Utolsó: Megtelt a nézőtér a Trafóban Rába Roland remek magyarországi zombis látleletétől

Bevallom őszintén, hogy szept. 13-án este semmiféle színházi programhoz nem volt kedvem. Mindössze a barátnőmet kísértem el erre az előadásra, ám ő addig győzködött, hogy nézzem már meg – hátha nem is lesz olyan szörnyű, mint gondolom -, hogy végül belementem. Örülök, hogy így döntöttem, és végül beültem a Proton Színház előadására a Trafóba. A darab címe: Utolsó, melyet Rába Roland rendezett. Olykor van bennem némi ellenérzés a kortárs színházzal kapcsolatban. Mindez nem prüdéria a részemről, csupán nem szeretem, ha a színészek pucéran rohangálva káromkodják szét az előadást, miközben én végig kellemetlenül érzem magam (mert, mondjuk, nem akarom, hogy a fedetlen sejhajukat/szalámijukat az arcomba tolják, ha teszem azt, épp az első sorban ülök), s mire véget ér a darab, legszívesebben megfojtanék valakit. Féltem, hogy esetleg megint hasonló élményben lesz részem, de félelmem alaptalannak bizonyult. Rába Roland rendezése elgondolkodtató, zombis történetbe ágyazott, rólunk – magyarokról, magyaroknak – szóló fricska, amit mindenképp érdemes megnézni. Rába darabja szerint lassan mind egyfajta zombivá lényegülünk át a bennünket körülvevő közegtől.

A történetet Eugéne Ionesco Rinocéroszok c. drámája inspirálta, de ebben az esetben nem rinocérosszá változnak át a szereplők, hanem zombikká, akik – vagy hát amik – falkába tömörülve garázdálkodnak. Minden nyugodt, semmi különös nem történik az előadás első tizenöt percében. Csupán a szokásos ténfergés az akciós termékek között, beszélgetés a pultnál, valamint a biztonsági őr kényszeres hírolvasása – a kolléganő felé – teszi oly meghitté a pillanatot. Egy csinos lány szénsavas, ill. szénsavmentes vizet kínál a vásárlóknak, akik még csak nem is sejtik, micsoda mérget rejt a palack. Szereplőink átlagos emberek átlagos problémákkal, leszámítva a főszereplő lányt. Ő ugyanis siket (van egy olyan sejtésem, hogy a valóságban is az, de ez persze csak feltételezés), ami a történet szempontjából nem is hátrányos tulajdonság. Egy vírus készül épp kitörni, mely zombulásra késztet minket. Mérgezett vízen keresztül, valamint zombik keltette hang hatására válunk ostoba, csupán egymás felzabálására képes véglényekké. Persze harapás után is elkaphatjuk a végzetes kórt, ám itt nem ez a lényeg. A báty és a barát is próbálja lebeszélni a siket lányt arról, hogy színész akarjon lenni, mert hát ki hallott már olyat, hogy színészként alkalmazzanak valakit, aki még csak nem is hall. Dolgozzon inkább hangos gépek mellett – hisz ő úgyse hallja őket – a szalagnál. Többet is bírna ott teljesíteni, mint pl. az, akit zavar a gépek hangos zúgása. Megjelenik a bevásárlóközpontban egy szörnyen szimpatikus maffiózó/üzletember (néha a kettőt baromi nehéz megkülönböztetni egymástól) fizimiskájú drogos, és az árufeltöltő fiútól követeli az adagját, amit már előre kifizetett. Adagjának felszippantása után jó pár pohár vízzel öblíti le a cuccot, minek következtében vért köhög fel az ingére. Na, hát minden baj itt kezdődik. Szép sorjában szinte az összes szereplő zombivá válik, de a siket lány úgy tűnik immunis a vírusra. Hallhatjuk, hogy valami szektához megtért lány Magyarországot Európa szívcsakrájának nevezve hablatyol valamit ufókról és a hit erejéről, miközben egyértelműen átjön, hogy ez a csaj nem komplett. Közben minket – nézőket – pásztáz az elemlámpájával. Ő már megőrült. Viszont legalább a többiek se normálisak.

Egy mód van a szabadulásra: ha sikerül a kulcsot a biztonsági őr tornyából lecsempészve kinyitni a kaput. Ki gondolná, hogy a férfi főszereplő újdonsült barátnője hirtelen támadt vonzalmától fűtve a zombikhoz mászik, hogy ő is együtt egyen a többiekkel a biztonsági őr hullájából. Ez is egyfajta közösségi élmény, mondja. Ők olyan nyugodtak, meg hát szeretik is egymást. Hát nem jó ez így? Minek itt stresszelni? Inkább álljunk be mi is a sorba.  A srác először kicsit ledöbben, de aztán erőt véve magán kimenti testvérét – a siket lányt – a ketrecből, melybe bezárták, és végül csupán ketten szabadulnak a szörnyű bevásárlóközpontból, ahol már csak az élőholtak maradtak.

Kérdés: Mi a mondanivalója a darabnak? Mindenki döntse el maga. Szerintem ez érezhető társadalomkritika napjaink Magyarországáról, ahol a szánalmas hírek, az ideológiai baromságok (melyeket politikusaink gyakran sikeresen próbálnak lenyomni a torkunkon), valamint a sötétség teljesen természetessé válik. Észre sem vesszük, ahogy elállatiasodunk. Ahol a közösség sokkal fontosabb, mint az egyéniség, ott bármi megtörténhet. Szerencsére Orbán Viktor is megszólal, mondjuk csak egy bejátszás erejéig. Aszongya: bármi megtörténhet. Hát… akkor azt hiszem, meg is nyugodhatunk. Ember legyen a talpán, aki nem kattan be. Gyilkos humorral átitatott korrajz ez, mely valahol mégis szomorú, ám elsősorban igen elgondolkodtató. Erősen ajánlott darab, kiemelkedően jó színészi alakításokkal.

plusz információ/kiigazítás: Mázló Tímea, az előadás főszereplője – aki egyébként a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Színitanodában tanult – a való életben is siket.