Novellárium: Franz Kafka - A fegyencgyarmaton - Corn & Soda

Novellárium: Franz Kafka – A fegyencgyarmaton

Aki azt hitte, Franz Kafka nevéhez kizárólag Az átváltozás című műve miatt társult elválaszthatatlanul a nyomasztó érzet és az elidegenedés kifejezés, az rettenetesen nagyot tévedett. Ismerje meg az olvasó A fegyencgyarmaton című elbeszélést!

Forrás: Moly.hu

Franz Kafka Prágában élő, német származású, zsidó író volt. Jogból doktorált, s ez erősen tükröződik műveiben is. Kedveli a hosszas, szétbogozhatatlan mondatokat, amelyek gyakran jogi paragrafusokra emlékeztetnek. Továbbá az általa igencsak ismert bürokráciának, jog világának, az intézmények működésének átláthatatlan világa, a kisember kiszolgáltatottsága is legfőbb témáját jelenti írásainak. Népszerű regényében, A perben, is ezt helyezi középpontba, ahol a főszereplő Josef K.-t megvádolják, s a hosszadalmas jogi procedúrák ellenére sem tudatják vele, miért fogták perbe. Leginkább azonban a nyomasztó és abszurd világa miatt vált a világirodalom egyik nagyjává. Csehek között német volt, keresztények közt zsidó – a magány érzését egészen fiatal korától kezdve magáévá tette, egyetlen vágya az írás volt, az önkifejezés. A polgári létforma azonban megkövetelte tőle a házasodást, a jó munkát, a diplomát, s állása mellett apja vállalkozásában is részt kellett vennie. Apjáéban, akivel szemben egész életében komplexusai voltak, s akinek egy óriáslevélben fogalmazta meg, miért retteg tőle. Kafka műveiben olyan óriási szerephez jut az abszurd, a mindent átölelő értelmetlenség és kilátástalanság, hogy stílusáról egy irodalmi kifejezés is létrejött: kafkaeszk. Írásainak értelmezése nagy kihívás elé állít minket, s 100%-ig megfejteni aligha lehet őket, jó részükhöz pedig az író életének tüzetes ismerete szükségeltetik. Az alább tárgyalt elbeszélése is erősen titokzatos, sejtelmes, szimbolikus, ám legkézenfekvőbb interpretációja behelyezhető egy társadalmi és filozófiai-erkölcsi keretbe, amelyen keresztül kísérletet teszek közelebb osonni ehhez az íráshoz, mely nemcsak titokzatosan sötét és mélységes, de brutális és gyomorforgató is egyben.

A fegyencgyarmaton története szerint az Utazó, eleget téve meghívásának, meglátogatja egy ismeretlen ország fegyencgyarmatát. Ott egy katonatiszt ismerteti vele a telep bevett módszerét a büntetéseljárásban. Egy gépezet működésével ismerteti meg egy másik ország küldöttjét, s megbabonázva a szerkezettől, csillogó szemekkel mutatja be, miként is funkcionál a „különleges gépezet.” Egészen pontosan egy kivégzőgépről van szó, melynek feladata a bűnös megsemmisítése. Nem akármilyen módon. A tizenkét órán át tartó eljárást egy elítélten mutatja be, amelynek célja a szenvedés és kínzás végletekig való elnyújtása. A gépre kötözött elítélt hátába lassú mozgással éles tűk vésik bele, miért is ítélték halálra. Közben szőrlabdát nyomnak a szájába – melyet természetesen nem cserélnek le kivégzésről-kivégzésre –, hogy elnyomják ordítását, időnként pedig egy kis tálban rizskását tolnak elé, amelyet rendszerint elfogyasztanak a gépben szenvedők, s rendre ki is hányják azt. Kiderül, hogy az Utazó szeme láttára kivégzett katona bűne annyi volt, hogy szolgálata közben elaludt, holott minden óraütéskor tisztelegnie kellett volna. A tiszt próbálja meggyőzni a vendéget, hogy a módszer helyes és szükséges, s panaszkodik, hogy az új parancsnok ellenzi az eljárást, s minden bizonnyal le akarja cserélni. Az Utazó azonban az elítélt halála után közli, hogy nem helyesli a kivégzést, s nem fogja támogatni, ezért a tiszt magát kötözi a gépre, s miközben a maga által beállított „Légy igazságos!” feliratot véseti hátába, a szerkezet összedől. Epilógusként pedig megtudjuk, hogy a régi parancsnok, a gép feltalálójának sírján egy jövendölés áll, mely szerint fel fog támadni, s visszafoglalja a fegyencgyarmatot.

