Dallamok az Alice Csodaországban világából – Interjú Ruskó Eszterrel – Corn&Soda

Dallamok az Alice Csodaországban világából – Interjú Ruskó Eszterrel

Nemrég a Sad Songs for Writers című, frissen debütáló EP-jének apropóján mutattuk be Nektek Girl in the mirrort, alias Ruskó Esztert. Ez alkalommal a családi és szakmai hátteréről és a nemzetközi teamwork kulisszatitkairól faggattuk a fiatal zeneszerzőt.

Corn&Soda: A bemutatkozásodban megemlíted, hogy zenész családba születtél, ami nagy előnyt jelentett számodra. A szüleid támogattak abban, hogy te magad is ezt a pályát válaszd?


Ruskó Eszter: Nagypapám mindig is mondta, hogy egyszer zenész lesz belőlem, de aztán mégis a bölcsészkaron tanultam, majd szakfordító lett a hivatásom. Elvégeztem egy kommunikáció mesterszakot is a BME-n. Szóval nem mondanám, hogy a zenei pályát választottam, jelenleg inkább csak másodlagos tevékenység a fordítás mellett, de egyre fontosabbá válik az életemben. A családom mindenben támogatott, bármi is érdekelt éppen, de sokat formálta a zenei érdeklődésemet az, amit otthon láttam tőlük. Egyetemista koromban csak alkalmanként zenéltem, de ez három évvel ezelőtt megváltozott. Újra elkezdtem dalokat írni, majd kicsit komolyabban venni az egészet, feltölteni a számaimat Spotify-ra és koncertet szervezni. A családom támogat ebben. Amikor hazalátogatok, mindig meghallgatjuk az új dalaimat, illetve anyukám feljött Nagykanizsáról Budapestre az első koncertemre, és vidéki rokonaim is fellátogattak. Ennek nagyon örültem, mert a rokonaimmal legfeljebb egy-két évente találkozunk.


Corn&Soda: Azt is leírtad korábban, hogy a zenei produceri világot nagyon közel érzed magadhoz. Mi a helyzet a kollégákkal? Nagy a versengés vagy inkább támogatjátok egymást?


Ruskó Eszter: Kezdetben eléggé a saját utamat jártam, de idővel egyre több embert ismertem meg, és elkezdtem másokkal dolgozni online formában. Az internet névtelenségének köszönhetően kezdetben sokan azt hitték, hogy férfi vagyok, hiszen az elektronikus zene férfiak által dominált irányzat. Amikor először közzétettem képet magamról, akkor pedig néhányan meglepődtek, hogy „jé, te lány vagy”. Akkor még nem annyira énekeltem a számokon, inkább hangszeres zenéket készítettem. A produceri képzésen, amin részt vettem, szintén egyedül voltam lány. Magyarokkal viszonylag ritkán szoktam együttműködni, inkább amerikaiakkal hozott mostanában össze a sors. Szeretem ezt a közeget, mert támogatóak az emberek, és nem az a jellemző, hogy egymásra irigyek lennének a művészek. Persze ellenpélda is van, de nem ez az általános. A magyar közegbe nem látok bele, szerintem ez nagyon kicsi lehet, amolyan mindenki ismeri egymást dolog. Én viszont itt alig ismerek embereket, mert soha nem közeledtem igazán a szcénához.


Corn&Soda: Kezdetben ALISA-ként alkottál, most pedig Girl in the mirror néven. Minek köszönhető a váltás? Melyik nevet mi ihlette?


Ruskó Eszter: Az ALISA nevet az alapján választottam, hogy láttam, népszerű az előadók körében egy keresztnevet használni művésznévként. Szerintem összhangban volt azzal, hogy a munkásságom többeket az Alice csodaországban világára emlékeztetett. Megszerettem ezt nevet, és a mai napig így hívnak többen is. De akadt egy probléma: nagyon sokan használják ezt a nevet, és nem volt túl előnyös keresőoptimalizálás szempontjából. Ha valaki szerette volna megtalálni a zenéimet Spotify-on, és beírta a művésznevemet, a rendszer több más Alisát adott ki, és nehezen lehetett megtalálni. Szóval úgy gondoltam, kellene egy másik név, ami könnyebben kereshető. Girl in the mirrorból például egy van, így könnyen megtalálható az előadók között. Ezt a nevet egy tavaly elkészült szám inspirálta, amelynek az inspirálta, amiben a tükör központi motívum volt, és a dalhoz készült rajzon is ez szerepel. Megihletett, hogy a zene is tükör, amely nagyszerűen képes az érzések kifejezésére, önreflexióra is inspirál, úgyhogy elkezdtem ezt a nevet használni.


Corn&Soda: Az Autóút az éjszakában tekinthető úgy is, mint Ady Kocsi-út az éjszakában című versének modern változata. Gyakran merítesz a magyar költők műveiből? Van-e esetleg köztük olyan, akit a kedvencednek tekintesz?


