Kötelező filmek – Szerelem (1971)

Makk Károly Szerelem (1971) című filmje meghívást kapott a 69. cannes-i filmfesztivál nagy klasszikusok felújított verzióit felvonultató, Cannes Classics nevű programjába – olvastam a hírt a közelmúltban, és azonnal egyértelművé vált, hogy ez lesz a következő kötelező film, amit választok. Egyrészt azért, mert minden idők egyik legszebb mozgóképes alkotása, másrészt pedig azért, mert a múltkor hangzatos ígéretet tettem („legközelebb egy könnyen emészthető kötelező filmet választok”), amit csúnya dolog lenne megszegni. Azt persze nem állítom, hogy a Szerelem egy könnyed mű, de olyan, aminek minden egyes percét gyönyörűség nézni.

Egy 1971-ben bemutatott alkotásról van szó, ami olyannyira maradandó értéket képvisel, hogy bátran elmondható róla, örökérvényű. Makk Károly műve tehát átível az időn, és – Bikácsy Gergely szavaival élve – „mindig jelenidejű marad”. A Szerelem kétségtelenül korszakváltó műnek számított megjelenésekor, hiszen részben a hatvanas évek társadalmi analízisét, részben pedig a hetvenes évek szerzői formalizmusát követte. Átmeneti jellegű mű létére olyan bravúrosan használja a két korszak filmes sajátosságait, hogy már a premiert követően kivételes esztétikai minőségű, a modern magyar film egyik legszebb alkotásának kiáltották ki, méghozzá nem véletlenül.

Makk Károly fogta Déry Tibor Két asszony és Szerelem című elbeszéléseit és úgy gyúrta össze őket, hogy bár két különálló szövegről beszélünk, a film után mégsem tudjuk őket egymástól különválasztva értelmezni. Az irodalmi művek filmes adaptációja egy rendkívül kényes kérdés, de egész nyugodtan megállapíthatjuk, hogy Makk megmutatta, hogyan is kell méltón és nagyon-nagyon jól csinálni. A Szerelem ugyanis nemcsak, hogy hitelesen visszaadja a két novellát, hanem meg is haladja őket, ezáltal pedig olyan csodás alkotássá válik, ami egyszeri és megismételhetetlen.

Nézzük is a történetet. Az ötvenes években járunk, Luca, a fiatal tanárnő, miközben várja haza politikai okokból bebörtönzött férjét, Jánost, gondoskodik annak haldokló édesanyjáról és elhiteti vele, hogy a fia tulajdonképpen filmet forgat Amerikában, boldog, s a karrierje úgy ível felfele, hogy alig lehet elhinni. A film központi témája a két asszony különleges és dinamikusan változó kapcsolata, s a tény, ami szorosan összekapcsolja őket: mindkettejük életének legfontosabb momentuma János. A film nagyon érzékletesen vázolja fel a politikai üldöztetés kérdését, a barátok félelemből elfordulnak Luca mellől, ő pedig, a Mamának János nevében írt levelei által próbálja megváltoztatni a kegyetlen valóságot.

A történetet tekintve azonnal sejthető, hogy a Szerelem egy igencsak kevés helyszínen játszódó zárt szituációs dráma, alig néhány szereplővel. A játékidő nagy része a Mama szobájában zajlik, ahol kétségkívül a két asszonynak jut a legnagyobb szerep, így nem túlzás azt állítani, hogy a Lucát alakító Törőcsik Mari, illetve a Mama szerepét megformáló Darvas Lili hátukon viszik a filmet, ráadásul olyan pompásan, hogy alig merünk pislogni.

A zárt tér, illetve a beszűkült, szürke, szomorú világ költői szépségű megalkotásában Tóth János operatőr volt Makk segítségére, aki, annak ellenére, hogy dramaturgként szerepel a stáblistán, valójában alkotótársként vett részt a Szerelem készítésében. A film képi világát egyértelműen a líraiság jellemzi, ám az a fajta, ami cseppet sem szentimentális, ugyanakkor felfedezhető a vizuális sűrítettség is, ami remek eszköz a tér-idő egység felbontására. Makk ugyanis az időkezelés sajátos technikáját használja arra, hogy mélységében kitágítsa a cselekményt. A film nagyjából kétharmada egy szűk belső térben játszódik, és a Mama emlékfragmentumaiból, a Luca által írt fiktív amerikai levelek által ébresztett asszociációkból, s Luca valóságos látogatásaiból áll össze. A történet végefelé viszont ez a szűk tér kitágul, feloldva a bezártság és a tehetetlenség érzését, hiszen a férj és a feleség végre újra találkoznak.

A rendező biztos kézzel használja az asszociációs montázstechnikát, ami által ténylegesen kitágul a történet. A Mama visszaemlékezései és a levelek hatására felidézett fantázia-asszociációi a narratívától való elszakadást hivatottak megvalósítani, ugyanakkor pont ezek segítik a nézői azonosulást, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy igazán mélyen érintsen minket a film. Tóth János fekete-fehér képei, az arcok és a személyes tárgyak szuperplánjai, – mint például a nagyító üvegén keresztül elmosódó levél közelije – Törőcsik Mari, Darvas Lili és Darvas Iván briliáns játéka, illetve Makk Károly rendezői zsenialitása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a Szerelem Déry Tibor elbeszéléseinek méltó filmes változata legyen. Egy percig sem csodálkozunk tehát, hogy a számos elismerés mellett elnyerte az 1971-es cannes-i filmfesztiválon a Zsűri díját, illetve azon sem, hogy 2001-ben a The Guardian brit napilap filmkritikusa, Derek Malcolm a 20. század 100 legjobb filmje közé sorolta.

Miért kötelező megnézni? Mert valóban képes jelenidejű maradni és megállni a helyét minden korban, rámutatva az élet legfontosabb kérdéseire. A zárt szituációs dráma eszköztárát felhasználva Makk Károly egy olyan emberi anyós-meny kapcsolatra irányítja a figyelmet, amire nehéz szavakat találni, ezért inkább azt mondom, nézzétek meg, mert gyönyörű, hihetetlenül gyönyörű.