Tükrök a világunkról – rövidfilmek a Zsigmond Vilmos Filmfesztiválon

A tegnap levetített kisjátékfilmek bemutatásával folytatjuk tudósításunkat a szegedi Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválról.

A Szegedre zúduló eső sajnos megakadályozott abban, hogy odaérjek időben a Zsigmond Vilmos Filmfesztivál délutáni versenyfilmek vetítéseire, és két teljes kisjátékfilm blokkról tudjak a tudósítani, de így is 6 versenyfilm van a kínálatomban.

A filmek felkiáltójelet mutatnak korunk számos égető problémájára, amelyek ellen a modern emberiség egyelőre kis hatékonysággal képes tenni. Tudjuk, hogy vannak ezek a „dolgok”, amelyekkel a zömében fiatal rendezők keményen szembesítenek minket, jól megbeszéljük az adott témát a vetítés utáni szakmai fórumokon, aztán… A Fesztiválon általam eddig megtekintet rövidfilmek az alábbi „laza” témákról szólnak: atomkatasztrófa utáni állapot, agónia, társas magány, erőszak, migránsok tömeghalála, alkoholizmus. Igyekszem úgy írni a kisjátékfilmekről, hogy megmaradjon az olvasóink életkedve.

Wieczne Cienie (Nuclear Shadows, lengyel, 15′)

A lengyel rövidfilm az atomkatasztrófa utáni világba visz minket, ahol a kietlen pusztaságban egy fiú cipeli a már halott testvérét. Az alkotók megható módon mutatják be azt, hogy a földi létezés tönkretett körülményeiben hogyan tesz meg mindent egy fiú azért, hogy megőrizze méltóságát, és az érzelmeinek megfelelően cselekedjen; eltemesse a testvérét.

A film képi világa, a történetvezetése, a fiú hiteles játéka tökéletesen eléri azt a hatást, amit feltehetőleg az alkotók ki akartak váltani. A film a pusztítás utáni helyzet bemutatásával együtt reményt ad azzal a motívummal, hogy az eltökélt fiú nem adja fel célját, amivel talán valami értelmet ad a jövőnek.

Rendező: Marek Leszczewski, operatőr: Max Bugajak

Értékelés: 90/100

Budéjimas (Watchkeeping, litván-belga, 16′)

Apa és fia a kórházban a feleség-anya haldoklását igyekeznek könnyíteni. Mindent megpróbálnak ennek érdekében, miközben tudják, hogy már ennél többet nem tehetnek. Nehezen fogadják el a feldolgozhatatlan helyzetet és a tehetetlenségüket. Érzelmileg megviseli őket, miközben próbálják eltávolítani maguktól a megváltozhatatlant; a halál tényét.

A filmes eszközök és a színészi játék hatásosan szembesít minket azzal, hogy a halállal, mint az élő és halandó ember számára szürreális ténnyel, alapvetően nem tudunk mit kezdeni.

Rendező: Karolis Kaupinis, operatőr: Simonas Glinskis

Értékelés: 90/100

Ave Eva (görög, 13′)

A 7 éves kislány meglátja szüleit szeretkezni, és igyekszik feldolgozni, megérteni a számára egyszerre ijesztő és „érdekes” tapasztalást.

A görög kisfilm nekem elsősorban arról szól, hogy a rohanó és egoista világunkban a kisgyermek egyedül marad a számára meghatározó élmények feldolgozásban. Nem kap figyelmet, törődést, és igazából szeretet sem, ezért külön világot épít fel magában, amelyben igyekszik elhelyezni a környezetében tapasztalt újdonságokat. Ez az alkotás kevésbé erős, több közhelyszerű és helyenként öncélú elemet tartalmaz, de ennek a filmnek is fontos az üzenete.

Rendező: Oliwia Twardowska, operatőr: Betata Rakoczy

Értékelés: 70/100

Máscara De Cordura (Mask of Sanity, spanyol, 20′)

Híres írónőt foglyul ejti egy férfi, megkötözve tartja étlen-szomjan egy kietlen szobában. Ha ennél többet írnék a történetről, az már spoilerezés lenne, és azzal egy horror elemekkel is bíró krimi esetében súlyos vétség követnék el.

Az, hogy ezt a műfajt szereti-e valaki, az szubjektív. Én kevésbé erősítem a horror-krimiket kedvelők táborát, azonban az alkotók előtt fejet kell hajtanom azért, mert 20 percben létrehoztak egy komplett nagyfilmre való ötlet mennyiséget, és fordulatot. Folyamatosan fenntartják a feszültséget és tényleg nem lehet kitalálni a film végét. A főszereplő színésznő – Paola Bontempi – zseniálisan alakítja az igencsak nem könnyű szerepet.

Rendező: Fran Casanova, operatőr: Ismael Issa

Értékelés: 90/100

Dark Chamber (magyar-svéd, 6′)

A camera obscura (magyarul: sötét kamra) egy optikai eszköz, a fényképezőgép elődje. A magyar rendező által megalkotott rövidfilm pár évvel ezelőtt a magyar határnál megtörtént tragikus eseményt mutat be, áthelyezve Svédországba.

Nálam ez a legrövidebb film nyert az általam tegnap látottak közül, és tényleg nem azért, mert magyarok az alkotók. Bebizonyítják, hogy egyedi művészi ötlettel 6 percben mennyi mindent be tudnak mutatni korunk visszásságaiból: a migránsok kiszolgáltatottságát, a sok tekintetben „feje tetejére állt” modern világot, az tehetetlenséget a társadalmi szituációk tekintetében, a súlyos problémák egyéni eltávolítást, a jóléti társadalom közönyét. A kisfilmnek külön „érdekessége”, hogy a Pandorfnál megtörtént tragikus esetet elviszi Svédországba, ezzel jelezve, hogy Európa bármely pontján megtörténhetne, illetve oda helyezi, ahova a szerencsétlenül járt emberek vágytak volna.

Rendező: Bánovits Ottó, operatőr: Pálos Gergely

Értékelés: 100/100

Ambi (észak-macedón, 18′)

Egy éjszaka történetét látjuk 18 percben, mely során két fiatal a súlyosan alkoholista apjuk által teremtett szituációban igyekeznek helytállni, és a jogos indulatuk alapján döntést hozni.

Ez a film érzékletesen mutatja be, hogy a függőség mélyére lesüllyedt szülő mily mértékben befolyásolja, teszi tönkre gyermekei életét, kapcsolatait. Az alkotás finoman arra is utal, hogy a függőségek nem ok nélkül alakulnak ki a fejlettnek mondott társadalmainkban.

Rendező: Marija Apcevska, operatőr: Vladimir Samoilovski

Értékelés: 80/100