelte a mozit, másikunk imádta a könyvet és gyűlölte a filmet.
Ana.Monochrome
Rég nem volt olyan film, amit már azelőtt utáltak a nézők, hogy látták volna, de ebben az esetben a félelem sajnos megalapozott volt. A regénysorozat is nagyon megosztó, és bár várható volt, hogy a film borzalmas lesz, mégis azt kell mondanom, hogy jót is ki lehetett volna hozni belőle.
Már a nyitó jelenetsorból is kitűnik, hogy összecsapott lesz a dolog. A film semmit nem magyaráz meg, de olyannyira nem, hogy vannak fontos jelenetek, amik a könyvben a történetszál továbbvitele miatt óriási jelentőséggel bírnak, ehhez képest a film úgy említi meg őket, hogy aztán később tudomást sem vesz róluk. A plotot nem fogom magyarázni, mert az is ismeri, aki nem akarja. Az Ana Steele-t játszó Dakota Johnsont és a Christian Greyt megszemélyesítő Jamie Dornant rengeteg támadás érte a film miatt. Nem, nem azért mert egy softporn regény filmadaptációjáról van szó, hanem azért, mert nem különösebben jó színészek, arról nem is beszélve, hogy nulla kémia van a két főszereplő között, ami eléggé megnehezíti egy szerelmi kapcsolat bemutatását.
Ana epic orraesése a Grey-birodalom megkoronázott királya előtt szánalmas, tehát 4 perc alatt sikerült alátámasztaniuk a korábbi „nem jó színész” tézisemet. Christian Grey elméletben egy magas, bűnösen jóképű úriember. Ehhez képest a Jamie Dornan által vászonra vitt Grey inkább csak butának tűnik. Semmi intelligencia nem sugárzik a karakterből, semmi belülről jövő szexuális kisugárzás, amit a könyv olyan hibátlanul átadott. Christian itt egy nagyképű, folyton magas lóról beszélő, egyáltalán nem szimpatikus karakter, és azt kívánom, bár meg se szólalna. Az egyébként introvertált, szerény, és nagyon intelligens és olvasott Ana pedig a filmben – nos, őszintén szólva, nem is tudom milyen. Leginkább semmilyen.
Aki nem olvasta a könyvet, annak ez a mozi semmilyen élményt nem fog nyújtani. Azt már az elején muszáj leszögeznünk, hogy ugyan egy softporn regénysorozatról van szó, de a készítők az eladhatóság kedvéért gyakorlatilag kiölték belőle a forróságot, és létrehoztak egy PG 13 romantikus romcomot/drámát/besorolhatatlan mozit. Mindent feláldoztak a profit oltárán, és meggyőződésem, hogy tudták, a film szimplán borzalmas lesz. A Fifty Shades of Grey esetében egy olyan alapanyagról beszélünk, ami érdekli az embereket. A szex mindig eladható, főleg ha szerelmet is csempésznek bele – a szex megnyerte a férfi nézőket, a szerelem pedig a női nézőket, és ezzel meg is magyaráztuk a hatalmas bevételt. Mindenki arra számított, hogy majd látnak egy szaftos, szókimondó filmet, ehhez képest az egész csak arra volt jó, hogy elpazaroljanak két órát és egy mozijegy árát.
Imádtam a könyvet, mindhárom kötetét. Amikor olvasok, nem vonok párhuzamot a valósággal, csak beleélem magam a történetbe, és olyankor elhiszem, hogy ilyen létezhet. Szerzőtársammal ellentétben tehát nekem ez nem okozott fennakadást, bár abban teljesen egyetértek vele, hogy ilyennel az ember biztosan nem fog találkozni a való életben, tehát jobb, ha senki nem álmodozik arról, hogy egyszer ő lesz Ana Steele és megtalálja egy gazdag és jóképű pasi, aki még az ágyban is jó, aztán feleségül veszi és boldogan élnek, stb. Ilyen nincs, viszont velem E. L. James elhitette ezt, amíg olvastam a könyveket, ami számomra szuper élmény volt. Igaz, Ana néha irritálóan naiv, de a könyvélményen ez nem rontott. A fő problémám az, hogy akárhonnan nézzük, egy könyvadaptációnak követnie kellene a könyv történéseit, érzelmi hullámvasútját, amit ebben az esetben teljesen elrontottak. Semmit nem ismertem fel azokból az érzelmekből, amikre emlékszem a könyvből, Grey és Ana távolról sem hasonlítottak arra a két emberre, akiket megismertem a sok száz oldalon keresztül. Egy szó mint száz, csúnyán elbaltázták, amire nincs mentség.
A BDSM közösség is elítélte a filmet és a könyvet is, bár azt kijelentették, hogy arra jó volt ez a felhajtás, hogy megismertessék az embereket a BDSM- és fétiskultúra létezésével, de másra nem. A könyvről is mindenki azt állította, hogy mennyire szókimondó és őszinte, ehhez képest inkább a vanília árnyalatairól szól, a filmről már nem is beszélve. A végszó az, hogy mindenki csalódott. Az is, aki a szexjeleneteket akarta látni (merthogy volt belőlük körülbelül kettő), és az is, akit a szerelmi szál érdekelt.
