Musical pályázatot hirdet a Madách Színház - Corn & Soda

Musical pályázatot hirdet a Madách Színház

Újra musical pályázatot hirdet a Madách Színház, ez immár a harmadik, az elsőt még 2010-ben volt, majd 2012-ben a következő. Az első két pályázaton olyan sikerdarabok születtek, mint a Csoportterápia, vagy az Én, József Attila. A pályázaton bárki részt vehet, új, színházban még be nem mutatott műveket várnak.

Csoportterápia
forrás: Madách Színház

A Madách Színház ismételten pályázatot hirdet új magyar musical megalkotására. A XX. század elején magyar zeneszerzők és szövegírók nagyszerű művek sorát adták a világnak. Ezt a hagyományt szándékozott ösztönözni a Madách Színház vezetősége, amikor először 2010-ben, majd 2012-ben pályázatot írt ki a legkorszerűbb színházi műfaj, a musical műfajában. Mindkét Musical Pályázaton olyan művek születtek, amelyek azóta a Madách Színház és más magyar színházak sikeres darabjaivá váltak többek között a Bolba–Galambos–Szente: Csoportterápia, Bella Máté–Karafiáth Orsolya: Macskadémon, Másik Lehel-Vizeli Csaba: A púpos, Vizy Márton – Tóth Dávid Ágoston: Én, József Attila. A harmadik Madách Musical Pályázatot azzal a reménnyel indítják útjára, hogy megismétlődik a két korábbi pályázat sikere, és ismét kiváló művekkel gazdagodik a magyar musicalirodalom.

Én, József Attila
forrás: Madách Színház

A pályázaton kizárólag olyan művek vehetnek részt, melyek még nem kerültek nyilvános színpadi előadásra, továbbá a 2010-ben és 2012-ben meghirdetett pályázatra már benyújtott musicalekkel sem lehet újra pályázni.

A pályázaton egy pályázó egy művel vehet részt.

A nyertes pályamű bemutatásra kerül a Madách Színház Stúdiószínpadán.

A beérkező pályaműveket szakmai bizottság bírálja el, melynek tagjai Kocsák Tibor zeneszerző, a Madách Színház zenei vezetője, Szente Vajk rendező, Müller Péter író, Szirtes Tamás rendező, a Madách Színház igazgatója, és Tihanyi Ákos koreográfus.

A pályázat lebonyolítása meghatározott szakaszokból áll.

I. szakasz

2020. július 13. hétfő 24.00 óráig

A pályázatra való jelentkezés beadásának időpontja.

Ekkora várják a jelentkezéseket e-mailben, az alkotók neveivel és a készülő művek címeivel.

II. szakasz

2020. október 12. hétfő, 24.00 óráig

Beadásra kerül a készülő művek öt dalának demo felvétele, egy jelenete, és szinopszisa.

A beadást követően prezentációt tartanak, amelyen a szerzők bemutatják a fenti darabrészletet.

Ennek alapján határoz a zsűri a kieső, illetve a versenyben maradó művekről.

III. szakasz

2021. március 12. péntek, 24.00 óráig

Beadásra kerül a kiválasztott művek teljes zenei anyaga demo felvételen, szövegkönyve és kottaanyaga (valamennyi anyagot online kérik – Google Drive, stb.). Ezek alapján határoz a zsűri a versenyben maradó művekről.

Az eredmény publikálását követő hónapokban a kiválasztott művekből 30 perces koncertszerű bemutató készül, a szerzők betanításában. A koncertszerű bemutatók színpadra állításához a Madách Színház rendezőt, előadókat, technikai segítséget és a próbákhoz helyiséget biztosít.

IV. szakasz

2021. június-július

A Madách Színház Stúdiószínpadán bemutatásra kerülnek a kiválasztott művek 30 perces koncertszerű feldolgozásai, a szerző által létrehozott zenei kísérettel.

Ezt követően dönt a zsűri a nyertes pályaműről.

V. szakasz

A díjnyertes mű bemutatója a Madách Színház Stúdiószínpadán

A díjnyertes mű bemutatójára a 2021/2022-es évad során kerül sor. A bemutatóhoz szükséges zenekíséretet, vagy zenei alapot a szerző biztosítja.

A zsűri fenntartja magának a jogot, hogy második és harmadik helyet is kiadjon, és esetlegesen ezeket a műveket is bemutassa.

Mindazon művekre, melyek 30 perces koncertszerű feldolgozásban bemutatásra kerültek, a Madách Színház 6 hónapig opciós jogot köt ki annak esetleges nagyszínházi bemutatójára.

A színház fenntartja magának a jogot, hogy a pályázat időtartama alatt a beadott művekből korlátozás nélkül bármilyen részletet – nem kereskedelmi hasznosításra – promóciós célra felhasználhasson.

A színház a résztvevőket és az érdeklődőket a honlapján keresztül tájékoztatja a pályázat fejleményeiről.

A pályázó a pályázat beadásával tudomásul veszi és elfogadja a fenti feltételeket.

A pályázatra való jelentkezéseket kérjük a kiírásban megjelölt időpontig elektronikus formában elküldeni Papp Máriának a musical_palyazat_2020@madachszinhaz.hu e-mail címre.

Kapcsolattartás:         

Papp Mária (szervezési kérdések)

Lőkös Ildikó (dramaturgiai kérdések)

E-mail: musical_palyazat_2020@madachszinhaz.hu

forrás: Madách Színház

Ez is tetszeni fog...