Ruskó Eszter: Ebben a dalban sok az intertextualitás, vagy inkább, mondjuk úgy, hogy intermuzikalitás, bár nem tudom, létezik-e ilyen szó. Vagyis utalások más művekre. Az EP második száma, a Night Drive készült el előbb, és ennek alapján készítettem egy zongoraátiratot, ugyanannak az akkordmenetnek és dallamnak a felhasználásával. Először még nem volt címe, csak valamilyen felvezetést szerettem volna az EP-hez. Aztán eszembe jutott, hogy választhatnék egy sort a Night Drive-ból, amit lefordítok magyarra, és az Autóút az éjszakában címre esett a választás. Úgy gondolom, ez a szám a Kocsi-út az éjszakában című Ady-vers aláfestése is lehetne, akár kísérhetnék ezzel valakit, aki felolvassa a verset.

Kísérleteztem már versek megzenésítésével; néhány éve két Arany János-verset dolgoztam fel, a tavaly megjelent albumon, az Underwater Talesen pedig William Blake Angel című művének a megzenésített változata hallható. Abszolút inspirál a költészet, bár mostanában inkább saját szövegeket írok. Egyébként Ady a kedvenc magyar költőm már gimnazista korom óta. Nagyon megérintenek a versei, és közel érzem magamhoz az általa ábrázolt hangulatokat. A kortárs költők közül pedig Sütő Fannit szeretném kiemelni – nem csak azért, mert ismerem, hanem mert szórakoztatóak az írásai, jól játszik a szóképekkel, a rímekkel, és tetszik a szövegeinek a ritmusa. A ritmus az, ami elindít a megzenésítés útján. Kevés olyan verset látok manapság, amiben ez a vonás megvan. Inkább a szabadversek a népszerűek, de az az irány engem nem annyira érint meg.


Corn&Soda: Úgy tudom, Sütő Fanni írja a dalszövegeidet. Emellett a férje is hozzátette a gitárjátékát a Tomorrow című számodhoz. Fanniék Franciaországban élnek, így igazi nemzetközi együttműködést valósítottatok meg. Te éltél már külföldön? Csábít valamelyik ország?


Ruskó Eszter: Sütő Fannival most már jó pár közös dalunk van, de persze saját szövegeket is írok, nem mindent ő ír. Mostanában kezdtünk együttműködni. Vele szerintem nagyon egymásra találtunk, és viszonylag egyszerű együtt dolgozni. Fanni sokszor vet fel dalötleteket, témákat, ezeket leírja, és utána megpróbálok dallamot írni rájuk. Ő nem foglalkozik zeneszerzéssel, csak a szövegeket találja ki. Már beszéltünk róla, hogy milyen szerkezetben érdemes foglalnia a gondolatait, például egy pop dalban van verse, chorus és bridge, és örülök, hogy érdeklődik az ehhez hasonló technikai kérdések iránt. Úgy szoktunk dolgozni, hogy ő megírja a dal első, szöveges változatát, aztán megnézem, jók-e a szótagszámok, a sorok száma, és van, hogy utána még alakítunk rajta. Eközben már formálódik az ének dallama a fejemben, majd elkészítem a hangszerelést, és végül felveszem a számot. A gitárt úgy csináltuk a Tomorrow-ban, hogy Godefroy egy meglévő akkordsorra improvizált rá. Ő is nagyon ügyes.

Rajtuk kívül másokkal is szoktam közös számokat csinálni, például legutóbb Sammel írtunk egy számot, a Silence Can’t Beat Us című dalt. Egy úgy készült, hogy először megcsináltam a zenei alapot, majd Sam megírta a dal első felét, én pedig a másodikat. Egyébként ez egy kétnyelvű dal; kísérletképpen szerepel benne angol és magyar ének is. Jó kis szám lett, nagyon büszke vagyok rá! Igazából minden szuperül működik online. Annak is nagyon örülök, hogy ezt a számot ismét kiemelte a Spotify a saját listáira, így nagyobb hallgatósághoz juthat el.

Egy rövidebb időt eltöltöttem Litvániában, azt nagyon szerettem! Ösztöndíjjal mentem ki egy litván nyelvtanfolyamra, és tanítottam is kint magyar nyelvet. Nagyon inspiráló volt számomra az ott töltött idő. Szeretek utazni, sok helyen jártam már Európában, illetve az Egyesült Államokba is sikerült ellátogatnom. Mivel a barátom oda valósi, ezért megvan az esélye annak, hogy a jövőben valamikor oda fogok költözni, de majd meglátjuk, hogy alakul a világ a pandémiát követően. Nagy álmom, hogy sok időt tölthessek tengerpart mellett, Montenegrót különösen szeretem.


Corn&Soda: A pandémia miatt kialakult helyzetben elég bizonytalan, hogy mikor lehet újra egy jó kis koncertet tervezni egy kultúrbunkerben. Tervezel-e online koncertet?

