Duba Dániel 
A film pechjére alig egy hónapja vittem végig a 2013-as Tomb Raider játékot – amire ugye mind történetében, mind karaktereiben erősen épít a film –, így friss élményeim voltak, milyennek is kellene lenni egy dögös Tomb Raider sztorinak. Óriási pech, mert így túl éles volt kontraszt. Szóval a fenti cím teljes terjedelmében így hangzana: ez minden idők legjobb Tomb Raider filmje, csak hogy az előző két Tomb Raider film pocsék volt.
Nem okozott nagy meglepetést, hogy a film egy sután animált, a háttérsztorit felskiccelő narrációval indul, ami egyértelműen a generikus, különösebb ambíciók nélküli, leginkább a fiatalabb korosztályt megcélzó filmeknél bevett szokás. Hogy miért jobb ez a fajta felütés, ahelyett, hogy egy izgalmas nyitánnyal indítanák a filmet, a háttérsztorit pedig hagynák kibomlani a film során, fokozatosan? A költői kérdés megoldóképlete a következő: a készítőknek ez rendkívül kényelmes + a tálalás hülyebiztos + a büdzsé alacsonyabb = a producerek boldogabbak, ergo a kokain jobban fogy, a vilggazdaság tovább pörög, földi életünk gigantikus fogaskereke pedig egy újabbat kattanással jelzi, ez a két óra is csak olyan lesz, mint a többi.
A rövid bevezető után Lara eltűnt apja kutatásának nyomait követi, így jut el Yamatai szigetére, ahol egy militáns szervezet rabszolgákat dolgoztatva kutatja a véreskezű japán uralkodónő, Himiko, sírkamráját. Alicia Vikander nem az a Lara ugyan, akit eddig ismertünk, de mivel egy tehetséges színésznő, semmi problémát nem okoz neki eljátszani az új generációs kalandort. Még nem az a rettegett sírrabló, akit a játékokból ismerünk, csak egy lány a szomszédból, akinek hiányzik az apukája. A Bruce Wayne-szindrómája miatt az apjától örökölt cégbirodalom vezetése helyett inkább éhbérért szállít ki indiai kaját biciklivel, és néha magára aggat pár kék-zöld foltot a helyi box klubban. Innen kellene, hogy a karakter a film végére egy valamire való túlélővé, egy fehér galléros sírrablóvá formálódjon, de a lány karakterfejlődése meglehetősen elnagyolt. Így lesz a játékban rengetegszer használt jégcsákány a filmben csak üres fan service, a film végi dupla pisztoly pedig funkció nélküli filmes kellék.
Ahogy már írtam, a film az új irányba terelt 2013-as Tomb Raider laza kivonata. Az írók néztek hozzá egy YouTube speedrunt a játékból, amibe szerintem még bele is pörgettek néha, majd ami nagyjából megragadt a fejekben, azt papírra vetették, így született meg a teljes biztonsági játékot mutató forgatókönyv. Ennek egyenes következménye, hogy a játékban meglepően jól működő túlélő horror elemeket kivették, helyére betettek egy túl sok játékidőt elfogyasztó apafigurát (szegény Dominic West) és rengeteg hozzá kapcsolódó fantáziátlan flashbacket, az események nagy részének helyt adó Yamatai szigetét pedig méltatlanul alul konstruálták és lebutították. A tenger felől közelítve a ködös, villámok hasogatta sziklaormok láttán a fejünkben már előre peregnek a megfejtésre váró rejtelmek és a feltárandó sírkamrák képei, de aztán megérkezvén a film mindebből csak módjával osztogat.
Nagyköltségvetésű mozihoz képest a díszletek meglepően ingerszegények, ezt felemás minőségű CGI hivatott felcicomázni. Vannak persze pillanatok, amikor ez egész szépen működik – mint a két valamire való akciórésznél, amiket a előzetesekben is megvillantottak -, de a legtöbb esetben inkább kevésbé. Yamatai szigete egy berendezett stúdiónak hat rengeteg zöld háttér alkalmazásával, a film végi sírkamra pedig csak egy jellegtelen, sötét verem, ahol nem szívesen hagynánk ott a fogunkat. Az izgalmak is azoknál a részeknél működnek inkább, amiket a játékból emeltek át, de egyik sem közelíti meg az alapanyagot, se látvány, se akció szempontjából, amiből le lehet vonni a szomorú konzekvenciát: itt még csak véletlenül sem akartak egy kiemelkedő kalandfilmet, urambocsá’ a legjobb játékadaptációt készíteni, elég volt, ha csak egy kicsit fölé céloznak az előző két filmnek. Örömtelenül jelentem be, ez sikerült is.
A film ott kezd el érezhetően felívelni, amikor megjelenik a Daniel Wu alakította hajóskapitány, aki az utóbbi évek legkarizmatikusabb sidekickjének indul, később pedig megismerjük Mathiast, a film negatív karakterét. Walton Goggins tébolyodott szemei egyszerre komikusak és vérfagyasztóak, briliáns egy fazon. Kár, hogy Wuról a film harmadától teljesen megfeledkeznek, Googins karaktere pedig nem tud egy igazán jót gonoszkodni. A Larát alakító Alicia Vikander tényleg egy tehetséges színésznő, de részemről tartom az állítást, ez most nem feltétlenül volt egy jó casting.
Az elhasznált panelek egymásra pakolgatása kicsit sem kedvez az élvezhetőségnek, ahogy a kritika végi pontszámoknak sem. A mostani Tomb Raider filmről egyből a Tom Cruise-féle A Múmia (The Mummy, 2017) ugrott be, ami anno legalább annyira kellett nekünk, mint egy kiadós sáskajárás, így mindjárt felütöm a megfelelő oldalt, és előszedem, mennyit is adtam rá anno. Nézzük csak, igen, meg is van. Hogyaszongya’ 40/100. A Tomb Raider ennél azért egy fokkal jobb volt. De csak egy fokkal.
Értékelés: 50/100
IMDb: 7,4
Mafab: N/A
