Hajdu Szabolcs új filmje, a Békeidő az első magyar nagyjátékfilm, mely az interneten debütál, április 23-tól a Vimeón lesz elérhető.
A járványhelyzet következtében a mozik kényszerű bezárása sarkallta az alkotókat arra, hogy unikális módon online platformon forgalmazzák a nemrégiben elkészült alkotást. A film egy speciális oktatási projekt keretein belül valósult meg a Látókép-Production és a kolozsvári Filmtett Egyesület együttműködésében.
A stáb és a színészek egy része nagy tapasztalattal rendelkező filmes szakemberekből állt, akiknek vezetésével romániai és magyarországi filmiskolák diákjai tapasztalatot szerezhettek egy nagyjátékfilm elkészítésében.
Hajdu Szabolcs rendező nyilatkozta:
„Az elmúlt évek során több alkalommal is vezettünk színész és rendező csoportot Török-Illyés Orsolyával, az erdélyi Filmtett Egyesület által szervezett filmes táborban. Hagyományosan, a tábor 10 napja alatt rövidfilmek készülnek, és lényegében az összes filmes részleg képviselteti magát a színészektől a hangmérnökökön keresztül a gyártásvezetőig. A csoportokat tapasztalt filmes szakemberek vezetik. A legutóbbi alkalommal úgy döntöttünk, hogy kilépünk a tábor keretei közül, és létrehozunk egy egész estés játékfilmet a táborban résztvevő fiatalok közreműködésével. A cél az volt, hogy a tanulni és továbblépni vágyó fiatalok éles helyzetben is kipróbálhassák magukat. A jeleneteket eredetileg színészi gyakorlatoknak szántam, és célzottan a színészekre írtam. A későbbiekben, amikor felmerült a játékfilm ötlete, ezeket a jeleneteket kibővítettem, összefűztem, és a személyes aktualitásokon túl olyan motívumok is bekerültek, amelyek az elmúlt években a közvéleményt erősen foglalkoztatták, és heves társadalmi vitákat generáltak.”
Békeidő
A Békeidő egy film-antológia, több, egymásba kapcsolódó történettel. Különböző emberi viszonyokban járja körül a dominancia és kiszolgáltatottság kérdését, képzelet és valóság határán, legyen szó párkapcsolatról, barátságról, szülő és gyerek, állam és polgár viszonyáról. A cselekmény egy éjszaka alatt zajlik, és több fő történetszálat ötvöz, melyek újabb történetek és karakterek felé ágaznak el: egy protestáns pap és családja közötti konfliktus; egy politikai aktivista nő tizenéves lányának kalandjai; egy középkorú színész és a felesége házassági válsága, valamint egy híres színházrendező és fiatal pártfogoltjának története.
A főbb szerepekben Sárosdi Lilla, Szabó Domokos, Hajdu Lujza, Hajdu Szabolcs, Schilling Árpád, Wrochna Fanni, Földeáki Nóra és Török-Illyés Orsolya láthatóak, a film operatőre Bántó Csaba, vágója Kővári Szabolcs, zenéjét a Freakin’ Disco szerezte. A film gyártója a Látókép-Production Kft, producerei Hajdu Szabolcs, Török-Illyés Orsolya és Jim Stark (Kávé és Cigaretta, Törvénytől sújtva, Éjszaka a földön, stb.).
Török-Illyés Orsolya, a film egyik főszereplője és producere nyilatkozta:
„Bár a filmnézés számunkra elsősorban közösségi élmény, és az Ernelláék Farkaséknál lakásmozis forgalmazása is ezt szolgálta, a jelenlegi helyzetben mégis úgy éreztük, a magunk módján mi is segíthetünk az embereknek tartalmasan eltölteni ezt a nehéz időszakot. Így jött az ötlet, hogy a Békeidő című filmmel nem várjuk ki a moziforgalmazás és filmfesztiválok feléledését, hanem online mutatjuk be. Nem utolsó sorban megtekintése kiváló alkalom független magyar filmalkotók támogatására.”