Neil Simon örökzöld vígjátéka – Legénylakás a Centrál Színházban - Corn & Soda

Neil Simon örökzöld vígjátéka – Legénylakás a Centrál Színházban

Sthol András, Tompos Kálya és Fehér Tibor
Forrás: Centrál Színház

December 21-én Puskás Tamás rendezésében mutatja be a Centrál Színház a Legénylakás című vígjátékot Tompos Kátya, Stohl András, Fehér Tibor és Papp János főszereplésével.

Billy Wilder és Neil Simon

Hollywood 1961-ben tíz kategóriába jelölte és négy Oscar-díjjal jutalmazta Billy Wilder filmjét, amelyből a nagy sikerre való tekintettel Neil Simon színpadi változatot írt. A romantikus zenés vígjátékban a Centrál Színház társulatának új tagja, Fehér Tibor alakítja Chuck Baxtert, az irodai kisembert, Papp Jánost orvosként látjuk, a Centrál Színház siker előadásának, a My Fair Lady-nek dívája, Tompos Kátya pedig a főnökével, Stohl Andrással viszonyt folytató pincérlányt formálja meg. A nevettetés nagymesterének örökzöld darabjában karácsony napján végül mindenre fény derül és az álszent és önző világban egy fiú és egy lány magára és egymásra talál.

Billy Wilder filmje, a Legénylakás (The Apartment) 1961-ben négy Oscar-szobrocskát vitt haza, melyet filmtörténeti jelentőségű alkotásnak, Shirley MacLaine és Jack Lemmon legnagyobb alakításaiként tartják számon. Neil Simon a kor ünnepelt slágerszerzőjével, Burt Bacharach-hel készített zenés adaptációt készített, amit a Broadway-n David Merrick rendezésében mutattak be először.

Sthol András, Tompos Kálya, Fehér Tibor és Papp János
Forrás: Centrál Színház

Puskás Tamás, az előadás rendezője nyilatkozta:

 „Néha azzal gyanúsítom magamat, hogy kizárólag felnőtté válás történeteket és párkapcsolati problémákat feldolgozó darabokat rendezek. Ebben van mindkettő. A főszereplő fiatalember egy vidéki fiú, aki a gonosz nagyvárosba kerülvén próbál előrébb jutni, hasonlóképpen a lengyel menekültek leszármazottja, a fiatal kislány. Abban a nagy tömegben, amiben élnek és dolgoznak, hogy kitűnjenek és győzni tudjanak, mindketten fals, görbe úton indulnak el. De ahogy a mesében ennek lennie kell, mindketten megütik a bokájukat és megértik, hogy nem az álszent világban kell győzniük, hanem önmagukhoz kell hűnek lenniük és méltó társat találniuk. A Legénylakás szép, keserédes mese az elveszettség érzésünkről, ami mindannyiunkat megtámadhat ebben a tömeges világban.” A darabban nehéz témák: szexizmus, szerelemféltés, pszichés zavarok, sőt az öngyilkosság is megjelennek. Ennek kapcsán Tompos Kátya elmondta: „Komolyan kell vegyük a színpadon való megjelenítésüket, hogy a következő pillanatban humorral oldjuk fel a súlyukat. A humor és irónia önvédelem, a túléléshez, az életigenléshez nélkülözhetetlen tulajdonság. A zene pedig tölti, erősíti az ilyen érzések közti amplitúdókat.”

Fehér Tibor
Forrás: Centrál Színház

A társulat új tagja, Fehér Tibor a darabbéli riválisával való munkáról beszélt:

„Stohl Andrással rengeteget találkozunk, együtt játsszunk az Őrült nők ketrecében, és most a Centrálban két darabban is, aminek nagyon örülök. Sokat tanultam tőle, mert mindig figyelt rám, tanácsokat adott, egy olyan ember, akire fel lehet nézni, mert amellett, hogy profi színész, nagy szíve van és összetartja a csapatot. Biztonságban érzem magam mellette.”

Stohl András
Forrás: Centrál Színház

Stohl András az általa megformált Sheldrake karakteréről mondta:

“Egy gazdag, jóképű fickó, aki azt gondolja, neki mindent lehet, de egy pici lelke neki is van. A feleségét számtalanszor megcsalta már, ám ez a lány megérinti. Szerintem akkor izgalmas, ha az első felvonás végén úgy állnak fel a nézők, hogy kétesélyes a dolog, hogy hová fut ki a történet. Nagyon fontos, hogy Puskás Tamás már rendezte ezt a darabot, tudja, hogy mit akar. Ez a színésznek segítség, mert “nekidőlhet a rendezőnek”.”

Tompos Kátya
Forrás: Centrál Színház

Legénylakás

A Centrál Színház 2019. december 21-én Puskás Tamás rendezésében tűzi műsorára a vígjátékot Tompos Kátya, Stohl András, Fehér Tibor és Papp János főszereplésével.

Az előadásban feltűnik még Borbás Gabi, Pokorny Lia, Cserna Antal, Bartsch Kata, Janicsek Péter, Mészáros András, Ódor Kristóf és Endrédy Gábor.

Papp János
Forrás: Centrál Színház

További szereplők: Bankó Bence, Bányai Mirjam Léna, Bartha László, Berki Szofi, Gats Éva, Heiter Ágnes, Molnár Szilvia, Péter Szilvia, Roszik Fruzsina, Tolner Zsófia, Tóth Mihály, Zsár Melinda és Zsembera Liliána.

A dramaturg Baráthy György, a jelmeztervező Kárpáti Enikő, a díszlettervező Bagossy Levente, a koreográfus Bakó Gábor, a zenei vezető Dinyés Dániel.

Ez is tetszeni fog...