
Vámpírok Bálja
A Vámpírok bálja című musical immár nyolcadik éve töretlen sikerrel szerepel befogadó színháza, a Pesti Magyar Színház színpadán. Az előadások még mindig teltházasok, a rajongók hűsége megingathatatlan. A júniusi előadások alkalmából mi is ellátogattunk a darabra, s interjút készítettünk Simon Edit producerrel és az előadás két színészével, Jegercsik Csabával és Pavletits Bélával.

Egy nyolc éve sikerrel szereplő darabnak biztosan van valami titka, amivel újabb és újabb rajongókat szerez, s újra és újra megtölti a nézőteret. Ennek a sikernek próbáltunk utánajárni.
A Magyar Színház épületébe belépve sejtelmes, vörös fény fogad, a büfé asztalain vörös és fekete abroszok és gyertyák. A plafonról faragott denevérek lógnak, díszes barokk faragású, vörös és fekete fotelek várják az érkezőket. Vörös és fekete: ez a két szín ural mindent. Még el sem kezdődött az előadás, de máris a vámpírok sötét és bűvös világában érezzük magunkat.

Maga a darab lenyűgöző, a díszlet varázslatos, a zene erőteljes és magával ragadó, napokig az ember fülében marad. A táncosok előadása rendkívül látványos. A színészek játéka pedig zseniális. Külön érdemes odafigyelni a mimikára, hiszen az arcjátékukkal is rengeteget hozzátesznek az előadáshoz.

A történet főhőse Krolock gróf, a vámpír várúr, Egyházi Géza alakításában, aki a kezdetektől részese a darabnak. A hangja mindent betölt, s szinte valóban átlényegül vámpír nagyúrrá. Saraht ezen az estén Réthy Zsazsa játszotta, és nagyon jól állt neki a naiv, lázadó, kitörni vágyó tini lány szerepe. Alfrédot Pásztor Ádám formálja meg, akinek fiatalságához illik az ifjú, romantikus hős szerepe, s igazán jól helyt is áll benne.
Ambrosius professzort Jegercsik Csaba alakítja a kezdetek óta, akivel rövid beszélgetést folytattunk az előadás előtt. Különös volt smink és álszakáll nélkül látni, ahogyan a színpadi tudálékos aggastyán ott állt fiatal színészként. Lenyűgöző az átalakulás, ami a színpadon végbemegy.

Corn&Soda: Mennyire sikerült azonosulnod a professzor szerepével? Hogy érzed magad benne?
Jegercsik Csaba: Én úgy gondolom, sosem lehet elég jónak lenni, olyan nincsen, hogy ez már nagyon jól megy. Volt egy három hónapos próbaidőszak 2007-ben, ott épült fel a szerep. Szerintem kell a bemutató után kb. 2 előadás, hogy az ember kicsit ellazuljon, ne erőből csinálja. Én azt tartom fontosnak, hogy eltelt már 8 év, és az előadás a minőségéből nem veszített, még akkor sem, ha jöttek új emberek, mások elmentek. De szerintem ez az erős mag megmaradt.
Corn&Soda: Hallottam, hogy külföldre is hívtak szereplőket a darabban játszani? Te is köztük voltál?
Jegercsik Csaba: Főleg a táncosok közül játszottak kint. Én csak a darabot mentem ki megnézni. Sok a prózai rész a darabban, ezért érdemes a saját anyanyelvén játszania mindenkinek.
Corn&Soda: Mit tapasztaltál, miben térnek el a külföldi előadások a magyartól?
Jegercsik Csaba: Bécsben voltam, amikor meghívta egymást a két produkció, s akkor láttam az ő változatukat. (A Vámpírok bálja musicalt a világon nagyon sok helyen bemutatták, többek között Bécsben is, az itteni produkción voltak látogatóban a magyar színészek. ) Nagyon jó volt, de a mienkben talán, ha szabad azt mondanom, több a lélek. Mi is megcsinálunk mindent nagyon pontosan, precízen, hiszen ugyan azt az előadást mutatjuk be, de talán a miénkben több élet van. Külföldi ismerőseim szokták azt mondani, hogy a magyaroknak a lelkülete egészen más, sokkal mélyebb, átütőbb.
