ZSVF rövidfilmek a harmadik napról - Corn & Soda

ZSVF rövidfilmek a harmadik napról

A versenyprogram kisfilmjeinek harmadik felvonását Erunder nélkül, egyedül néztem és sajnáltam is, hogy nem láthatta a fesztivál rövidfilmjeinek azon blokkját amiben a legtöbb jól sikerült munka szerepelt. Bár a közönségdíj kiosztásával nem értettem egyet.

A péntek délutáni vetítések valamelyest pozitívabb hatást keltettek bennem, mint az első, amiről már olvashattatok is. A közönségdíjazott Rőzse, éppen azok között szerepel, amik nem nyerték el a tetszésem. A fiatal rőzsét gyűjtő lány, aki a hideg erdőben egyedül a tavaszi fák virágairól ábrándozik, a következő vágás után már egy idős hölgy, valószínűleg nagymamája társaságában melengeti kezeit a tűz mellett. A veszélyes egyedüllét szívfagyasztó hidege, az otthon védelmező melegével szemben? Vagy a tavasz virágai, mint a fiatalság, az elszáradt rőzsék pedig, mint az elmúlás szimbóluma? Nem tudom.

Értékelés 20/100 Nem értettem, hogy pontosan mit szeretne mondani a film.

Mafab, IMDb: N/A

A vitriolos tintám után, itt a  kedvencem a blokkból, majd a többi alkotás.

Dear

Rövidfilmek

Forrás: ZSVF Facebook

Személyes kedvencem a 2015–ben készült  5 perces magyar kisfilm, melynek rendezője, operatőre, forgatókönyvírója és vágója is Szalai Márk. In medias res, azonnal szó szerint a cselekmény sűrűjében, egy erdőben találjuk magunkat. Egy olyan vadász és préda küzdelem ez, amiben  nem tudjuk pontosan, hogy éppen ki az, aki az életéért fut.

Értékelés 90/100 Izgalmas és szuggesztív. A történt vége kifejezetten tetszett.

Mafab, IMDb: N/A

My name is Boris

Rövidfilmek

Forrás: Architecture & Design Film Festival

Az én nevem Borisz című, 2016-os észt kisfilm egy gabonatároló történtét mutatja be. A kisfilm azt próbálja vászonra vinni, hogy egy egy trauma, a háború átélése, ami a hétköznapi élet gyökeres átalakulását okozza, hogyan változtatja meg az ember, de akár még egy gabonatároló identitását is, amiben miután éveken át búzát tároltak, ma gluténmentes lisztel van tele.

Értékelés: 40/100 Kissé unalmasak és nyomasztóak voltak a sötét képek, de a történet mondanivalóját átadta a film.

Mafab, IMDb: N/A

Last Church

Forrás: ZSVF Facebook

Az olasz kisfilm címhez hűen, egy elhagyatott templomban játszódik. Az oda tévedő idegen megváltásért könyörög a Mefisztót idéző paphoz. Shoutscire, Alfredo Giammanco zaklatott zenéje, a bocsánatért esdeklő, végig néma főhős helyett szólal meg.

Értékelés 30/100 Antipátiát éreztem a szereplők felé, a végeláthatatlan szenvedés és az azt aláfestő zene nyomasztóan hosszúvá tette a kisfilmet.

Mafab, IMDb: N/A

Percipio (2016)

Forrás: ZSVF Facebook

 Füzesi Tamás az operatőre, rendezője és vágója is, annak a 2016-os, 5 perces utazásnak amiben egy megállók nélküli pszichedelikus vonat száguld.

Értékelés 40/100 A cselekménytelenség miatt nem volt élvezhető.

Mafab, IMDb: N/A

A levél

Forrás: ZSVF Facebook

Chilton Flóra, A levél című pár perces kisfilmjét, díjjal illette a zsűri. Úgy tűnik, sokak tetszését elnyerte a fiatal lány tánca, aki egy levél olvasása után táncában éli újra emlékeit.

Értékelés 80/100 Finom, letisztult mű. A lány profi tánca, szépen kifejezi azt, amit az alkotó közölni szeretett volna a nézővel.

Mafab, IMDb: N/A

A hős útja

Forrás: ZSVF Facebook

Dimeth Balázs Ferenc eposzi elemekkel, és harsány színekkel tarkított meséje, ha hőssé nem is, de díjazott kisfilm készítővé tette alkotójàt.

Értékelés 70/100 Figyelemfelkeltő alkotás,  miben színek és formák, Claude Debussy dallamaival aláfestve mesélik el a történetet.

Mafab, IMDb: N6A

Composition for a Broken Heart

Forrás: ZSVF Facebook

Kompozíció egy megtört szívért. Az argentin rövidfilm bemutatja, hogy a tökéletes ruha, smink, és haj kompozíciója sem kulcs a boldogsághoz. Sőt! A modellekre eszközként tekintő divat szakma, a legszebb ruhákba öltöztetve gyilkolja meg a kifutókon látható nők lelkét.

Értékelés 60/100 Astor Piazzola zenéje, tökéletes zenei mása annak, amit a képernyőn látunk. Maria Guerberof utolsó képkockájában benne van az egész film cselekménye.

Mafab, IMDb: N6A

Az az egy gyerek

A közel fél órás magyar kisfilm Makkos Zsófia rendezésében készült. Egy házaspár hétköznapjaiba csöppenünk, akik a történt elején a férj súlyosan beteg édesanyját viszik haza a kórházból. Gábor, aki orvosként dolgozik, olyan  fényképet talán édesanyjáról melyen az akkor meg fiatal nő ápolónő ruhát visel.  Meglepetésként éri a dolog, hiszen édesanyja sosem említette neki, hogy ő is egészségügyi dolgozó volt. Felkeresi a romániai települést és anyja egykori munkatársától megtudja, hogy a képen látható régi munkahely nem kórház hanem árvaház volt, ahonnan a  nő egyik reggel úgy szökött el, hogy egy kisfiút is magával vitt.

Értékelés 50/100 A családi dráma meghatóan mégis relevánsan mutatja be az egykori Ceausescu-i világot.

Mafab, IMDb: N/A

Hostal Edén

Forrás: ZSVF Facebook

Az idős házaspár által üzemeltetett Éden szálló mesélője egy falra akasztott Mária dombormű. Sajátos nézőpontból mutatja be a szálloda vendégeit, akik bár máshogy néznek ki, mégis egyformák. Sírnak, nevetnek, az ő szeme láttára akarnak meghalni, veszekednek vagy egymáséi lesznek a már már rozoga ágyon. Yolanda és Felix szerelme a központi történet, mivel kapcsolatban a szűzanya meggyőződése, hogy az ő segítségével találtak egymásra a fiatalok.

Értékelés 60/100 Élvezhető,  jó humorú, vidám kisfilm, ami nevettet, de  komoly mondanivalót hordoz.

Mafab: N/A

IMDb: 7.1/10

You may also like...

Hozzászólások

  1. […] Legjobb kisjátékfilm  – Hostal Edén […]

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: