Louis C.K. tényleg beteg, de ezért szeretjük - Corn & Soda

Louis C.K. tényleg beteg, de ezért szeretjük

Ott voltunk Louis C.K. december 3-i fellépésén, így most egy beszámolót olvashattok a stand up-os műsoráról.

Azoknak, akik nem ismernék a humorista munkásságát, először egy kis gyorstalpalót tartunk belőle.

Adott egy 52 éves, pocakos, alapból tök jellegtelen figura, akit leginkább a saját életéről szóló műsor mellett a fellépéseiről készített tévéadásokból lehet ismerni. Egy jó ideig ezt a fenti mondatot ki se kellett volna egészíteni, ám a #metoo botrány óta, amibe ő is belekeveredett egy fura történettel, ma már inkább az ugrik be mindenkinek róla.

Nyugi van! A csávó nem erőszakolt meg senkit. Nők előtt maszturbált, akiket meg is kérdezett, hogy ez oké-e nekik, de egynek utólag megváltozott erről a véleménye. Mondtam, hogy fura a történet, a következtetéseket mindenki vonja le magától.

Szóval ez a figura Budapestre látogatott és két műsort is lenyomott egymás után, ugyanis az első igen hamar betelt. A második, késő esti műsor, amin mi is részt vettünk, szintén népszerű volt, sőt, a végén még álló tapsot is kapott a művész.

Akik nem ismerik Lous C. K. munkásságát, a magyar stand upos figurák után most biztos fejben már elkezdték összerakni, hogy a botrányai ellenére milyen térdcsapkodósan jó humorú figura lehet ez a fazon.

Nos, ők mind tévednek. Nem azt mondom, hogy a Louisnak rossz a humora, csak azt, hogy nem éppen olyan, amivel a magyar közönség eddig találkozhatott.

Már a bemelegítő humoristák is egészen komoly témákat kezdtek pedzegetni. Volt itt rasszizmus, feminizmus, gyakorlatilag minden olyan érzékeny téma, amire ugrik a nép. Ők meg fogták szépen az összeset és kicsavarva, görbe tükröt állítva a társadalom elé szénné röhögtettek minket. Vagyis, hát az első fellépőt kivéve. Ő ugyanis azt a fajta stand up fajtát képviseli, ami tényleg nem menő nálunk. Enyhén öntömjénezős, önéljeneztetős volt a dolog, de onnantól egyre jobb fellépők jöttek, majd végül maga a sztár Louis.

Ahogy már a bemelegítő fellépőknél is fokozatosan durvultak a poénok, úgy volt ez a fő fellépő műsorában is. Eleinte csak lazán a párkapcsolatáról dumált, majd érezhetően elkezdte felfedezni, hogy hol a közönségének a tűréshatára. Mint ahogy ez utólag kiderült, a gyerekgyilkosságokkal kapcsolatos poénok már túl durvák voltak a nézőknek, de a holokauszttal, a vallással, melegséggel, és minden más érzékeny témával kapcsolatos poénon jókat derült mindenki.

Persze aki érzékeny, az alapból ne menjen ilyen műsorra! Fel kell tudni fogni, hogy ez itt mind csak poén. Amennyiben így állunk hozzá, olyan 2 órás műsort kapunk, amit egy jó ideig képtelenek leszünk elfelejteni.

Mindenkinek bátran ajánlom, hogy ha a humorista legközelebb ellátogat hozzánk, vegyen jegyet, mert nem fog csalódni. Mondjuk ehhez azt is hozzátenném, hogy csak akkor, ha bírja a morbid humort, ahol olyasmik is elhangzanak, hogy azután, hogy ma már fizetnek az emberek azért, hogy ellátogassanak Auschwitzba, jó üzlet lehet felgyújtani egy árvaházat.

Ez is tetszeni fog...