Thelma (2017) - kritika - Corn & Soda

Thelma (2017) – kritika

thelma kritika

Forrás: IMDb.com

Bemutatták hazánkban is Joachim Trier – aki nem csupán névrokona a neves dán rendezőnek, Lars von Triernek – Thelma (2017) című misztikus-erotikus thrillerét. Norvégia idén ezt az alkotást indította az Oscar legjobb idegen nyelvű kategóriájában, a szűkített listára azonban nem sikerült bejutnia. Talán nem is ok nélkül.

Forrás: Smoking Barrels.com

A történet főszereplője a fiatal egyetemista lány, Thelma, aki most kezdte meg biológia tanulmányait. Nem igazán él közösségi életet, szigorú, keresztény neveltetése miatt rendkívül zárkózott. Barátai nincsenek, s egy korty alkoholtól is komoly bűntudata támad már. Egy nap azonban mindez megváltozik, amikor epilepsziás – vagy legalábbis arra emlékeztető – rohamot kap. Ekkor ismerkedik meg Anjával. A két lány gyorsan összebarátkozik, s hamarosan sokkal mélyebb kötődés alakul ki közöttük. Csakhogy Thelma múltjában és elméjében különös dolgok lappanganak, Anja felbukkanásával pedig hirtelen felszínre törnek a rég eltemetett emlékek. Thelma varázslatos képesség birtokában van, és csupán egyetlen kérdés marad hátra: vajon képes-e élni erejével, vagy saját, személyes poklává teszi-e vele életét.

Forrás: Vieuus.com

Sok dologról lehetne beszélni e film kapcsán, kezdve a szimbólumoktól a karakterek történetben betöltött, allegorikus szerepein át egészen a felvetett kérdésekig és az azokra adott válaszokig. Ha az első két szempontot vesszük figyelembe, aligha marad hiányérzetünk a Thelma kapcsán. Joachim Trier pontosan azt a rendezést nyújtja, amit elvárhattunk. Remek fényképezéssel és operatőri munkával követhetjük nyomon a lány életét. Folyton a nyomában vagyunk, és a háttérből, mint egy külső szemlélő, aki mégis a film belső világának tagja, élhetjük át az eseményeket. Az egyes jelenetekből sugárzik egyfajta bigott merevség, az elfojtás lélektana, senki sem őszinte és senki sem boldog. A történet lassan bontakozik ki, és ez pozitívum, mert segíti a nézőt egyrészről abban, hogy fenntartsa a kíváncsiságot, vajon mit is jelentenek Thelma rohamai, emlékei, másrészről pedig abban, hogy a lánnyal együtt élhessék át, amint a tudattalanjába száműzött érzések fokozatosan felszínre törnek. Összességében tehát a rendezésre nem lehet panaszunk, ténylegesen élvezetes és jól megmunkált alkotásról beszélünk. A szereplők közti vibráló feszültség jól érezhető és kellően nyomasztó, a szimbólumok érthetőek és nem öncélú önfényezések, a kameramozgás pedig fenntartja azt az érzetet, mintha magunk is érdekeltek volnánk a bonyodalmak felgöngyölítésében.

Forrás: Box Office Buz

Ugyanakkor mégsem vagyok maradéktalanul elégedett, és ez a történet által felkínált dilemmák feszegetésének elmulasztásából fakad. Ugyanis ez a film elfelejt megtörténni. Eljutunk ugyan a cselekményben egy pontra, ahol érezzük, hogy a csúcson jár a történet, ahol a bonyodalmak összefutnak, s egy nagy hatalmas momentumban egyesülnek. Csakhogy ezután ugyanúgy folytatódik a lassú, jelentéktelen vánszorgás az eseményeken végig, és megmarad az a tempó, ami a film első felében ugyan még remek feszültségforrásnak bizonyul – ekkorra azonban már nem egyéb, mint a feltett kérdésekre való hiteles és őszinte felelet kínos megúszása. Noha én pártolom és szenvedélyesen szeretem az olyan filmeket, amelyek nem ámítanak az eseménydús és mindig izgalmas hétköznapi élet illúziójával, ebben a filmben szükség lett volna a tempó néminemű felfokozására, a cselekmény megcsavarására, hogy újabb dimenziókat nyithassanak az értelmezhetőségben. Thelma a csúcspont után sem szűnik meg ugyanannak a szerencsétlen és kihasználható lánynak lenni, aki korábban volt, holott ekkorra már szembesült azzal, hogy rendkívüli erő birtokában van. Ennek persze oka van, történetesen a manipulatív, konzervatív édesapa, aki mint egy istenség dönt Thelma felől.

Forrás: Actress.Camera

A történet felveti kérdésként a túlzott, mondhatni megrögzött hit káros és téves következtetéseinek hatását az egyénre. A lét folytonos bűntudat és szorongás permanens váltakozásába megy át, ahol a vágyak és érzelmek tudatos elfojtása pokoli erővel csap vissza. Thelma egész környezete veszélyben forog amiatt, ahogy nevelték, erre pedig az egyetlen gyógyír az lehet, ha helyrebillentik a szülők által módszeresen tönkretett és összezavart pszichéjét, amely nem csupán hibásan működik, de ráadásul önpusztító módon is. Csakhogy mit kezdjen az ember, ha saját megnyomorítójának kezében van a megoldás kulcsa is? A történet a vallásos bűntudat, a feldolgozás képtelenségének anatómiáját mutatja be, amelyben egy misztikum behozatalával tud csak feloldozást kínálni a főszereplőnek. A film kissé egyszerű válasza tehát egy kőkemény erőfeszítés: a tudat felszabadítása, a saját korlátaink megkérdőjelezése, legyőzése. A történet viszont mindezt rettentő unalmas módon, pátosz nélkül mutatja be, holott nem kisebb dolog történik, mint egy személyes leszámolás a saját mindenható urunkkal.

Forrás: Youtube

A film ott vágja el a cselekményt, ahol a legtöbb esetben még csak a sztori felénél járnánk talán, így nyitva hagy rengeteg kérdést, amikre úgy tűnik, jobb is, ha nem ad választ. Mindent egybevetve azt gondolom, hogy a Thelma élvezhető, jól kivitelezett, művészi koncepciókkal ellátott alkotás. Csupán a benső gondolatvilágának gyenge – vagy talán túlzottan rejtett? – bemutatásával kerüli ki azt a lehetőséget, hogy igazán nagy filmmé válhasson. Kár érte.

Értékelés: 65/100

Mafab: N/A

IMDb: 7.2/10

You may also like...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: