Muníció, nem menekülés! – Bálint Mariann: Rossz/csont- könyvkritika

Napjainkban egyre inkább teret hódítanak a különböző szellemi iskolák. Az ezotéria sokszínű, időnként akár egymásnak ellentmondani látszó irányzatai között járva előfordulhat, hogy elveszik a lényeg, és az útkeresés átcsap a valóságból való menekülésbe. Ám ha valaki megtalálja azt az irányt vagy irányokat, amelyek valóban neki szólnak, és ezekhez tudatosan fordulva nem búvóhelyet keres bennük, hanem extra muníciót az Életben való helytálláshoz, figyelemre méltó fejlődésekre és akár csodálatos gyógyulásokra kerülhet sor. Bálint Mariann is egy ilyen gyógyulási folyamaton égett át, amelynek történetét Rossz/csont című könyvében osztja meg az olvasókkal.

A Rossz/csont 2023-ban jelent meg a Smaragd Kiadó gondozásában. A borító és a könyvben szereplő illusztrációk szintén Bálint Mariann munkái, aki író és festő is egy személyben. A szerkesztést és a korrektúrát Preiml-Hegyi Hajnalka végezte, a nyomdai előkészítést pedig Hantos Eszter Katalin. A könyv a Premier Nyomdában készült, a nyomdai felelős Király Attila volt.

A borító látványa már első pillantásra szemet gyönyörködtető és szívmelengető. A zöld szín dominál rajta, amit a gyógyításhoz szokás társítani, a medencecsont és a belőle kinövő lótuszvirág pedig egyértelműen utal a probléma helyére a testben, a betegség természetére, és annak szerves kapcsolatára a nőiséggel. A sérült szeméremcsont szépen díszített, piros motívummal való helyettesítése még megkapóbbá teszi a látványt. Ez a kép a megrepedt és arannyal megjavított, ilyen módon pedig még értékesebbé váló japán porcelánokban rejlő tanítást idézi vissza. Egyetlen hibája van csak a grafikának: a borítón ez a szépséges, kijavított rész a jobb szeméremcsont helyére került, pedig a fülszövegből azonnal kiderül, hogy a „rosszcsont” a bal oldalon volt.

Mariann hét fejezetben meséli el betegségének és felépülésének történetét. Igazán hatásos és eredeti módon minden fejezet az írónő egy-egy életszakaszában használt nevét viseli, amelyek azonnal megadják az alaphangulatot. Morci, a duzzogó kislány, aki utálja eredeti nevét. Azt pedig, hogy gyenge női testbe született, valóságos istencsapásaként éli meg. Macuska, aki alig tizenöt éves kamaszként kénytelen szembesülni a sokkoló ténnyel, miszerint egy daganat növekszik a bal szeméremcsontjában. Ria, a bohém művész, aki egyetemistaként beleveti magát a mágia tanulásába. Anya, aki igent mond az életre. Mariann, aki mesterének köszönhetően visszatér az eredeti nevéhez, akkor már teljesen kibékülve vele. Dó Hjong Dzsé, vagyis a Tehetség Egyensúlyának Útja. Végül pedig Nem Név, Nem Forma.

Mariann a kreatív címadáson túl is igazán érdekesen írja le az életútját. Pontos képet kapunk arról, milyen volt számára felnőni a nyolcvanas években, amikor még nem volt szokás a transzgenerációs traumákkal foglalkozni, így az átlagember sok mindent a szőnyeg alá söpört. Mariann több realisztikus életképet megoszt az olvasóval gyermekkoráról tökéletlenül tökéletes családja körében. Azt a kulcsfontosságú eseményt pedig – amely végül a pohárból kigördülő utolsó cseppként kiváltotta a betegségét –, rendkívül precízen adja át.

Mindemellett az is kiderül, hogy Mariann kamaszkorától kezdve érdeklődött az ezotéria iránt, és mindvégig nagyon tudatosan élte az életét. Sok szó esik az írónő különös álmairól, misztikus tapasztalatairól, és felnyíló előző életbeli emlékeiről. Ahogy a történetben eltávolodunk a gyermekkortól, egyre gyakrabban találkozunk olyan magvas gondolatmenetekkel, amelyeket lehetetlen befogadni felületesen, fáradt vagy túlpörgött aggyal olvasva. Ezzel együtt végig érződik, hogy Mariann nem menekülésre használja az ezotériát, és a betegsége ellenére élvezi az életet.

A hosszú gondolatmenetek mellett akad egy-egy alapigazság, ami szinte lebilincseli az olvasó figyelmét, és azonnal beleégnek az elméjébe. Számomra ilyen volt az a gondolat, amely szerint a gyermekvállalás a leghatározottabb IGEN, amit az életre mondhatunk. Vagy az a felfedezés, hogy a testünk a tudatalattink kivetülése, és így kendőzetlenül, szépítés nélkül megmutatja a bennünk zajló folyamatokat.

Amikor Mariann meggyógyul, majd pedig a kitartó tanulás és gyakorlás gyümölcseként megkapja új nevét a mesterétől, még úgy is vele örülünk, hogy tudtuk a történet végét már akkor, amikor kézbe vettük a Rossz/csontot. A könyv mellett a másik mesterműve, amellyel valószínűleg rengeteg embernek segít majd, szintén zseniális.

Mindenkinek szeretettel ajánlom a Rossz/csontot, aki szeretné tudatosabban élni az életét. Annak, aki hasonló súlyos betegséggel küzd, mint Mariann, annak, aki a hozzátartozóját ápolja, és annak, aki szeretné sokáig megőrizni az egészségét. Érdemes akár többször is elolvasni a könyvet, mert valószínűleg minden alkalommal mások és mások lesznek azok a fent említett alapigazságok, amelyek lebilincselik a figyelmünket.