A másik nagy átalakuláson Pavletits Béla esik át, aki a Magyar Színház társulatának tagja, és már nyolc éve bújik Chagall, a zsidó kocsmáros bőrébe az előadások során. Hihetetlen átváltozásának köszönhetően ő is felismerhetetlen elmaszkírozás nélkül.

Fotó: Sárközy Marianna
Corn&Soda: A darabban te játszod Chagallt, a kocsmárost. Én úgy érzem, hogy ő az egyik legemberibb karakter a darabban, ő a legösszetettebb egyéniség.
Pavletits Béla: Igen, jól látod, szerintem is így van. Nyilván mindenkinek nagyon erős, sarkalatos jellemvonásai vannak, kétség kívül Chagall a legösszetettebb. Egyrészt ott van a fiatal nők iránti leküzdhetetlen vágya, másrészt a lánya iránti nagyon erős, sőt túlzott szeretet, félelem a vámpíroktól, félelem attól, hogy ezeknek a lényeknek a titka napvilágra kerül az egész világ előtt. Tehát tényleg ilyen sok összetevője van a jellemének. S mindez a játékot is meghatározza, mivel minden ilyen pontot nagyon erősen kell játszani az előadás elrajzolt, szinte már rajzfilmszerű világa miatt, és ehhez még társul a nagyon erős zene is.
Corn&Soda: Érdekes az is, hogy fiatal színészek játsszák az idős szerepeket is. Mennyire nehéz egy öregúr bőrébe bújni?
Pavletits Béla: Amikor elmentem a válogatásra, én sem gondoltam, hogy ezt fogom megkapni, én is egy fiatalabb szerepre jelentkeztem. Nyilván Csaba sem gondolta. Mi is meglepődtünk, s nem tudtuk mi ennek az oka, de aki megnézi az előadást, az láthatja, hogy a smink, a kosztümök ezt eléggé feldobják. Engem sem ismernek meg utána, amikor kijövök a végén. Amikor az ember felveszi ezt a sok sminket, szőrt, hajat, s az alapján, amit a karakterről olvasott, valahogy átlényegül teljesen. Persze az ember fizikailag is próbálja átvenni a karaktert: lassabb mozdulatok, nehézkesebb, görnyedtebb járás. Kifejezetten élvezem, hogy amikor viszont Chagall vámpírként visszatér, akkor tele van energiával, s pont egykori önmaga ellentétévé válik.
Corn&Soda: Tulajdonképpen neked kétszer is át kell alakulni: egyszer Chagallá, majd a vámpír Chagallá.
Pavletits Béla: Igen, és aztán még egy sima vámpírrá is átváltozom, akkor egy Zrínyi kosztümben, amiről aztán végképp senki nem tudja, hogy az én vagyok.
Corn&Soda: Eddig még nem sikerült eldöntenem, hogy a darabnak jó vége van, vagy rossz. A néző fantáziájára van bízva. Te mit gondolsz erről?
Pavletits Béla: Nyilván ez volt a cél, hogy a néző maga döntse el, hogy a világ melyik irányba halad. Szerintem a darab üzenete, hogy a világ a rossz irányba megy, de ezt majd mindenki eldönti a saját értékítélete szerint. Sokat beszéltünk erről régebben, hogy mi legyen a befejezés, mindenki elmondta a saját véleményét, ötleteit. Elmesélték, hogy több féle változat van, valahol így lett vége, máshol másképp. A bécsiek előadásán ez az üzenet még karakteresebben kijött: a darab végén az összes főszereplő megérkezett 20. századi ruhában, azt érzékeltetve, hogy így ez lesz a világ sorsa, mindenki vámpírrá válik. Nálunk ez a vég csak lebegtetett szerintem.
