"Kirajzolódott egy szociális mintázat a jelenetek tükrében" – interjú Deres Péter dramaturggal – Corn&Soda

“Kirajzolódott egy szociális mintázat a jelenetek tükrében” – interjú Deres Péter dramaturggal

Kihirdette a Pesti Magyar Színház a Nyitány című pénzdíjas
jelenetíró-pályázatának középdöntőbe jutott alkotásait. A
leadott pályázatokból hét pályamű színpadra állítását kezdik
meg a teátrum művészei februártól, hogy ingyenes stream előadás
keretében megtekinthesse a közönség, és szavazhasson a számára
leginkább tetszett alkotásra.


Deres Péter, a színház fő dramaturgja és a pályázat vezetője
beszél tapasztalatairól.



Milyen szempontrendszer alapján történt a pályamunkák
elbírálása?



Minden pályázat zsűrizése kissé szubjektív. Százkilencvenhárom
pályamű érkezett a felhívásunkra. Olyanoktól is, akik eddig csak
titokban kacérkodtak az írással, és örültek annak, hogy
megmutatkozhatnak, mert tehetséget és ambíciót éreznek magukban a
színpadi írásra. Jó érzés látni a tehetség felcsillanását,
amikor az ember nagyon újszerű, ötletes, sok munkával járó
megoldással találkozik, amikor azt látja, hogy a szerző tisztában
van a színpadi stílussal, hiteles szereplőket tud megalkotni, és nem
utolsó sorban mélyebb üzenettel is rendelkezik a történet.



Kirajzolódott-e valamilyen szociológiai mintázat a jelenetek
alapján? Voltak-e jellegzetes, visszatérő témák, hangulatok,
lelkiállapotok a pályaművekben?



Számos pályamű szól párkapcsolati problémákról, krízisekről:
szakításról, elhidegülésről, arról, hogy a karantén, a
bezártság-érzés hogyan erodálja az emberek közti kommunikációt.
Ez – szélsőséges esetekben – családon belüli erőszakba, illetve
önpusztításba is átcsapott néhány jelenet befejezéseként. Bizony
nem egy jelenet kifejezetten depresszív hangulatú volt. Bár
természetesen ez a kb. 200 jelenet nem fedi le teljesen a magyar
társadalom aktuális állapotát, de az megkerülhetetlen, hogy –
érthető módon – meglehetősen “ziláltak” az emberek. Sok mű
ábrázolja az egzisztenciális válságot is; a munkahelyek
elvesztését, karrierek megbicsaklását. Viszont legalább öt műnél
éreztem azt, hogy egyrészt szellemesek, igen frappánsak, és
dramaturgiailag is remekül vannak felépítve, és ugyanakkor
mindenfajta közhelytől mentesek. Különösen érdekesek az
egyetemi-kollégiumi helyszínen játszódó alkotások: ezekből vagy a
teljes nihil, a kallódás, a céltalanság érzése sugárzik, vagy
épp ellenkezőleg: az újranyitás reménye, illetve nagyon kreatív
ötletek és javaslatok arra, hogyan lehetne feldolgozni azt az
abnormális helyzetet, hogy az embernek egyszer csak félbeszakadnak a
tanulmányai, kvázi a jövője. Sajnos tudjuk, hogy a személyes
tragédiák a vírus velejárói, éppen ezért ez a pályázat arra
szeretett volna fókuszálni – ezért is lett Nyitány a címe -,
hogy ki lehet lábalni ebből a helyzetből is, van élet a COVID-19
után, lezárul ez a drámai időszak, és végre új kezdeményezések
indulhatnak majd.


Azt gondolom, hogy a sok negatív tapasztalan ellenére még mindig
maradt kellő türelem, kitartás és bizakodás az emberekben, amelyet
a beérkezett nagyszámú derűs, szórakoztató jelenet is bizonyít.



Vannak-e a későbbiekben tervbe véve hasonló pályázati kiírások?

Előbb-utóbb vége lesz a világjárványnak, egyenesbe jönnek az
egzisztenciák, az emberek elkezdenek színházba, művészeti
eseményekre járni, újra beindul a kulturális élet, de azt gondolom,
hogy nem lesz már ugyanolyan a világ, mint ezelőtt volt. Biztos
vagyok benne, hogy több ilyen gesztussal -amit a Pesti Magyar Színház
is tett- segíteni kell a művészeket, hogy érezzék a
megbecsültséget, azt, hogy a szakma odafigyel rájuk, mert
szükségünk van rájuk a mindennapi életünk kulturális
bearanyozásához.

 

Ez is tetszeni fog...