Kritika egy szerelmi memoárról (Kati Marton - Párizs: Szerelmeim története) - Corn & Soda

Kritika egy szerelmi memoárról (Kati Marton – Párizs: Szerelmeim története)

Nemrég ajánlottuk figyelmetekbe Kati Marton, az Amerikában élő magyar származású újságírónő memoárját, a Párizs: Szerelmeim történetét, melyből megismerjük az írónő romantikus történetén túl egész kalandos és eseménydús életét. A szerelmi visszaemlékezés magyarul Csáki Judit fordításában a Corvina Kiadónál jelent meg. A különleges kötetről most kritikánkat olvashatjátok.

A Corvina Kiadó fotója

A Corvina Kiadó fotója

Miért különleges Kati Marton könyve? A Párizs: Szerelmeim története egyrészt szerelmi történet, mint címe is mutatja, másrészt életrajzi memoár, de egyben szerelmi vallomás is, és emlékállítás egy elvesztett társ számára. A többfajta műfaji keveredés ellenére mégis kerek egészet alkot, s az írónő eseménydús életének köszönhetően regényszerűen izgalmassá válik.

A visszaemlékezésekből feltárul előttünk Kati Marton gyermekkora, családi emigrálásuk a félelemtől terhes légkörű Magyarországról Amerikában az ’50-es években, majd megismerjük a párizsi diákéveit, később első férjével, a sztárriporter Peter Jenningsszel való kapcsolatát, végül a nagy szerelmét, Richard Holdbrookot, s házasságuk történetét.

Érdekes és izgalmas munkája kapcsán betekintést nyerünk a legfontosabb közéleti és politikai személyiségek világába,  képet kapunk a 20. század legfontosabb történéseiről. Kati Marton élete rendkívül mozgalmas, mindig történik valami, s ő mindig ott van a történések középpontjában. Szerelmi élete is csupa küzdelem, hogy együtt tudjon lenni a választottjával, a sok kötelezettség és feladat ellenére időt szakíthassanak egymásra. Ahhoz, hogy a folytonos rohanásban meg tudjanak pihenni, szükség van egy helyre, ahol békére találhatnak. Az írónő számára pedig ez a béke szigete Európa egyik legszebb városa, Párizs. Ez az a hely, ahol meg tud pihenni, ahová Peterrrel és Richarddal is találkozóikat szervezik, ami egyet jelent a szerelemmel és a kikapcsolódással. Később, Holdbrook halála után, pedig itt talál megnyugvást, s itt tud erőt meríteni az újrakezdéshez. “Párizs, az én Bakonyom”, mondhatná Adyt idézve Kati Marton, hiszen számára is a nyüzsgő világ előli menekülési lehetőséget jelenti.

A mű elbeszélésmódja végig egyes szám első személyű, ahogyan ez a visszaemlékezéseknél lenni szokott. Az írónő saját nézőpontjából mutatja be az események nagy részét, de sokszor idéz régi levelekből is, amiket még korábban vagy ő írt vagy más hozzátartozója. Ezekkel egyrészt hitelesebbé teszi a beszámolóit, másrészt másik nézőpontot is beenged a szövegbe.

Az írónő végig igyekszik objektíven, s mintegy kívülről szemlélni önmagát. Mivel múltbeli eseményeket mesél el, ezért pontosan akarja visszaidézni egykori önmagát, s már a jelenből elemezni tetteit, érzéseit, vágyait. Igyekszik pontos és teljes képet festeni magáról, személyiségének alakulásáról és a memoárban megidézett szeretteiről is.

A memoárban megjelenő alakok többsége élettel teli, elven, s többféle szempontból jellemzett. A legkidolgozottabb karaktere Peter Jenningsnek és Richard Holdbrooknak van, az életében két legjelentősebb helyet elfoglaló férfinak. Sajnos, a többi szereplő nem ennyire árnyalt, Kati Marton szülei és gyermekei szinte csak árnyékként vannak jelent, alakjuk halovány, s nem sok mindent tudunk meg jellemükről, személyiségükről. Az írónő valószínűleg a történet szempontjából nem tartotta őket fontosnak jobban bemutatni, ami igazán sajnálatos. Valószínűleg magához az alaptörténethez is sokat hozzátett volna tüzetesebb jellemzésük.

