28. kihívás: Úrilányok Erdélyben

A nagy olvasási kihívás 28. hetén a 9-es tételt teljesítettük a listáról, mely így szól: „egy könyvet, melyet nő írt”. Ehhez pedig Ugron Zsolna Úrilányok Erdélyben című regényét választottuk.

Az Úrilányok Erdélyben  Ugron Zsolna 2010-ben megjelent első regénye. Kíváncsian vettem kezembe a könyvet, mivel a fiatal írónőtől már olvastam egy történelmi regényt, az Erdélyi menyegzőt, amit remeknek találtam. Így nagyon érdekelt, hogy vajon első műve is eléri-e ezt a színvonalt, ugyanis a neten nagyon sok fanyalgó kritikát találtam az olvasóktól. Természetesen magam szerettem volna megítélni az írónő első alkotását, így kapóra is jött az olvasási kihívás eme tételéhez.

Az Úrilányok Erdélyben igazán különleges mű szerkesztését tekintve. Egymáshoz lazán kapcsolódó családi anekdoták és receptek láncolata egy szerelmi történetre felfűzve. A regény cselekménye igen csekély: Anna, a szép, fiatal, sikeres televíziós szerkesztő-riporter éli kiváltságos életét Budapesten a tökéletes férfi oldalán, de egy erdélyi rokonlátogatás alkalmával rádöbben, hogy ez az irigylésre méltó helyzet mégsem teszi boldoggá. Itt talál rá az igaz szerelemre, és újdonsült férjével vissza is költözik ősei földjére, majd visszaszerzett kastélyukat kezdik újjáépíteni, hogy üdülőparadicsomot teremtsenek belőle.

A sztori valahogy kísértetiesen hasonlít az írónő élettörténetére, talán nem véletlenül. Ugron Zsolna Kolozsváron született, majd a Ceaușescu uralom idején családjával Budapestre költözött.  A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett a jog- és politikatudományok doktoraként, majd sokáig televíziós újságíróként dolgozott. Később férjhez ment, s visszaköltözött Erdélybe, ahol férje ősi családi kastélyát próbálták meg helyreállítani. Itt, Zabolán írta meg történetüket.

Az érezhetően önéletrajzi ihletésű regényt, mint már említettem, családi anekdoták tarkítják, melyek a régi, arisztokrata ősök életéről, mindennapjairól szólnak. Ezek a kis szösszenetek érdekesek, frappánsak, s bepillantást engednek egy rég letűnt világ mindennapjaiba, s képviselőinek gondolkodásmódjába. Azonban a regény kohéziójának ez a sok kitekintés nem tesz jót. Túl sok a sztori, és túl sűrűn szakítják meg az alaptörténet menetét. Sokszor annyira kizökkentettek, hogy már azt sem tudtam, hogy hol is szakadt meg a cselekmény, és a rengeteg szereplő is megnehezíti a regény alakjai közötti tájékozódást. A gyakran szorosan egymást követő anekdotáknak egyszerűen a célját sem tudtam felfedezni.

Az anekdoták mellett a regény végére a receptek is egyre sűrűbben szerepelnek. Mivel a mű elején  még nincsenek, így ezt  a megoldást aránytalannak érzem és kissé feleslegesnek. Persze, a történet kezdetekor a főnősnőt még egyáltalán nem érdekli a konyhaművészet, viszont a befejezéskor pedig már a kedvenc hobbijává válik, így valószínűleg ezért kerülnek elő a receptek. Azonban túlzott dominanciájuk akkor sem igazán indokolt, s teljesen ellaposítja az egyébként sem túl izgalmas történetet.

A regény szerkesztése mellett a szereplők jellemzése is hagy maguk után kívánni valót. A főhősnő szépen kidolgozott, élettel teli alak, azonban a többi karakterről ezt sajnos nem igazán lehet mindig elmondani. Anna első barátja, Jérome, szinte egy árny a regényben, ami egy darabig ott imbolygott, majd szinte észrevétlenül eltűnik. Azonban a későbbi férj, Gábor alakja sem sokkal erőteljesebb. Szinte csak annyit tudunk meg róla, hogy szörnyen arisztokrata a családja, s mivel külföldön nőtt fel, ezért raccsolva beszél magyarul. Valójában azonban alig beszélgetnek Annával, és szinte semmilyen mélyebb érzést nem osztanak meg egymással, így szinte teljesen érthetetlen, hogy miért is házasodnak össze? Gáborról a későbbiekben sem nagyon tudunk meg többet. Ugyan így van ez a regény többi, töménytelen mennyiségű szereplőjével is, akiket nem lehet követni, hogy ki kivel van. A legjobban sikerült alakok talán az anekdoták szereplői, akiknek néhány vonással megfestett jellemrajzaik remekül sikerültek. Sajnálatos, hogy a fő szálban ez nem jött össze.

Az Úrilányok Erdélyben mégis majdnem a történet végéig egészen olvasható kis regény, azonban a végére elég vontatottá és lapossá válik. Tulajdonképpen az utolsó nagyjából ötven oldal egy nagyon hosszú lezárás, a regény vége azonban valahogyan nyitott marad, és csak sejteti az elkövetkezőket.

Összességében azt kell mondjam, hogy Ugron Zsolna első regénye minden eredetisége és ötletessége ellenére sem a legsikerültebb alkotása. Kicsit még összeszedetlen, kaotikus és önismétlő. Szerencsére, ezeket a problémákat a későbbiekben az írónőnek sikerült levetkőznie, s a későbbi történelmi regénye már igazán kiváló alkotás. Mindezek ellenére az Úrilányok Erdélyben kifejezetten különleges és egyedi mű, amivel minden hibája ellenére is érdemes megismerkedni.