„Nem én leszek, ki a végén feladja”- üvölti átütő erővel a Toxikoma című film dalbetétjéből készült, most megjelenő klipben a tehetséges ifjú színész, Molnár Áron, a Szabó Győző azonos című könyvéből készült játékfilm főhőse.
A mozifilmet is jegyző Herendi Gábor által rendezett dalfilm itt látható:
„Ez a szám kifejezetten ennek a filmnek az esszenciája, arról szól, hogy soha nem fogom feladni és nem fogok megfutamodni” – mondja Molnár Áron, a mozi, Szabó Győzőt alakító főszereplője. „A filmben Győző számtalanszor megfutamodik, feladja, de nem ismeri el, a saját harcát vívja és a végén valóban nem ő lesz, aki feladja” – teszi hozzá a népszerű színész. Herendi Gábor egy izgalmasan feszes klipbe sűrítve vetíti előre a jövőre mozikba kerülő, valós történeten alapuló film világát, felvonultatva – Molnár Áronon túl – a két ego-harcost, Szabó Győzőt és Csernus Imrét, illetve a sztárpszichiátert alakító Bányai Kelemen Barnát. “A Toxikoma ezzel a dallal indul, megidézve azt, a ma már történelmi tényt, hogy Győző annak idején egy alternatív banda énekese volt” – meséli a rendező. A most napvilágot látott klip zenéjét és szövegét Hrutka Róbert szerezte, a vágás – ahogy mozifilmnél is – Király István munkája.