Kristen Stewart főszereplésével Árok című (Underwater) amerikai akcióthiller látható a mozikban. A film az óceán mélyére viszi a nézőket egy erős borzongás céljából.
A film olyan katasztrófa bekövetkeztével indul, amit az emberiség saját magának okoz csillapíthatatlan „olajéhségében”. A film arról szól, hogy egy mélytengeri bázis személyzete egy földrengés után az életéért küzd az óceán legalján. A film nézője William Eubanks rendezőtől kap az Alien, a Godzilla és a A mélység titka filmekből ízelítőt, de jut még Leviathan és a Pitch Black hangulatából is. Van katasztrófa, szörny, halál, izgalom, feszültség és elzártság a külvilágtól.
A látványtervezők tökéletes munkát végeztek, és a forgatókönyv íve fenntartja folyamatosan a feszültséget, több fordulatot nem is sejthetünk előre film megtekintése közben. A film zenéje külön színfoltja a filmnek, mely Marco Beltrami műve, és a film nézése közben azt tapasztalhatjuk, hogy a muzsika – jó értelemben – felhívja magára a figyelmet úgy, hogy jól támasztja alá a történet feszültségét.
Kristen Stewart játéka a legnagyobb erőssége az Árok (Underwater) című amerikai filmnek. A fiatal színésznő szinte minden jelenetben benne van, és – szó szerint – keményen végigdolgozza az egész sztorit. Vincent Cassel-nek nem erre az alakítására fogunk a leginkább emlékezni, de nem azért mert, nem jól játszik, hanem azért, mert ezt a szerepet rutinból, könnyedén hozza.
Az Árok című filmet annak ajánlom, aki éppen nem vágyik gondolati magasságokra, és hagyja, hogy a történet izgalmai a „mélység” felé elragadják. Az Árok garantálja azt, hogy az akció-thiller-horror-sci-fi filmes műfajok keverékét szerető nézőt kikapcsolja.
IMDb: 6,2/10
Mafab: 60/100
Értékelés: 6/10
Forgalmazó: Fórum Hungary