Női sors női szemmel – A Pentheszileia program a Vígben

Vígszínház Házi Színpadán látható A Pentheszileia program, mely előadás nehéz témát feszeget, és amelyet a főszereplő Szilágyi Csenge hiteles alakítása erősít.

A darab alcíme már sokat elmond: sorsok és játszmák egy részben. Kincses Réka – aki írta és rendezte az elsősorban női sorsot bemutató drámát – olyan emberi játszmákkal szembesíti a nézőket, amelyekkel gyakran találkozhatunk a mindennapjainkban. Pentheszileia a görög mitológia egyik alakja, aki harcos amazon királynő volt, részt vett a trójai háborúban és Achillesz keze által vesztette életét a csatában. A szereplők görög elnevezései utalás jelleggel bírnak, mivel a darab az 1990-es évek Romániájában és Magyarországában játszódik.

Kincses Réka korunk női sorsait mutatja be, elsősorban azt, hogy egy család női ágának lelki terheltsége hogyan mérgezi meg sorra a következő generációk életét. A darabban megjelenik az, hogy a 20. század – férfiak által okozott – nehézségei „kitermelték” azt a jelenséget, hogy a nők egy része a megpróbáltatások ellen úgy védekezik és harcol, hogy kiöli a lelkéből az érzelmeket. A főszereplő Pentheszileia anyai és nagyanyai szeret, dicséret, odafigyelés nélkül nő fel, így nem alakul ki az egészséges önértékelése, önbecslése, és ezért nem találja a helyét az emberi, elsősorban a párkapcsolatokban. Nem hisz a szerethetőségében, szigorú önmagával és másokkal, képtelen a tartós elköteleződésre.

A Pentheszileia program Vígszínházas színlapjából idézek: „Pentheszileia, aki a görög drámahősnő nevét viseli ugyan, de egy mai, modern, csupa ideg fiatal teremtés, aki menekülne a sorsa elől, amit a múltjából olvas ki, és menekülne édesanyjával való szoros, ellentmondásos kapcsolatából is. De a szexuális kalandok, abortuszok és egy kétségbeesett terápia útkeresései után vajon képes lesz-e megtalálni lelki megnyugvását?”

Pentheszileia dédanyja, nagyanyja és anyja nem hisznek a szerelemben, a férfiakat megvetik, lenézik. A szeretet képtelenek megélni, adni és befogadni. Az emberi kapcsolatokat a túlélés alapján alakítják, irányítják, és akaratgyenge férjeket választanak érdek és racionális alapon. A lányuknak sem adnak szeretet, sokkal inkább rombolják, mint építik annak önbecslését. Ezekkel a súlyos terhekkel a vállán keresi az útját Pentheszileia, követ el hibákat, miközben egyre jobban látja az anyai-női ág hordozta sebeket, amelyeket megpróbál kitisztítani. Illúziókat kell leraknia, rá kell jönnie, hogy visszafelé már nem tud változtatni, viszont a saját sorsát csak akkor tudja jobbá tenni, ha maga mögött hagyja a számára idegen, érzelmileg értéktelen családi mintát. Az irodalomban gyakran feltűnik a kérdés: értelem vagy érzelem? A darab azzal szembesít, hogy ma az értelem világát éljük, elnyomva az igazi, mély érzelmeket.

Kincses Réka írása és rendezése bátor, szókimondó, feltárja, bele is túr a sebekbe a kitisztítás érdekében. Az idősíkok váltásait jól jeleníti meg, ahogy a generációk sorsán át „utaztatja” a nézőket. A Házi Színpad intim tere még sűrűbbé teszi a darab amúgy is nehéz levegőjét, de mindeközben a rendezés ritmusa, az életszerű párbeszédek, a nagyszerű színészi játékok élvezetessé teszik az előadást. Kincses Réka a feszültség oldása érdekében jó ízléssel nyúl az irónia és a humor eszközeihez.

Jó látni a vendégként fellépő Lázár Katit, aki tökéletesen mintázza meg az ellentmondást nem tűrő matriarchát, az uralkodó női családfőt.

Hullan Zsuzsa a középső generáció képviseletében a munkába menekülő „korunk hőse” nőt alakítja, és árnyalt játékán átsejlik, hogy tudja, mi a baj, de nem hajlandó ténylegesen szembenézni sorsával, és inkább a problémák szőnyeg alá söprését választja.

Csapó Attila a déd- és nagyapa szerepekben az akaratgyenge, leuralt férjeket mutatja be a humor eszközeivel, és a harmadik, az orvos szerepében megható módon jeleníti azt az egyetlen karaktert, aki képes feltétel nélkül segíteni és szeretni.

Hevér Gábor játékából átüt már a férfi energia a férj és pszichológus szerepében, de hitelesen ábrázolja azt is, hogy az egoizmusokat nem tudják és nem is akarják leküzdeni.

Király Dániel „a nem tudom igazán mit akarok” típusú férfit a legnagyobb természetességgel alakítja. Úgy érezhetjük – jó értelemben – mintha valaki bejött volna az utcáról és önmagát játszva beszáll az előadásba.

Szilágyi Csenge játékát nehéz pár mondatban minősíteni, leírni, mert annyira erős. A társulat által megszavazott Ruttkai Éva-gyűrűt ezért az alakításáért mindenképpen megérdemelte, nem mintha nem bizonyítana a többi szerepében a díj jogosságáért estéről estére a Víg színpadain. Szilágyi Csenge játékában nincs megalkuvás, oda és kirakja magát, a lelkét a Házi Színpad kis terében. Csenge egy látszólag átlagos emberi sors bemutatást tökéletes arányban színezi a drámai, a tragikus és a komikus színészi eszközökkel. Érett és hiteles a játéka, a teljes színészi átélést mi sem bizonyítja jobban az, hogy még az előadást követő vastaps közepette sem tudta sírását elfolytatni. Számomra ez volt az előadás katartikus csúcspontja.

Értékelés: 10/10