Corn&Soda: És mit gondolsz, meddig fog még a darab a színpadon maradni? Ugye volt egy időszak, amikor a vámpír téma nagyon divatos volt.
Pavletits Béla: Nem tudom. Nyilván a vámpíroknak, a vámpír témának eleve van valamilyen varázsa, ami erősen vonzza a nézőket. Emellett a goth stílus rajongóit csalogathatják a díszletek, a jelmezek. És persze maga a musical zenéje, ami egy nagyon erős, nagyon minőségi rockzene, az is sok hívet szerez a darabnak. Így több oldal van, ami vonzhatja a közönséget. Vannak rajongók, akik a külsőségekért vannak odáig, vannak, akik bizonyos személyekért, s vannak, akiket a zene és a látvány vonz. Én azt gondolom, erre mindig lesz „vágy”, hogy a darabot idézem. Remélem, hogy még nagyon sokáig fogjuk játszani. Akkor előbb-utóbb nem kell smink nekem sem.
A színészek közül még külön kiemelem a Magdát játszó Sári Évát, akinek hangja szerintem különösen kifejező és erőteljes. Szinte borzongató hallgatni.

Végül a siker titkát Simon Edit producertől, a PS Produkció vezetőjétől próbáltuk megtudni. Ő az, aki elhozta 2007-ben Magyarországra ezt a rendkívüli darabot. Arra, hogy egyszemélyes magánprodukció egy ilyen nagyszabású, 280 milliós, külföldi kreatív teammel működő előadást hozzon Magyarországra, még eddig nem volt példa. Így Simon Edit vállalkozása ezért is egyedülálló.
Edit az interjúra is rengeteg munkája közepette szakított időt, de sűrű napi teendője mellett így is nagyon kedvesen, és részletesen válaszolt a kérdésekre. Valószínűleg munkája minden területén ilyen: alapos, pedáns és az adott feladatba szívét-lelkét beleadja. Kisugárzása is ezt sugallja, olyan ember, aki tud hinni, abban, amit csinál, s munkáját teljes odaadással is végzi.
Beszélgetésünk alatt mesélt a kezdetekről, a musicalek, a zenés színház iránti elkötelezettségéről, hivatástudatáról, s természetesen magáról a Vámpírok báljáról.
Corn&Soda: Miért pont a musicalek világát választottad? Mi az, amiben többet nyújt, mint a többi műfaj?
Simon Edit: Mindig érdekelt a zenés színház, a férjem operaénekes, s nagyon sokat jártam operába. A zene mindig jelen volt az életemben gyerekkoromtól. Végül azért a musicalt választottam, mert azon kívül, hogy szeretem a színházat, úgy érzem ez a zenés műfaj az, ami a ma emberéről szól, az ő életérzésükről. Fontos , hogy a musicalt jól játsszuk. Manapság a zenés színházban a művészeknek magas minőségű, összetett képzettségére van szüksége. Ez elengedhetetlen, ahhoz hogy olyan előadást tudjanak nyújtani, ami hosszú időn át megmarad a nézőkben. A musicaljátszásnak van valami fantasztikus ereje, mivel a színművészet, a zeneművészet, a táncművészet, a képzőművészet együttesen jelenik meg benne. Egy nagyon igényes, összetett műfaj, a ma és a jövő zenés színházának legnyitottabb, legfejlődőképesebb műfaja. Amit ha jól csinálunk, akkor fantasztikus lelki gazdagságot tudunk adni a nézőnek.

Corn&Soda: Mit tartasz a legfontosabbnak ebben a műfajban? Hogyan választod ki, hogy mit szeretnél színpadra vinni?