Ruskó Eszter: Ez érdekes kérdés. Gondolkodtam már rajta, és mindig arra jutottam, hogy nem érdemes online koncertet tartani, mert sokkal több idő lenne felkészülni rá, mint amennyi élményt adna. A zenéimről érdemes tudni, hogy általában olyan dalokat írok, amelyek abból a célból készülnek, hogy felvételen létezzenek. Ezen azt értem, hogy például egymagam felveszek 4-5 éneksávot is akár, vagy azt, hogy több hangszeren játszom, és ezeket az élő szereplések során ki kell szervezni más zenészeknek, hogy előadható legyen. Szóval a 2020-as műsorunk igazi csapatmunka volt. Ez technikailag nehezen lenne megszervezhető, és nem tudnánk olyan minőségben streamelni, mint ami élőben hallgató.

Az élő koncertnek van egy varázsa, hangulata, amire rákészülünk, belenézünk a hallgatók szemébe, látjuk, hogy viselkednek, melyik szám tetszik éppen nekik, melyik nem, és ez az egész különbözik a számítógépen vagy telefonon keresztül továbbított anyagtól. Úgy érzem, a streamelt koncert a felvett stúdióanyagok gyengébb változata, és konkrétan olyan formában nem érdemes vele foglalkozni, ahogy azt élőben tesszük. Ilyenkor a koncerthangulat is elveszik, amiért az emberek odamennének, és rászánnák az időt.

Ha már stream, akkor szerintem más dolgoknak van jövője: például egy zenei projekt készítésének bemutatása, amely a számítógép képernyőjének megosztásával is történik, érdekes lehet a hallgatóknak. Megnézni, milyen hangsávokból áll egy dal, ezeket bemutatni egyesével, hogy készültek a sávok, mi a felvett anyag, és mi az, ami szintetizátorból készült. Ez amolyan nézzünk a kulisszák mögé típusú dolog. Illetve Instagramon csináltunk élő beszélgetéseket az utóbbi időben zenésztársaimmal, akikkel közösen dolgoztunk egy-egy dalon. Ilyeneket szeretnék még tartani, amikor épp megjelenik egy dal, már csak azért is, mert a közönségünk kérte.


Corn&Soda: Min dolgozol mostanában?


Ruskó Eszter: Most épp befejeztem egy magyar dalt, amit annak a hatására kezdtem el, hogy kiemeltek a Spotify-nál a Nemazapop listára. Úgy gondoltam, megpróbálok készíteni egy hasonló számot, mint az Ess, eső, mert azt elég sokan hallották. Azért persze más lett, csak a stílus és a nyelv ugyanaz. Van még egy viccesebb szám, ami a Beats of Zooburbia sorozatba fog kerülni, és az éjszaka összegyűlő tortatársaságról szól, akik tagjai mindenféle tündérek. A számot már megírtuk, egyelőre egy másik résztvevő felvételére várok. Illetve készül egy Nemesis című, baljósabb hangulatú szám is. De mindig jönnek újabb ötletek. Szóval lesz mindenféle dolog az évben: szokás szerint legalább havonta egy új dal várható. Nagyobb lélegzetű művet, például albumot nem tervezek, csak egy-egy számot.


Corn&Soda: Nem csak dalokat írsz, hanem animációkat is készítesz a videóidhoz. Ez iránt a fajta önkifejezési forma iránt mikor kezdtél el érdeklődni, és hol tanultad?


Ruskó Eszter: Amióta három éve újrakezdtem a zeneszerzést, mindig is szerettem volna animációs klipeket, de nem találtam senkit, aki elvállalná. Ezért egy idő után úgy döntöttem, nekiülök magam, és megtanulom. Na, akkor még nem tudtam, mibe vágtam a fejszémet, de hamarosan kiderült, hogy a dolog jóval bonyolultabb, mint gondoltam. Kezdetben magam tanultam az After Effectsről, és az első videóimat az alapján készítettem. Majd rájöttem, hogy ez engem ennél mélyebb szinten érdekel, és beiratkoztam egy After Effects-tanfolyamra a Lumennél, ahol Kajcsa Dániel tanított. Ez a tanfolyam nagyon meghozta a kedvem a további animálgatáshoz, sok szuper dolgot láttam, amik előtte eszembe sem jutottak, és szerintem rengeteget fejlődtem azóta. Úgyhogy nagyon örülök, hogy részt vettem ezen a tanfolyamon. Azóta, ahogy az emberek már látják, hogy ez a terület is érdekel, elkezdtek érkezni a az ilyen irányú megkeresések szépen lassan. Ennek nagyon örülök, mert szívesen foglalkozom az animációval.

Ruskó Eszter tehát rendkívül sokoldalú tehetség, aki nehéz időkben is feltalálja magát, és új, innovatív ötletek kitalálásával igyekszik alkalmazkodni. Sok sikert kívánunk neki a továbbiakhoz!

Ez is tetszeni fog...