Brian Helgeland filmje, a Legenda (Legend) egy hete került a mozikba, s azóta kap hideg és meleg kritikát, de főleg hideget. A beharangozók alapján egy új Nagymenők szintű gengsztermozit vártunk angol köntösben. Nos, nem azt kaptunk. Pedig a kettős főszerepre a britek nagyágyúját, Tom Hardyt szerződtette a rendező, de a csalódott nézőket még a valóban „legendás” kék szemek sem hatották meg. Azonban a sok fanyalgás ellenére a Legenda nem egy rossz film, csak éppen nem kifejezetten gengszteres akciófilm, aminek hirdeti magát, hanem inkább egy romantikus filmdráma. Sebaj! Nőként, így sokkal jobban élvezhető.
Brian Helgeland remek forgatókönyvíró, mint azt a Szigorúan bizalmas című filmért kapott Oscar-díja is bizonyítja, most valószínűleg rendezőként is el akarta vinni a kis szobrocskát. A Kray fivérek története remek lehetőségnek tűnhetett a bizonyításra, hiszen a szigetországban a gengszterikrek történetét szinte mindenki ismeri, ráadásul Helgeland John Pearson The Profession of Violence: The Rise and Fall of the Kray Twins című regényére is támaszkodott.
A Kray testvérek a ’60-as évek Londonjában váltak először az East End uraivá, majd a munkásnegyedből kitörve meghódították a várost. Kaszinóikban a londoni elit együtt mulatott az alvilággal, s pont ez alapozta meg hírnevüket. Az ikrek közül Ronnie volt a féktelen, erőszakos skizofrén őrült, még Reggie a jóképű maffiózó, aki fürdött a népszerűségben. Egymás ellentétei, mégis elválaszthatatlanok voltak.
A probléma nem is a történetválasztással van, hanem a megvalósítással. Ha gengszterfilmet csinálunk, akkor csináljunk is azt, pláne ha a trailerek és beharangozók alapján mindenki arra számít. Azonban a Legenda nem nyújtja azt a pörgős akciót, amit a nézők várnak. A Kray testvérek életéből sem a legendává válásuk nagy pillanatait látjuk, hanem csupán néhány csetepatét, Ronnie féktelen és sokszor véres tombolását , és Reggie szerelmi életének kálváriáját. A film ütemezése ráadásul lassú, így sok nézőnek vontatottnak tűnhet.
A film egyik nagy bravúrja Tom Hardy kettős alakítása. Egyszerre játssza az ikerpár mindkét tagját. A pszichopata Ron megformálása szinte borzongató, elképesztően jól sikerül a perverz, szadista, skizofrén őrült testébe bújnia. Nekem csak a magyar szinkron nem tetszik hozzá, így olyan mintha beszéd közben állandóan egy zsebkendővel lenne kitömve a szája. Ez azért már erőltetett túlzás. Viszont a poénjait és a homoszexualitását ernyedt közönnyel előadó modora nagyszerű húzás. Viszont az már kevésbé jó, hogy a film minden humora egy pszichopatára épül.
Reg karakterét azonban sokan laposnak tartják. Szerintem viszont pont kell ez az ellenpontozás Ronnie mellé. Reggie az igazi királyfi: jóképű, sármos, karizmatikus és az East End igazi ura. Az ikrek közül ő a vezető, ő visel minden felelősséget, s neki kell megvédenie elmebeteg bátyját. Frances-szal való kapcsolata pedig még inkább romantikus hőssé avanzsálja.
A film történetének középpontjában pont ez a szerelem áll. Tulajdonképpen a többi esemény csak ennek a love sztory-nak a sallangja. Reggie, az alvilági herceg és Frances (Emily Browning), a kitörésre vágyó east end-i lány kapcsolata igazi Rómeó és Júlia történet, ráadásul rengeteg utalással megtűzdelve a Shakespeare-i drámára. Frances-t ugyan úgy tiltja anyja Regtől, mint Júliát családja az ő Rómeójától, s majd a híres erkélyjelenetet is átélhetjük. Persze a baljós csillagzat alatt született szerelem tragikus vége itt sem maradhat el. Sőt, megkockáztatom, hogy Ronban is látom Mercutio karakterét, mint Rómeó kissé őrült kísérőjét.
Emily Browning-ot remek választásnak tartom Frances szerepére. Igazán nem erre a világra való, érzékeny, törékeny alkat, mint egy apró virág a kősziklák között. Persze ehhez nem kell túl sok színészi képesség, csak bánatos nézés és kislányosan vékony alkat.
Érdekes adaléka a történetnek a fivérek anyjukhoz fűződő viszonya. Violet Kray (Jane Wood) jelentős és kiemelkedő helyet foglal el a fiúk életében. Ront még mindig kisfiúként kezeli, de Reg is mindenben aláveti magát anyja akaratának. Ragaszkodásuk és függésük már egészségtelen szintű. Persze ez az alárendeltségük nagyban meghatározza Reggie és Frances viszonyának megromlását is. A fiatal lány állandó frusztrációban él Violet és Ron folytonos bírálata és vele való elégedetlensége miatt. A Kray mama tipikusan az a fajta anya, akinek egy lány sem elég jó az ő fiacskái számára. Ehhez a témához kapcsolódik viszont az, amit hiányoltam a filmből: Frances elidegenedésének és Reg agressziójának jobban kibontott okát. Az anyósával és a vejével való konfliktus, az egyedüllét még szerintem nem elég indok a lány öngyilkossági kísérletéhez. Egyszerűen nincs eléggé kihangsúlyozva depressziójának mélysége, így tette váratlan és érthetetlen. És ugyan így váratlannak és indokolatlannak tartom Reg erős dühkitörését és tombolását is.
Viszont film erősségének tartom még a csodálatos képi világát. Gyönyörű a fényképezése, remekek a kosztümök, a díszletek, tökéletesen megidézik a ’60-as évek hangulatát. Nekem a film lassú tempója is tetszik a hosszú snittekkel. Kiválóan illik a képi világhoz.
Összességében, és a hibái ellenére, jó filmek tartom a Legendát. Csak nem abban a kategóriában, amiben indul. A nézők, s főként a közönség hímnemű tagjai egy felfokozott tempójú, adrenalintól fröcsögő gengszteres-lövöldözős mozit várnak, s erre kapnak egy érzelmekre kihegyezett, lassú tempójú, némi vérrel megfűszerezett romantikus filmrámát… Nos, én ennek örültem, de valószínűleg ezzel egyedül vagyok. Egyébként azért nőknek kifejezetten ajánlom, már csak azért is mert Tom Hardy még mindig jóképű. 🙂
Értékelés: 75/100
IMDb: 7,5
Mafab: 77