Simon Edit: A musicalek között is van kevésbé jó musical és remek musical is, de ezt ugye ki kell tudni választani. Ezért fontos a jó ízlés, hogy az ember ki tudja választani, mit érdemes előadni. Ez az egyik legfontosabb követelmény. Emellett persze nagyon fontos az is, hogyan rakjuk össze a csapatot, hogyan választjuk meg a szereplőgárdát. Én erre már felesküdtem a Rock Színházban. Alapító tagja voltam ’80-ban Miklós Tiborékkal, aztán sajnos Tibor elment tőlünk, nagyon hiányzik (Ő a Vámpírok bálja szövegírója.) Mi rengeteget dolgoztunk együtt ezért a műfajért, megalapoztuk Magyarországon a musicaljátszást, meghonosítottuk a rockopera műfaját. Először mi játszottuk Magyarországon a Jézus Krisztus Szupersztárt, az Evitát, a Nyomorultakat, a West Side Storyt, a Hairt, Miss Saigont, Fame-t, Rent , Anna Kareninát, a Sztárcsinálókat, a Krónikást, a Bábjátékost, és még sorolhatnám a bemutatott darabokat. A Sztárcsinálók volt az első magyar rockopera. Tulajdonképpen a legjobb külföldi és magyar musicaleket, rockoperákat vittünk színre, s mutattuk meg a magyar közönségnek. Sőt, én még Várkonyi Mátyás zeneszerző által írt Dorian Grayt is elvittem Londonba, kibéreltem a West End-en egy színházat, egy hétig ott voltunk és játszottunk. Közép-Kelet-Európából senki más nem jutott el akkor még, a ’90-es években a West End-re, nekünk sikerült. Tehát az én indíttatásom a musicalek megmutatására nagyon erőteljes volt. Talán azért is, mert érzem, hogy a musicallel valami olyan maradandó élményt nyújtunk a közönségnek, amit igazán most a Vámpírok báljánál tapasztalok. Ezért nem szabad nagy kompromisszumot kötnie az embernek, ezért nem mindegy, hogy játszod a musicalt. Lehet játszani iparos módjára, lehet játszani ismert arcokkal, de mi úgy válogattunk, hogy a szerepekre legalkalmasabb színészeket találjuk meg. Tehát nagyon fontos a producer szerepe. Vagy azért csinálunk egy darabot, hogy legyen előadásszám, legyen még eggyel több bemutató, vagy kevesebb előadást csinálunk, de azt kiválóan. Én ennek a másodiknak vagyok a híve. Csináljak kevesebbet, de azok legyenek csodálatosak.
Corn&Soda: Miét pont a Vámpírok báljára esett a választásod? Mit éreztél meg benne?
Simon Edit: Hihetetlen erőt éreztem ebben a darabban. Talán a legnagyobb erőt az összes musical közül, aminek eddig a részese voltam. ’97-ben láttam Bécsben, s annyira beleszerettem, hogy azt mondtam, ezt a magyar nézőknek is látnia kell. Ott eldöntöttem, hogy ezt be kell nálunk is mutatni. Három éves előkészítés, őrületes munka előzte, ez volt a legtöbb munkát igénylő vállalkozás, amiben eddig részem volt. De megérte, mert a Vámpírok Bálja egy gyöngyszem, a musicalek legizgalmasabb darabja. Soha nem láttam sehol olyan arcokat, amelyeket a Vámpírok után látok. Egyszerűen repülnek az emberek, valamifajta örök élettel kerülnek kapcsolatba, ami miatt mindenki visszatér a Vámpírok báljára akár többször is. A zeneszerző Jim Steinman valami olyasmit tud, amit senki más. A menüett, a rock, tökéletes egységben van. A néző az előadást elejétől végéig óriási figyelemmel hallgatja. Nemcsak Magyarországról jönnek az emberek, hanem óriási színház turizmus indult meg. Jönnek Finnországból, Lengyelországból, Németországból, Ausztriából, és ha két hétig játsszuk, akkor addig itt is maradnak, s minden este megnézik az előadást. Ez hatalmas elismerés és boldogság számunkra.