Forrás: Tumblr.com

Nehéz helyzetben vagyok, ha meg kell közelítenem ezt a művet. 1914-ben veti papírra Kafka, a háború kitörése után nem sokkal. Ennek fényében pedig azt hiszem, a párhuzam aligha lehet véletlen. Noha ekkor még csak pár hónapja zajlott a világháború, Kafka remekül megsejtette a mögötte húzódó intézményesített, kegyetlen gépezetet, amelyet az európai országok tudatosan építettek össze, hogy ellenségeiket a leglátványosabb módon semmisíthessék meg. Az I. Világháború során számos, korábban elképzelhetetlenül vérengző fegyver született meg, amelyek alapjában rengették meg a világot. Így tehát a tiszt gépezete tekinthető a tudatos pusztítás, az államilag megszervezett ostromjárat allegóriájaként, amelynek kiötlői mániákus és fanatikus ismeretlenek a Kafka által megragadhatatlan, isteni világgá mitizált hatalomban. Bűn és bűnhődés új szintre emelése, kafkaeszk dimenziója, ahol a paradox kihívások labirintusában vétő kisembert a lehető legsúlyosabb ítélettel sújtják. A kivégzett katona feladata igen egyszerűnek tűnik: óránként tisztelegni felettesének. Miért is? Igazán nem nehéz kötelesség, és szükség is van rá, mert a szolgának mindig frissnek kell lennie, őrségen, szolgálatban egyaránt.Ez a parancs azonban nyilvánvalóan inkább fárasztó, mintsem pihentető, nem utolsó sorban pedig – ha nem szigorú katonai szempontból nézzük – tökéletesen felesleges és értelmetlen. Pontosan amilyennek Kafka érezte a háborút és a kegyetlenséget, s talán közhelyesen idehelyezhetem, hogy a polgári lét kötöttségeit is saját életében, mely arra kényszerítette, hogy szüntelenül éjjel, alvás helyett írja műveit. (Ne csodálkozzunk hát, ha Kafka művei olyanok, amilyenek. Jo Nesbø mondta egyszer, hogy ha az ember kinéz a felhős, borongós Norvégiában az ablakon, nem kellemes, vidám történetek jutnak az eszébe.) Kafka szerint tehát mindig a kisember bűnhődik, mindig ártatlanul, és mindig a legszélsőségesebben. Az emberiség vívmányaival csak a kegyetlenkedés újabb lehetőségeit nyitotta meg a történelem során. Kafka ezeket gyúrja egybe elbeszélésében, s a gépezettel előrevetíti a sötét jövőt, amely a megtorlás rozsdásodó szimbóluma.

A fegyencgyarmaton másik hasonló, de eltérő megközelítése erkölcsi, etikai és jogi kérdésekbe bocsátkozik. Felveti az államok beavatkozásának lehetőségét. Egy országnak ugyanis nincs beleszólása egy adott ország ítélkezési módszereibe, jogi berendezkedésébe – bármennyire szeretnék is. Az Utazó a megtestesítője a megalkuvó, csendes szemlélődőnek, aki az undor és ellenszenv ellenére sem állítja le a kivégzést, csak annak végeztével közli a tiszttel, hogy nem támogatja a folyamatot. A tiszt pedig, a régi parancsnok híve, nem bírja elviselni, hogy egyedül maradt véleményével, a gépezettel, egyfajta elmúlt értékrenddel, maga is a gépbe veti magát, amely utolsó kivégzésekor összedől, s mintegy ledöntve korlátait, a kegyetlenség befejezését jelképezi. A fegyencgyarmaton tehát megragadható optimizmussal is, ám az Utazó kritikájára nincs mentség. Kafka nagy látnok volt ilyen szempontból, elég csak arra gondolnunk, hogy Churchill és a brit vezetés is tökéletesen nyugodtan nézte végig a németek végső megoldását jóval az író halála után, vagy ahogy 1995-ben az ENSZ kéksapkásai szalutáltak több ezer bosnyák lemészárlásához.

Forrás: Wikipedia.com

A valóságban is léteztek fegyencgyarmatok, a gépezet azonban az olvasó legnagyobb megkönnyebbülésére nem, s talán bízhatunk benne, hogy nem is fog. A fegyencgyarmaton kegyetlen tartalma ellenére is véleményem szerint a világirodalom egy kiváló elbeszélése, amely olyan intenzíven adja át a szenvedés és kínzás élményét, hogy olvasás közben fizikailag is megterhelve érezhetjük magunkat. Nem vagyok kényes, de bizonyos részeknél az én gyomrom is megemelkedett. Így csak annak ajánlom, aki elég bátor, hogy kitegye magát ennek a horrornak.

Az általam kínált értelmezés persze korántsem teljes körű, számos dologról lehetne beszélni e mű kapcsán. Akit érdekel, ajánlom a Michael Müller Franz Kafka regények és elbeszélések című kötetében fellelhető tanulmányt.

Ez is tetszeni fog...