A Grönholm-módszer - Te meddig mész el? - Corn & Soda

A Grönholm-módszer – Te meddig mész el?

Mire képes az ember, hogy megkapjon egy állást? Meddig tűri a megaláztatást? Van-e morális határ? Teszi fel a kérdéseket Jordi Galceran egyik legnépszerűbb műve, A Grönholm-módszer. A  különös állásinterjút bemutató darab premierje néhány éve hazánkban is nagy sikert aratott, most április 8-tól új helyszínen, a Centrál Színház kisszínpadán látható Simon Kornél, Botos Éva, Ficzere Béla és Vass György  előadásában. A Manna és a Neptun Brigád közös előadásának rendezője Baksa Imre.

Forrás: KortársPR A képen: Botos Éva, Simon Kornél, Vass György és Ficzere Béla

 A darab alaptörténete egyszerű: többkörös állásinterjú utolsó megmérettetésére négy pályázót hívnak be, de csak egy kaphatja meg az áhított állást. A kiválasztási folyamat azonban rendkívül szokatlan, mivel az egyetlen nőnek és a három férfinak hagyományos elbeszélgetés helyett megdöbbentő feladatokat kell megoldaniuk. A feladványok azonban egyre feszültebb helyzetet teremtenek, egyre több láthatatlan határt kell átlépniük a versengőknek, de vajon meddig képesek elmenni?

A darab tempója rendkívül feszes, a nézőt folyamatos feszültség alatt tartja. A helyzetek kiélezettek, a feladatok húsba vágóak, mindig az egyén legérzékenyebb pontját érintik. Fel kell tárniuk legbelsőbb érzelmeiket, intim magánéletüket, gyengeségeiket. A feladványok elvárják a megalázkodást, az egymás feletti bíráskodást, ítélkezést, hogy a versengő teljesen kiforduljon önmagából. Ráadásul krimibe illő helyzetet teremt a gyanú, hogy nem mindenki az, akinek mondja magát. A szereplőknek és a nézőknek is rá kell jönniük, hogy ki a beépített ember, a cég megbízottja. A pályázókra így kettős tehet hárul, le kell győzni a többieket, de a belső ember szimpátiáját is el kell nyerni. A feszültség így egyre csak nő, s minden egyes feladattal egy újabb morális gáton is át kell lépniük.

A néző közben folyton azt kérdezi, hogy meddig mennek még el? Mi az, amit még képesek megtenni az állásért? Az igazi kérdés azonban valójában az, mi magunk mire vagyunk hajlandóak a munkánk, az előmenetelünk érdekében? Vajon hagyjuk, hogy a magánéletünkben vájkáljanak? Képesek vagyunk feláldozni a családunkat a munkánkért? Hagyjuk-e hogy a személyiségünket a munkáltató formálja? A ranglétra harcokban feladjuk-e az emberségünket vagy megmarad a lelkiismeretünk? Egyáltalán tudunk-e még tükörbe nézni? Olyan kérdések ezek, melyek napjainkban égetően aktuálisak. Ma már szinte természetes, hogy a leendő munkáltató és a hr a közösségi oldalakon leellenőrzi az ismeretségi körünket, leinformál bennünket az előző munkahelyeken, így  a magánszféra védelme még nehezebbé válik. Egyáltalán van-e még mód megvédeni a személyes terünket?  Vagy egy jó állásért fel kell adnunk önmagunkat? Miközben a színpadon a konfliktusok egyre éleződnek, a nézőben is gyűlnek a kérdések.

A darab egyetlen helyszínen, egy apró szobában játszódik végig, így még intenzívebbé válnak az egymásra halmozott személyes tragédiák, melyeket egymás után élnek át a szereplők az állásért versengve. A díszlet és a kellékek minimalizmusa a színészekre rója a feladatot, hogy párbeszédeikkel és alakításukkal képesek legyenek fenntartani végig a közönség figyelmét. Ez példásan sikerül is nekik. A nézőtéren szinte végig tapintható a feszült figyelem, a döbbent csend, amivel a játékot követik. Mind a négy színész alakítása nagyszerű, de talán a legkiemelkedőbb a főhős, Simon Kornél, akinek arcjátéka is intenzíven követi az általa megjelenített érzelmeket, indulatokat. Botos Évának remekül áll a kérlelhetetlen, kemény nő szerepe, abszolút el tudtam hinni neki, hogy egy interjú miatt nem szaladna haza a beteg édesanyjához. Vass Györgynél érdekes volt a karakterváltás a történet végén, Ficzere Béla alakítása is zseniális volt nagyhangú, sumákolós, irritálóan bizalmaskodó pályázóként.

A darab témájának komolysága ellenére a hangulata egyáltalán nem komor, a rengeteg csípős szófordulat, humor oldja a feszültséget. Így a történet remekül lavírozik a dráma és a komédia között egészen a végkifejletig, amikor azonban nem marad már helye a viccelődésnek. A darab lezárása mellbevágó, még sokáig a hatása alatt maradunk. Itt nincs katarzis, nincs erkölcsi győzelem, csak a rengeteg kérdés marad és a remény, hogy talán az ember mégsem ennyire gyarló, hogy van még tartás, maradt még morál, mely elutasítja az embertelen, megalázó bánásmódot.

Vannak darabok, amiket egyszerűen látni kell, és a Grönholm-módszer is ilyen. A kérdések és a kételyek, amiket felvet mindannyiunkat érintenek. Ha csak egy estére is, el kell gondolkodnunk rajtuk. Álláskeresőknek a megnézése pedig kötelező.

 

Ez is tetszeni fog...