A mocsár ura – III. Richárd a Radnótiban

Shakespeare III. Richárdja a zsarnok jelképévé, sztereotípiává vált az idők során. Azonban milyen korszak engedhet fölemelkedni egy véreskezű zsarnokot? Mi formálja a személyiséget, míg lelketlen gyilkossá aljasul a hatalomért? Andrei Şerban III. Richárdja ezekre a kérdésekre keresi a választ a Radnóti Színházban. A zsarnok király szerepében Alföldi Róbertet láthatja a közönség, akit színészként először szerepel a Radnóti színpadán.

Andei Şerban  rendezésétől és Alföldi Róbert szereplésétől formabontó, újító és legalább egy picit provokatív darabot vár az ember, és nem is kell csalódnia. Ehhez társul még Radnóti Színház kiváló színészgárdája és innovatív szellemisége is.

A darabot átjárja az ármány, intrika, cselszövés és a mérhetetlen hatalomvágy. Az udvaron belül folyik a harc a trónért, de ebben a harcban semmi sem szent, leginkább az adott szó és az emberi élet válik értéktelenné. Nincs többé becsület vagy magasztos cél. Kaotikus, sőt morbid és groteszk világ ez. Az ember lealjasul és a körülötte minden bűzös posvánnyá silányul, így ennek a mocsárnak csakis varangykirálya lehet. Mindezt pedig már maga a nyitókép is megfogalmazza.

A fénycsík határolta üres, sötét térben Richárdot (Alföldi Róbert) látjuk hüllőbőrre emlékeztető öltönyében, púposan, nyomorultan. Úgy gubbaszt a színpad szélén, mint valami óriási varangy, miközben a háttérből monoton csöpögés hallatszik.  A sárgás fény és a hangeffektek pedig a mocsár érzetét keltik körülötte. Ezek az utalások a darabban még többször visszatérnek, de a különböző fényjátékoknak, zenének egyéb esetekben is fontos jelentéshordozó szerepük van.

Alföldi Róbert játéka briliáns és hátborzongatóan hiteles. Szirupos kedveskedésével, máskor vérfagyasztó kegyetlenségével, lelkeket elcsábító sziszegésével igazi démonja az udvarnak. A három és fél órás darab alatt pedig képes megmutatni Gloster Richárd minden arcát, minden korszakát. Látjuk a torzszülött, anyjától eltaszított, bizonytalan kamaszt, majd az ármánykodó, célja felé töretlenül haladó fiatal férfit, akit a saját sikerei megacéloznak, és királlyá emelnek. Végül pedig a saját démonjaival küzdő, őrült, összeroppant királyt. A jellemfejlődés ívé remekül felépített, és a különböző korszakok értelmezését a jelmezek is elősegítik.

A darab másik nagyszerű alakja Kováts Adél Erzsébet királynéja. Igazi fenség a színpadon tragikusságával és büszkeségével, aki még megalázva, elhagyatva sem veszíti el méltóságát, és halálos fenyegetések közepette is a szemébe nevet Richárdnak. Az ember valahogy így képzeli el a korabeli, valódi Erzsébetet is.

Nagyon szerettem Schneider Zoltán IV. Edwárdját is. Remekül illett hozzá az egykori lovagkirály elmackósodott, kicsit eltunyult alakja, aki békét és egységes országot szeretne hagyni utódjára. A darab során ő az egyetlen, aki nem ármány és cselszövés hatására távozik az élők sorából. A halála azonban elindítja a káoszt és az őrületet. Hatalmas alakja így Anglia egységét és szilárdságát is jelképezte.

Egyszerre bizarr, tragikus  és mégis fenséges alak László Zsolt Margit királynője. Amikor megjelenik átkokat szórva és borzalmas jövendőt jósolva, megdörren az ég. Feltűnése felér egy égi jelenéssel, mely előrevetíti a szörnyű végkifejletet.

Lady Anna Sodró Eliza alakításában sipítozó fúriává válik, aki hol átkokat szór, hol pedig apja és férje gyilkosának karjába omlik, hogy legvégül mégis az áldozati bárány szerepében felmagasztosuljon.

Bár a darabban csak tizenegy színész játszik, a drámának ennél jóval több szerepe van, így a legtöbb színész egyszerre több karaktert is alakít. Porogi Ádám és Rusznák András is számtalan alakban tűnnek fel.

A darab rendkívül összetett, hol fékevesztetten őrült, hol megrázóan tragikus jeleneteivel nem hagyja a nézőt egyetlen pillanatra sem megpihenni. Habár a történet maga a rózsák háborújának idején játszódik Angliában, bizonyos jeleneteiben egyértelmű utalásokat kapunk a jelen Magyarországára. Noha úgy gondolom, hogy a művészetnek mindig reflektálnia kell a jelenre, kicsit mégis ízetlennek érzem ezeket az aktuálpolitikai utalásokat. Ezek számomra kilógnak az egyébként nagyszerű előadásból. Érdemes lett volna meghagyni a nézőnek azt a szabadságot, hogy párhuzamokat vonjon a saját életével, korával, amennyiben erre indíttatást érez.

Összességében azonban a Andrei Şerban III. Richárdja lenyűgöző alkotás. Felráz, elgondolkodtat, a pokolba taszít és felemel. Képes újraértelmezni az ezerszer elmondott Shakespeare-darabot, olyan formában, hogy mégis hű maradjon az eredetihez. A zsarnokot kora és környezete termeli ki, és akkor emelkedhet fel, ha hagyják neki. Ez olyan örök érvényű igazság, melyet már nagyon sok vészterhes korszak bebizonyított. Alföldi III. Richárdja pedig pedig tökéletes példázata ennek. A mocsárban a hüllők az urak.