Novellárium: Déry Tibor - Két asszony - Corn & Soda

Novellárium: Déry Tibor – Két asszony

A Novellárium ezúttal egy olyan remekművel foglalkozik, amely a magyar filmtörténet egyik legnagyszerűbb alkotásának alapjául is szolgált. Ez Déry Tibor Két asszony című novellája.

Eszter kolléganőnk a Szerelem (1971) című filmet korábban kielemezte a Kötelező filmek rovatban, és döntését így indokolta: „Miért kötelező?  Mert valóban képes jelenidejű maradni és megállni a helyét minden korban, rámutatva az élet legfontosabb kérdéseire. […] Makk Károly egy olyan emberi anyós-meny kapcsolatra irányítja a figyelmet, amire nehéz szavakat találni.” Ezzel aligha lehetne vitatkozni, csupán egy kiegészítést szeretnék hozzátoldani mindehhez: a film azért is kötelező, mert már az irodalmi mű is kötelező jellegű.

Forrás: Mozi24.hu

Déry Tibor a XX. század második felének egyik legjelentősebb magyar írója. Egyedi, aprólékos és analizáló világlátását talán hullámzó életútjának is köszönheti. Jómódú polgárcsaládban született. Ezt egész életében egyfajta teherként viselte, hiszen már fiatal korában szimpatizálni kezdett a kommunizmus eszméjével. A második világháború ideje alatt zsidó származása miatt emigrálni és bujkálni kényszerült, műveit pedig álnéven tudta csak kiadatni. A szovjet megszállást követően már büszke, szocialista íróként kezdett bele nagy műveibe, ám a moralista   –  és lázadásra igencsak hajlamos – Déry hamar belátta, hogy a Rákosi-féle nomenklatúra politikája aligha egyezik baloldali nézeteivel. Megrökönyödve a rendszer kegyetlenségén, a személyi kultuszon és a koncepciós pereken – melyekről újságíróként személyesen is tudósított olykor – tevékeny szellemi részt vállalt az ’56-os forradalmat megelőző diskurzusokban, ahol az emberarcú szocializmusért szólalt fel. Később e szerepe miatt kilencévi börtönbüntetést kapott, amelyből végül négy évet töltött le. Állítólag Nagy Imre vallomása, melyben Déry és az írók szerepét csekélynek minősítette a forradalom kirobbantásában, is közrejátszott, hogy ne szülessen súlyosabb ítélet. Amnesztiáját követően némi agnoszticizmussal szemlélete a magyar közélet dolgait, s úgymond maga is megkötötte személyes kompromisszumát a Kádár-féle vezetéssel. Műveiben még ugyan közvetve boncolgatta ’56 témáját, de ezután főként elemző, filozófiai síkon mozgó műveket produkált, valamint szórakoztató irodalmat is. 1977-ben, 82 évesen hunyt el.

A Két asszony történetének főszereplője Luca, egy fiatal tanárnő és anyósa, egy idős asszony, aki halálos ágyán fekszik. Az asszony fia, Luca férje politikai okokból börtönben van, ám ezt nem árulták el a beteg nőnek, aki így abban a hazug tudatban fekszik, hogy egyetlen fia, János, Amerikában rendezi saját filmjét. Luca kénytelen újabb és újabb hazugságokkal nyugtatni anyósát, amelyhez tökéletes eszköznek bizonyulnak a leveleket, amelyeket János címzett meg a tengeren túlról. Luca nap nap után embertelen és esélytelen harcot vív a valósággal és a hazugsággal egyaránt, és igyekszik kézben tartania szürkülő életét, amelyet egyik oldalról férje hiánya, a másik oldalról egy alternatív valóság igyekszik összezúzni, ahol látszólag minden tökéletes.