Corn&Soda: Mennyire volt nehéz együtt dolgozni a külföldi csapattal?
Simon Edit: Roman Polanski és Cornelius Baltus rendezőktől, a koreográfus Dennis Callahantől , a lighting designer Chris Ellistől rengeteget tanultunk. Rájöttünk, mennyi hiányosságunk volt, s ők mennyit tudnak erről a műfajról. Természetesen a sikerhez hozzájárultak olyan tehetséges magyarok is, mint Kentaur , aki mint díszlet és- jelmeztervező csodálatos színpadképet álmodott meg, Köteles Géza karmester, és Póka Balázs művészeti vezető. Nem beszélve arról, hogy közvetlen munkatársaim és a szereplőink, a zenekar, minden egyes közreműködő remek csapatot alkotnak, akik minden energiájukkal a darab sikeréért dolgoznak a kezdetek óta. Mindenki olyan maximalizmussal végzi a munkáját, ahogy ez a musical meg is érdemli. És nagyon büszke vagyok arra, hogy a mi magyar szereplőink minden műfaji elvárást magas színvonalon teljesítettek.
Corn&Soda: Roman Polanskival találkoztál-e? Milyen ember?
Simon Edit: Igen, ő egy fantasztikus ember. Sajnos rengeteg támadás érte az életében igazságtalanul. Mint minden híresség, ő is ki van téve támadásoknak. Polanski alapvetően egy csendes, szerény, zseniális, jóindulatú, csodálatos egyéniség. Párizsban is találkoztunk vele, és itt is járt nálunk. Annyira kedves volt a szereplőkkel, hogy a próba után három órát töltött a társulattal a Magyar Színház művészbüféjében beszélgetve, tanácsokat adva. Remekül érezte magát. Emlékezetes, felejthetetlen találkozás volt. Nagyszerű embernek tartom.
Corn&Soda: Van-e tervben valamilyen újabb nagyszabású produkció bemutatása?
Simon Edit: Tervek mindig vannak, de egyelőre ezekről még nem beszélhetek.
Rájöttünk-e mi a siker titka? Azt hiszem, igen. Szükség van egy zseniális darabra, sok-sok tehetséges művész összehangolt munkájára, fegyelemre, profizmusra, s valakire, aki az egész produkciónak a lelke. A Vámpírok bálja előadásain ez mind együtt van. Csodálatos darab, csodálatos emberekkel.

A musical végig rendkívül látványos, szórakoztató, és így akár felszínesnek is gondolhatnánk, azonban mégsem az. Több általános érvényű problémát is felvet, s egy nagyon fontos üzenetet hordoz. Egyrészt Sarah kapcsán a kamaszok örök problémáját mutatja be: a kitörésnek, a szülői ház elhagyásának vágyát, a késztetést a kalandok megélése után, s a szülők kétségbeesett igyekezetét gyermekeik megvédésére. Másrészt Kroloch gróf problémáját, aki az örök magánnyal küzd, szerelemre éhes, de mégis képtelen arra, hogy valódi, önzetlen szeretetet adjon. Csak elvenni tud, és csakis a saját, önző vágyait képes meglátni. Ez a vámpír lét igazi átka: az embert önzővé, a saját vágyait minden áron kiélni akaró, semmilyen erőszaktól vissza nem riadó vérszívóvá teszi. Pontosan ez a darab üzenete is: a világ változik, az emberek átalakulnak, élősködővé válnak, s ha nem teszünk valamit, akkor menthetetlenül elpusztul minden, ami szép, jó és igazán emberi.
Azonban mivel a darab végkicsengése mégsem teljesen komor, így megmarad a hit és remény, hogy van időnk, még megmenthetjük emberi világunkat. Még nem érkezett el a vámpírok korszaka, még csak a bál kezdődött el.
A Vámpírok bálja előadás sorozat június 14-ig tart, aki teheti, feltétlenül nézze meg.