14. Kihívás – Germinal

A 14. kihívásra ( egy könyv, ami legalább száz évvel idősebb nálam) egy olyan szerzőhöz fordultam, akinek neve minden antikváriumban és könyvesboltban felbukkan, sőt, minden házban legalább egy könyv biztosan rejtőzik a könyvespolcokon tőle. Ő nem más, mint Émile Zola, a választott mű pedig a Germinal.

„A poklot akarom látni, mérnök úr.” – mondta az anekdota szerint Émile Zola 1884-ben, hogy jegyzeteket gyűjthessen egy bányalátogatás során legújabb regényéhez, a Germinal-hoz. Így kifejezetten az ő kérésére nem a legjobb állapotban lévő területeket mutatták meg neki, hanem a legsötétebb, leginkább embert próbáló fejtőhelyeket, mivel a regény a montsou-i bányászkolónia történetét írja le, s ennek fényében azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, nem felhőtlen a 19. századi szénbányászok élete. A 20 regényből álló Rougon-Macquart család regényciklus tagja a Germinal, sokan úgy vélik, hogy ez Zola mesterműve – igaz, akad, aki Nana vagy Párizs gyomra című műveinek tulajdonítja ezt a megtisztelő címet. Ami tény: a Germinal roppant erős írás, amely mindenképpen a nagy klasszikusok közé sorolandó.

A történet kezdetén Étienne Lantier bandukol aggodalmakkal telve a kietlen, sötét, montsou-i éjszakában, ugyanis előző munkahelyéről nemrégiben bocsájtották el. Megismerkedik néhány helyi szénbányásszal, s munka felől érdeklődik. Eleinte úgy tűnik, semmi esély, hogy akár bányászként is munkába állhasson, ám véletleneknek köszönhetően mégis felveszik másnap, így leereszkedhet a mélybe. Itt megismeri Maheut és családtagjait, akik szintén a bányában dolgoznak, hamarosan pedig szállást is találnak neki, s úgy tűnik, hosszabb időre letelepedhet a környéken. Étienne azonban tanult ember, ismeri Marxot illetve a korabeli fő eszmeirányzatokat, emellett folyamatosan képzi is magát. Belekóstol az elnyomott munkásság életébe, ő is kiszolgáltatott lesz a vezető osztályoknak, emiatt feléled szunnyadó igazságérzete, és a bányászok élére áll. Marxi elvek alapján tudatosan kezdi oktatni bányásztársait, akiknek körében nemcsak ékesszólása, de példás munkavégzése miatt is egyre nagyobb népszerűségnek örvendhet. A csoport vezetőjeként kijelenti, hogy amennyiben a társulat nem változtat a kedvezőtlen feltételeken, kénytelenek lesznek sztrájkba kezdeni. Mondanom sem kell, hogy a tulajdonosok jelentéktelen lázongásnak vélik az egészet, így nemcsak nem javítanak a helyzeten, hanem húznak még egyet azon a bizonyos nadrágszíjon, és ezzel betelik a pohár: a sztrájk kirobban.

A történet nyilván nem merül ki ennyiben, meglehetősen vaskos műről van szó, túlságosan részletekbe menően nem tudok és nem is szeretnék beszámolni erről a könyvről. Pedig van minden ebben a műben: szerelem, szenvedés, árulás, gyilkosság, politika. Mondhatnám: az élet. Egy olyan élet, amelyet örülhetünk, hogy könyvből élünk csak át. Az emberek nyomorúsága, az igazságtalanságok, a szenvedés úgy tapad ránk a Germinal olvasása közben, mint a bányában szálló szénpor a munkások testére és tüdejére, hogy még a könyv befejeztével se tudjuk lemosni magunkról. Émile Zola neve összeforrt a naturalizmussal, ő volt az első nagy képviselője az irodalom világában. Zola többet kívánt bemutatni, mint pusztán a valóságot, az emberi lényt teljes egészében akarta láttatni. És itt nem csak arra kell gondolnunk, hogy leírja, miként köp percenként feketét az a bányász, aki 50 évet lehúzott már a föld alatt. Arról is szó van itt, hogy az ember életét természeti tényezők is determinálják. Például az öröklés, ami ellen nincs mit tenni. Ezt igazolandó írta meg a Rougon-Macquart család történetét több nemzedéken át, és ez a Germinal-ban is felbukkan, hiszen Étienne Lantier egy korábbi regényében már kisgyermekként szerepel. Hogy ő mit kapott örökségül családjától, az kiderül a történet során.

A regényben nagy jelentőséggel bír a marxi filozófia, hisz saját szemünkkel tapasztaljuk meg a „kizsákmányolt munkásságot”, s ezért könnyen hihetjük eleinte azt is, hogy Zola szándéka Marx gondolatának megerősítése, de valójában a munkásmozgalmakat is jelentős kritikával illeti, hisz kiderül, hogy maga az élharcos, Étienne sem érti teljesen ezeket az eszméket. Hát még a bányászok, akik közül jó néhányan még csak olvasni sem tudnak, ezért csak vakon követik azt az embert, aki valami szebbet ígér, távoli, homályos ideológiákra hivatkozva. Emiatt a legtöbb gyűlésük, megmozdulásuk esztelen tombolással ér véget, hisz nem mint tudatára ébredő munkások hajtják ezeket végre, hanem mint őrjöngő vadállatok, akiket a hosszú évek alatt elvakított a mindent feketére festő szénpor.

A történet bár tragédiába fullad – ezt az elejétől kezdve érzi az olvasó, hogy ez a regény nem végződhet tragédia nélkül –, de Zola pozitív hangvétellel és szimbólumokkal zárja le a könyvet, hogy vigyen némi reményt ebbe a sötét közösségbe. A mű címe is ehhez köthető, a francia forradalom során létrehozott naptárban az áprilisi hónapot nevezték így. Jelentése pedig csírájában levő, kezdeti. Ezzel utalva, hogy ha még nem is vagyunk elég érettek a láncaink lerázásához és az egyenlőtlenségek kiegyenlítéséhez, de a folyamat már elindult, s csak idő kérdése, hogy az emberek ténylegesen tudatukra ébredjenek.

Összességében hihetetlenül jó regénynek tartom a Germinal-t, Zola ezzel felkerült a listámra mint olyan szerző, akitől még többet akarok olvasni. Bárkinek ajánlom, mert élvezetes olvasni mindazon szenvedés ellenére, amiről szól, ugyanis Zola rendkívül gazdag kifejezőeszközeiben. Azoknak, akiknek felkeltette az érdeklődését, de nem kívánják olvasni, ajánlom a Claude Berri rendezésében készült 1993-as filmet (Germinal, 1993), amely meglehetősen hű maradt a regényhez. Egyedül a Zola által precízen és finoman megrajzolt karakterek jellemét nem sikerült visszaadnia, mert érzésem szerint nem is lehet ugyanúgy.