A történet kidolgozottsági is hasonló a karakterekéhez. Szépen felépített, lineárisan halad a végkifejlet felé, s a memoár dokumentarista stílusának megfelelően igyekszik pontosan visszaidézni a történéseket. Azonban itt is vannak olyan momentumok, melyek sokkal jelentősebb hangsúlyt kapnak, mint más események, így ebből a szempontból kicsit egyenletlen a történet folyása. Például sokat tudunk meg több fontos emberrel való találkozásról, viszont a Peterrel és Richarddal való élet hétköznapjairól keveset, pedig egy szerelmi történethez ezek is hozzátartoznak, s lényegesek a kapcsolat mélysége és milyensége szempontjából.

Ennek ellenére Kati Marton stílusa mégis közvetlen, bensőséges hangvételben ír legszemélyesebb érzéseiről is, igyekszik feltárni lelkét, s megosztani az olvasókkal. Stílusán érződik az újságíró múlt, igyekszik magát pontosan és világosan kifejezni, mondatai egyszerűek, nem szereti a többszörösen összetett, bonyolult körmondatokat. Leírásai és jellemzései is főleg a lényeges elemek megragadására törekszenek. Emellett a memoár műfajának megfelelően, mint fentebb már megjegyeztem, igyekszik a valóságnak megfelelően visszaidézni a múltat, s azokat régi levelekkel is alátámasztani. Szereti pontosan meghatározni az időpontokat és helyszíneket. Írásmódja mégsem száraz, hanem olvasmányos és élvezhető.

A jellemzést elősegítendő és a hitelesség alátámasztásra a kötet több fotót is tartalmaz magáról az írónőről, szeretteiről, családjáról és számára más fontos személyekről. A történetet több fejezetre tagolta, s az egyes részeket különböző szépirodalmi idézetek vezetnek be. A legtöbbjük Hemingway-től származik, s Párizsról és a szerelemről szólnak, a könyv témájának megfelelően.

A visszaemlékezések végén az írónő visszatér a jelenbe, amikor immár a szeretett férfi nélkül, egyedül kell megtalálnia a helyét a világban. Párizsba költözik, kedves városába, s egy új életet igyekszik felépíteni maga körül. Nehéz megszoknia a magányt, az űrt, melyet Richard hagyott maga után, de meg kell tanulnia elfogadni és elviselni azt, hogy nem lehet többé mellette. Ez a könyv is ennek a folyamatnak a része, emléket állít a két nagy szerelemnek, annak a két férfinak, akik oly sokat jelentettek számára, s a városnak, mely mindig menedéket nyújtott nekik. Másrészt segít elfogadni a megváltoztathatatlant, hogy szeretteink nem lesznek mindig mellettünk. A memoár egyik legfontosabb üzenete, hogy becsüljük meg azt a boldog időt, míg a számunkra fontos és kedves emberek velünk vannak, használjuk ki, s küzdjünk szerelmünkért. Azonban ha el kell válnunk, őrizzük emléküket méltón, s életünket éljük úgy, hogy azt gondolhassuk, büszkék lennének ránk.

Összességében Kati Marton könyve nagyon megható, s érdekes olvasmány, egy bátor nő kalandos életének és szerelmeinek igaz története. Önvallomás, mely dokumentációs pontossággal idézi fel a múltat, s regényhez illő mélységgel beszél az érzelmekről. Olyan mű, melyet bátran ajánlok a szerelmes, romantikus történetek kedvelőinek is, és persze azoknak akik szeretik a memoárokat, életrajzi műveket.

A Párizs: Szerelmeim története Kati Marton egyéb műveivel együtt kapható a Corvina Kiadónál.

A könyvért köszönet a Corvina Kiadónak!

Ez is tetszeni fog...