A második kötetet egyébként jövőre kezdik el forgatni a tervek szerint, majd 2017-ben számíthatunk a premierre. Kétlem, hogy újra sikerülni fog ekkora pénzre szert tenni – tekintve, hogy Dornan és Johnson a csekély 250 ezer dolláros gázsit, amit kaptak az első moziért már nem fogadják el, és hétszámjegyű összegért cserébe hajlandóak csak belevágni a folytatásokba, amit egyébként megértek. Ha már megcímkézi a nevüket egy ilyen félresikerült film, legalább fizessék meg őket érte.
Értékelés: 34/100
IMDb: 4,2
OctoberAir
Mivel rengeteget olvasok, és írással foglalkozom, ezért évek óta hallgatom az emberek véleményét az A szürke ötven árnyalatáról, de eddig még sohasem vettem a kezembe a könyvet. Február elején azonban a Facebookomat egész egyszerűen felrobbantotta a filmmel kapcsolatos áradat. Úgy gondoltam, hogy kíváncsiságból a kezembe veszem a könyvet, mielőtt a filmre sor kerülne. Angolul, hangoskönyvként álltam neki, ami csak fokozta az élményeket (főleg negatív irányba). Először a könyvvel kapcsolatos gondolataimmal kezdem a kritikát, mivel ebből tudom kibontani, miért is nem utáltam annyira a filmet.
Rossz a kapcsolatom a romantikus könyvekkel, mert túlzottan irreálisnak találom őket. A szürke ötven árnyalatával viszont annyi problémám volt, hogy felsorolni is hosszú lenne. A főszereplő, Ana táncolt az idegeimen. Grey karaktere pedig egész egyszerűen nem létezik a valóságban, ami nekem teljesen elrontott mindent. Természetesen minden nő fantáziájával találkozik a kemény, macsó főszereplő, aki ráadásul gondoskodó és gyengéd. A kettő azonban sohasem fog összejönni. De a legnagyobb gondom mégis Ana belső monológjával volt. Arról nem is beszélve, hogy a regény 524 oldalából körülbelül 300 lett volna releváns, hiszen a legtöbb Ana idegeket tépő szenvedéséről szól, amelyet folyamatos szófordulatok ismétlése fűszerez. Angolul az inner goddess (belső istennő) különféle csinnadrattáitól én magam is forgattam a szemem (még jó, hogy Grey nem kapott rajta). Ráadásul szerintem minden értelmes nő sarkon fordulna, hogyha egy jóképű férfi egy húszoldalas szerződéssel traktálná a második randevún arról, hogyan is akarja összeverni a későbbiekben (még ha az a férfi rettenetesen szexi is). A könyvről hosszasan tudnék még beszélni, de a „milyen a film” van a reflektorban, ezért rátérek arra.
Talán segített a filmélményen, hogy nem egy húsz órán át tartó hangoskönyv volt, hanem csak két órányi, gyors kapcsolat. Ráadásul nem kellett hallgatnom Ana belső monológjait, szerencsére sehol sem volt belső istennő, és a felesleges vívódások is lerövidültek. Grey karakterével egészen elégedett voltam a filmben, legalább nem mondta el háromezerszer a főszereplőnek, hogy ne harapdálja a száját és egyen eleget. Talán ez csak egyszer, esetleg kétszer bukkant elő. Én Jamie Dornannal elégedett voltam, szerintem nem választhattak volna olyan színészt, akinek a nők maradéktalanul örültek volna, hiszen Jamie évek óta százezer nő fantáziájában kelt életre. Ana karakterével is elégedett voltam, sokkal szerényebbnek, értelmesebbnek tűnt, mint a könyvben. Ezt mindenképpen a belső monológok hiányának tudom be.
A történet természetesen a filmben sem szárnyal, hiszen túl sok mondanivaló nincsen. De azt is be kell vallanunk, hogy ebből az alapanyagból igazán jó mozit nem is lehetett volna készíteni. Azonban a zenék és a képek mindenképpen elbűvölőek. Szerintem az írónő nehezen adta át a leírását példásul egy repülős élménynek, amely a filmben a képek miatt sokkal magával ragadóbb lett. A szexjelenetek természetesen nem brillíroztak az előbb leírtak miatt, de a mozi egynek elment, semmiképpen nem hozta ki belőlem azt a bicskanyitogatós élményt, amelyet a könyv igen.
Ettől függetlenül nem bíztatok senkit, hogy rohanjon a moziba A szürke ötven árnyalatára – maximum egy unalmas délutánon javasolt. Kérdés, hogy a következő részek mennyire lesznek érdekesek. Az biztos, hogy a könyvsorozat következő darabját már nem veszem a kezembe.
Értékelés: 55/100
IMDb: 4,2
Mafab: 64 %
