VerShaker - új irodalmi YouTube-csatorna indul a költészet napján - Corn & Soda

VerShaker – új irodalmi YouTube-csatorna indul a költészet napján

A Vígszínház Junior Príma díjas színművésze, Zoltán Áron és alkotótársai a költészet napján indítják útjára új irodalmi YouTube-csatornájukat, mely a VerShaker címet kapta. Saját meghatározásuk szerint a céljuk a költészettel szemben érzett “ijedt tisztelet” oldása, a versek felszabadító erejének bemutatása, elvonatkoztatva a szigorúan vett iskolás megközelítéstől.

forrás Zoltán Áron

Zoltán Áron, a projekt ötletgazdája négy éve kutatja vers és színház kapcsolatát a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájában. Kutatásai során több olyan színésszel készített interjút, akik a versmondás kimagasló előadói, mint például Jordán Tamással, Molnár Piroskával, Bálint Andrással, Sólyom Katalinnal, Fesztbaum Bélával és Hajduk Károllyal.

forrás: Zoltán Áron

„Ezekben az interjúkban sok olyan gondolatot osztottak meg velem, amit úgy éreztem, hogy érdemes lenne szélesebb körökben is megosztani” – mondja Zoltán Áron. A művészettörténeti, életrajzközpontú megközelítés helyett a VerShaker erősíti akarja a költészet mint élő művészet önálló értelmezhetőségét és élményszerűségét. A videók nem titkolt célja az irodalomoktatás segítése olyan minőségi tartalmakkal, amelyek akár egy-egy irodalomóra anyagát is színesíthetik.

forrás: Zoltán Áron

A VerShakerelső adásának premierje április 11-én lesz, ekkor lesz elérhető az első videó a csatornán, ezt követően kerülnek fel heti rendszerességgel a sorozat részei. A videókban közismert előadóművészekkel – előre láthatólag később pedig költőkkel, szakértőkkel – versekről, verselemzésről, versmondásról beszélget Zoltán Áron. Minden epizód versmondással indul vagy zárul.

Wunderlich József
forrás: Zoltán Áron

Az alkotók a videókat ajánlják minden irodalom, költészet, versmondás iránt érdeklődő olvasónak, diákoknak, versmondással foglalkozó előadóművészeknek, amatőr versmondóknak és végül, de nem utolsósorban pedagógusoknak, tanároknak.

A VerShaker csapata:
Zoltán Áron
Lakatos Péter grafikus, aki a csatorna arculatát tervezte
Ember Márk színművész, A Dal 2020 című verseny döntőse, aki a videókban hallható zenéket írja.
A VerShaker stábja: a Kodolányi János Egyetem televíziós műsorkészítő szakos hallgatói: Béládi Boglárka, Busa Niki, Doma Szabolcs, Gombás Ádám, Králl Kevin, Kustra Ádám és Tóth Fanni.

A VerShaker interjúinak a Bethlen Téri Színház ad otthont.

forrás: sajtóanyag

Ez is tetszeni fog...