Anon Anon 
Amikor megtudtam, hogy az Ant-Man képregényből is filmet csinál a Marvel az első kérdésem az volt, hogy miért pont ebből az egyik legkevésbé népszerű szuperhősből lesz film, aztán csak azért imádkoztam, hogy csak ne vegyék komolyan, mert abból csak katasztrófa sülhet ki. Nem is vették nagyon komolyra a hangvételt, és teljesen pozitívan csalódtam a végeredményben.
Alapvetően csak a meleg elől menekültem a moziba, de nem bántam meg. Amennyire nem hittem abban, hogy A Hangya (Ant-Man, 2015) egy egynél többször nézhető film lesz, annyira meglepő volt, hogy mennyire szórakoztató film lett belőle. Ez többek között annak lehet köszönhető, hogy meg se próbáltak belőle kasszasikert csinálni a szokásos Marvel Cinematic Universe módszerrel, egy szimpla szuperhős filmet kaptunk laza karakterekkel. 
Scott Lang (Paul Rudd), amolyan kortárs Robin Hoodként vált híressé, amikor milliókat juttatott vissza jogos tulajdonosaikhoz egy besurranásos csínnyel. Ez a jótett juttatta börtönbe és szakította el kislánytól Cassietől. Egyetlen egy célja van, hogy újra együtt lehessen kislányával, és bár diplomás ember, bűntetett előlete miatt nem veszik fel sehova. Ekkor jön egy nagy balhé, ami segítségével talán lábra állhat. Scott bele is sétál a csapdába és így lesz belőle szuperhős, mert akihez betör az nem más, mint a nyugdíjba vonult Hank Pym (Michael Douglas), akinek felkeltette figyelmét Scott remek besurranó képessége, és egy második esélyt ajánl neki hogy hőssé válhasson lánya szemében, a szó legszorosabb értelmében. El is indul az okítás, amiben Pym lánya is részt vesz. Lényegében a Hangya képes icipicivé zsugorodni és kommunikál az összes hangyafajjal, akik nagyon hasznos szövetségesek, csak tudni kell velük bánni. Meglepődni nem fogunk a történéseken, de a tálalás nagyon jó. Scott flúgos haverjai folyamatosan szolgáltatják a poénokat, és Rudd is remek a szerepben, mintha csak ráöntötték volna, régen láttam már ennyire szimpatikus szerepben ( nem mintha valaha is láttam volna olyan filmben, amiben ne lett volna szimpatikus). 
Talán jobb is, hogy nem Edgar Wright lett végül a rendező, aki egy Ocean’s Eleven szerű filmet képzelt a vásznakra, hanem Peyton Reed, aki maradt a heist film műfajnál (bankrablós, átveréses filmek), de mégis inkább szuperhős film lett a végeredmény. Lehetnék nagyon kritikus, és mondhatnám, hogy semmi újat nem hozott a film, erőltetettek voltak a poénok, nem voltak fordulatok, gagyi volt a főgonosz és még sorolhatnám. Pont attól volt jó a film, hogy nem próbált meg valami új, valami kiemelkedő lenni, lehet, hogy csak én vártam keveset, de aki többet várt, attól megkérdezném, hogy mégis mit? Számomra kfejezetten üdítő volt, hogy nem nyomtak a képembe valami erőltetetten újszerűt, kaptam egy szóakoztató egészestés filmet, amin jókat nevettem, szerethető karakterekkel, jó jelenetekkel és zenével, egy bár kiszámítható, de jó sztorival. Néha a filmek egyszerűségét kell értékelni, és ez pont az az eset.
Azt már említettem, hogy Paul Rudd szerintem élete egyik legszimpatikusabb alakítását nyújtja Ant-Man-ként, de akit mindenképpen kiemelnék, az a Pymet alakító Michael Douglas, akinek úgy tűnik sikerül a zsánerváltás, fantasztikus alakítást láthatunk tőle az öreg mentort játsszva. Aki pedig egyértelműen ellopta a rivaldafényt minden egyes alkalommal, amikor megjelent a vánsznon, nem más, mint Michael Peña , akit jó volt a sok drámai szerep után egy ennyire komikus szerepben látni. 
Egyértelműen a szereplőgárda viszi a filmet, és szerintem ez bőven elég is ahhoz, hogy helytálljon a produkció a filmes Marvel univerzumban. Ami a cameokat illeti nem Carter ügynök (Hayley Atwell), nem Stan Lee, de nem is Thomas a gőzmozdonyé vitte a prémet, hanem ez!
Nem a Hangya lesz a kedvenc Marvel filmem, de legalább tanultam egyet s mást a hangyáktól, és most már kétszer meggondolom, hogy rálépjek egyre az aszfalton, és ha már csak ennyi hatással volt az életemre egy film, az megért két órát az életemből.
IMDB: 7,9
MAFAB: 82%
értékelés: 83/100
