Erunder 
Nem mondom, hogy gyerekek nem nézhetnék meg az alábbi kis animációkat, mert egyikük sem ijesztő, vagy horrorisztikus, csak arról van szó, hogy üzenetüket nem értenék meg.
Nem csupán a rajzok, de még a történet is sötét, már ahol annak kell lennie. Az animációkban ha ügyesen használják a színeket, erős hangulatkeltő elemek tudnak lenni, és pontosan ezt az eszközt alkalmazta Moritz Biene. A humornál világos, az élettel teli részeknél színes, míg a komor, vagy drámai jeleneteknél a fekete szín dominál. Ehhez az ügyes technikához jön még az, hogy 8 perc alatt egy egész kis történetet kapunk, csavarral a végén. Nézzétek meg! Nem fogjátok megbánni.
Rühellem az álomszekvenciákat. Nem tehetek róla, egyszerűen az elvont filmek nem az én műfajom. Ez nem azt jelenti, hogy nem értékelem a művészetet, csak azt, hogy ha valamiben azt látom, hogy az önjelölt módon művészi, és erősen izzadtságszagúan túlgondolt, a szememben nem lehet jó produkció. Márpedig az Álmomban pont ilyen. Bőven elég elolvasni a hivatalos leírását, és meg is értitek miről beszélek.
„Gyerekkorom óta van egy visszatérő álmom. Egy ismeretlen helyen vagyok és egy lányt követek, akit sosem érek el. A lány eltűnik, majd egy gömb jelenik meg előttem. Hátborzongató érzés, ahogyan ránézek. Nem tudom eldönteni, hogy a gömb óriási és én vagyok apró, vagy a gömb apró és én vagyok a mindenség. A filmem feloldást keres álmaim jelentésére.”
Képzelj el egy világot, ahol amikor elbúcsúzol valakitől, annak oda kell adnod egy darabot magadból, és minél jobban szereted őt, annál többet kell adnod. Egy ilyen erős alaptól jobb végkifejletet remélnénk, de végül sajnos itt is értelmetlen önkényes művészieskedésbe fullad az egész.
Dessert for dinosaurus – Please don’t stop playing with me
Ez igazából egy videoklip. Mikor először olvastam a programfüzetben nem is értettem, hogyan kerülhetett be a versenyprogramba. Majd lejátszották, és minden egyből értelmet nyert vele kapcsolatban. Lehet valami egyszerre egy zenés videója egy bandának, és egy mondanivalóval rendelkező rövid animációs film is. Büki Dániel 5 percben egy szerelmi történetet mesél el nekünk, a produkciónék mégis inkább a kamerakezelési technikája az erős. A stopmotion technológiával készült filmekhez rengeteg idő, türelem és energia kell, de a végső látványt látva azt lehet mondani, hogy megéri, mert végül tartósan jobb kedvre derít. Még ma is ha visszagondolok rá, mosoly húzódik a szám szélére.
CRUSH – Animated Short Trailer from Csilla Rödönyi on Vimeo.
A szerelem már sok művészt megihletett. Már nem enyhén klisés is így önmagában a téma, de ez mégsem ijesztette el Rödönyi Csillát attól, hogy elkészítse a 10 perces animációs filmjét. Pedig jobb lett volna ha megkíméli a világot ettől a förmedvénytől. Se nem szép, se nem érdekes. Márpedig ha már egy témát úgy viszünk széles vászonra, hogy abban csak kliséket pufogtatunk, nem árt ha legalább szemet gyönyörködtető képet tárunk a néző elé.
https://www.youtube.com/watch?v=WB5k8FuSFyY
Ismét egy klip, ezúttal a Hypermarché nevű rockzenekar egyik számára készült animáció. A refrénben a „női arcok a fejemben” szavak ismétlődnek, így a 4 perces kisfilmben természetesen híres női alakok arcai elevenednek meg. Lehet ez egy kiáltványa a feminizmusnak, újraértelmezése a klasszicista festészetnek és szobrászatnak, vagy csak simán egy rockzenekar agymenése. Ennek eldöntését már inkább a nézőkre bíznánk.
Az öregekkel lehet nem illik viccelődni, ahogy viszont Szabó Ildikó teszi azt a 9 perces animációjában, úgy az egyszerre társadalomkritika, valamint egy szórakoztató vígjáték, illetve az is biztos, hogy egyetlen idős ember sem sértődik meg rajta.
Love Me, Fear Me – Trailer from Veronica Solomon on Vimeo.
A német-magyar koprodukció látványos, története és üzenete is van, ám annyira elvont, hogy attól leolvad az agyunk. A folytonosan a közönség igényei szerint átalakuló figurát a médiafogyasztás kritikájaként lehet értelmezni, így még azt se lehet mondani, hogy az üzenete nem fontos, de valamiért a film mégsem tudja belopni magát a szívünkbe.
Second Hand – Animation Short Trailer from Noemi Barkoczi on Vimeo.
Egy pulcsinak is lehet története, de még milyen. Csak sajnos nem annak, amit Barkóczi Noémi mutat meg nekünk 5 percben. A filmélményt némileg az is rontotta, hogy a vetítés hangját nem tudták normálisan beállítani. Fülsértően hangos volt a vetítés, ami miatt nehezen lehetett figyelni az animációra. Ám, ha normális hangerőn nézhettük volna, a történet még akkor is csak egy aranyos kisfilm marad, amire erőltetve próbáltak meg ráhúzni valami mondanivalót.
Rebák Tamás filmjét szintén egy álom ihlette, és sajnálatos módon hasonlóan pocsékra sikeredett, mint az Álomban című produkció. Igazi befejezés nélkül maradunk, ami nem is nagy meglepetés, hisz az egész kis animáció mindössze 3 perces. Talán ha több időt és energiát fektetek volna bele, még valami értelmes dolog is születhetett volna a tigris és a szerelemes pár történetéből.
Szívesen írtam volna még a Senki című animációs filmről is, ami a leírása alapján érdekesnek tűnt, és úgy gondolom, hogy metaforákban beszélve a rasszizmusról szólt volna, de valamiért nem került levetítésre a programban megjelölt időben, és úgy tudom a fesztivál idején máskor sem vetítették. Ennek okairól sem tudok sokat, csak sajnálni tudom, hogy nem volt hozzá szerencsém.