Forrás: Szinhaz.org

Ennek a novellának két igazán nagy titka van. Az első az, hogy egy végtelenül szegény, letisztult és halandó környezetben zajlanak az események. Egy meddő, homályos hálószoba fakó fényében ismerjük meg a két főszereplőt, egy kővé merevedett, olcsó világban, amilyen Magyarország is volt az ’50-es években, kis pesszimizmussal az egész XX. század során. Húsvér, esendő szereplők is dukálnak ehhez a porosodó, ingerszegény környezethez, s őket tökéletesen képviseli Luca és az idős asszony – ettől lesz rettentően valós ez a történet. A másik nagy titok pedig éppen ennek a puritán elbeszélésmódnak és lélekábrázolásnak a földöntúlivá válásában rejlik. Abban, ahogy a profántól eljutunk a csaknem szentig, ahogy hazugból eljutunk a csaknem igazig, ahogy sötétségből eljutunk a csaknem tökéletes megvilágosodásig. Abban a lélektani vonatkozásban rejlik a titok, amelyet mindenki ismer: az elfojtásban. Nekünk, kelet-európaiaknak úgy gondolom, nem kell túlságosan sokat magyarázni, milyen érzés az, amikor a nálunknál nagyobbnak vélt dolgokkal szemben tehetetlenül kell állnunk és ökölbeszorított kézzel viselnünk el szinte mindent.

Luca egy valódi főhős, egy hősnő, aki nem roppan össze a világ súlya alatt. Felveszi a kesztyűt és maga kezdi létrehozni azt az illúziót, amelyben az idős asszonyt tarthatja férje szabadulásáig. Csakhogy a szabadulás időpontja meglehetősen távoli, Lucának pedig nem csupán a haldokló nővel kell foglalkoznia. Saját életét is porrá zúzná a politika férje miatt, és ő ártatlanul szenved mindezektől. Déry tanulsága talán ebben a gesztusban bujkál: Lucának, személyében pedig a harcra kész embereknek hódol, akiket nem tudott maga alá gyűrni a nagybetűs Történelem.

Forrás: Filmtett.ro

De mi a helyzet a morális kérdésekkel? Voltaképpen egy haldokló asszony elől titkolják a szörnyű valóságot, fia börtönbüntetését vagy szeretett pap barátjának halálát. Talán azt üzeni ezzel Déry, hogy az asszony, aki nem győzöm hangsúlyozni, egy közülünk, nem elég erős a kegyetlenségekkel szemben? Netán úgy értelmezhető, hogy elvárt és igenis helyes dolog volt megőrizni a szellemi és lelki békéjét? Befogadótól függ, hogy ki hogyan látja ezt a novellát. Úgy gondolom, pontosan ez a szándéka ennek a rendkívül provokatív történetnek, amely lassú folyásában csak még kínzóbbá teszi a döntésképtelenségünket. Egyik nézet sem helyesebb a másiknál, egyik döntés sem könnyebb, mint a másik. Déry csak lehetőséget vázolt fel, egy lehetséges kiutat, ahol valakinek szenvednie kell, hogy megkönnyítse egy másik ember végóráit.

A Két asszony párbeszédes részei a legkiválóbb dialógusokat tartalmazzák, amelyeket valaha volt szerencsém olvasni. A két nő beszélgetéseiben olyan titokzatos sötétség lappang, amelyet csak érzékeny szemmel lehet észlelni. Súlyos mondatok hangzanak el, még súlyosabb válaszokkal, és még Luca viccelődéseiben is temérdek keserűség húzódik meg. A megszólalások egymást építik fel, egy szellemi huzavona részét képezik, egyik oldalán Lucával, a fiatal, életigenlő nővel, a másik oldalon pedig anyósával, aki már az ágyból kikelni is képtelen. A szereplők szájából életerős mondatok hangzanak el, amelyekből irodalmi igényességük mellett sem süt semmiféle hamisság, amely nagyon gyakran jellemzi a szépirodalmi alkotások nyelvezetét. Úgy beszélnek egymással, ahogy azt bárki teszi, s közben mégis sokkal, de sokkal többet mondanak egymásnak, mint amennyit emberi nyelven el lehet. Hát ezért kötelező ez a novella.

Forrás: Blikk.hu

Csattanóként a lezáráshoz tartogattam azt a tényt, hogy Déry Tibor ihletet saját életéből merített. Bebörtönzésekor saját maga írt leveleket „Amerikából” édesanyjának, melyeket felesége adott át. Az író már csak szabadulása után értesült anyja haláláról. Ebből ered, hogy Déry ilyen sallangmentesen volt képes behatolni ennek a történetnek a legmélyebb rétegeibe, s úgy ábrázolni a legapróbb mozdulatokat is, hogy azok az olvasó csontjáig hatoljanak. Itt, Kelet-Európában, Magyarországon, túl az elmúlt évszázadon, ismernünk kell ezt a történetet, mert nekünk és rólunk szól.

Ez is tetszeni fog...