Az én választott kihívásaim egyike a 38-as, egy szatirikus könyv. Nem volt kétségem afelől, hogy Karinthy Frigyessel nem nyúlhatok mellé. Választásomat két okkal indokolnám: 1. Karinthy egy korszakos zseni, akiről elsőre humoreszkek és paródiák juthatnak eszünkbe, de valójában minden egyes írása mögött keserves és figyelemreméltó vészkiáltást hallat. 2. A kisregény tartalma és üzenete jelentős aktualitással bír napjaink történéseit figyelve. (Sajnálatos, hogy ez utóbbi nem az író vátesziségének tulajdonítható…) Karinthy 1916-ban az I. Világháború tragédiáit követve dönt úgy, hogy megírja az Utazás Faremidóba című kisregényét. Ehhez a szatirikus regények egy klasszikusához, Jonathan Swift Gulliver utazásaihoz nyúl vissza, s indítja útnak ötödik alkalommal a főszereplő Gullivert egy mesés, képzelt világba.
1914-et írunk. Néhány hónapja csak, hogy a Monarchia hadat üzent Szerbiának, kirobbantva ezzel az első világháborút. Gulliver seborvosként vállal önkéntes munkát a fronton, amikor egy nap hajójukat támadás éri, ő pedig menekülni kényszerül a kapitánnyal, egy hidroplán segítségével. Az égben azonban csodálatos módon megússza a lezuhanást egy ismeretlen eredetű gépnek köszönhetően, mely ezután egy messzi-messzi országba viszi. (Bolygóra, mint később kiderül.) Gulliver meglepve tapasztalja, hogy ott bonyolult szerkezetű, fémből készült, néhol az emberre hajazó külsejű gépek élnek, kik zenei hangokat használva kommunikálnak egymással. Gulliver megtanulja nyelvüket, s másféléves tartózkodása során hosszas beszélgetéseket folytat a szolasziknak nevezett lényekkel, és nyer betekintést az emberiség sötét titkaiba.
Karinthy kiábrándulván a halált hozó eszményekből, politikai ideológiákból és nem utolsó sorban a tudományokból, feltárja lesújtó véleményét az emberrel, mint gondolkodó lénnyel kapcsolatban. Gulliver és gazdája, Midoré beszélgetéseiből kiderül, hogy a szolaszik, a robotgépek – bár, Karinthy maga nem használja ezt a kifejezést, leírásukat tekintve teljes egészében megfeleltethetőek a mai értelemben vett robotoknak -, hosszú évezredek óta léteznek egy szomszédos bolygón, s kísérik figyelemmel a Föld sorsának alakulását. A szolaszik elérték a lét legtökéletesebb formáját, megismerték az örök élet titkát, ami nem más, mint a szervetlen anyag, mely nem romlandó, s őket is alkotja. Megtudjuk, hogy nagyítólencsék segítségével a kezdetek óta követik a Földön zajló eseményeket, köztük az ember megjelenését és ügyködését a bolygón, hamarosan pedig az igazságra is fény derül – az ember nem egyéb, mint egy, a Földet sújtó betegség. Egy baktérium, ami igaz, hogy alapjaiban szennyezi élőhelyét, s betegíti azt meg, de hosszú távon (szolaszi életben számolva) aggodalomra nem ad okot, hisz sajátos jellemzője, hogy nemcsak a gazdatestet pusztítja, hanem szükségleteiből fakadóan önmaga, társai illetve környezete irtására kényszerül. Hisz miféle tökéletlen létforma az, mely időről időre kénytelen a fának gyümölcsét letépni szűnni nem akaró éhsége miatt? A következtetést nem nehéz levonnunk: fajunk pusztulásra van ítélve. Nem egy magasabb rendű létező akarata vagy a természet vad, irányíthatatlan működése miatt. Kizárólag a saját lényüknek köszönhető, hogy múlandó, jelentéktelen jelenség vagyunk e világon.
A komor és fájdalmas üzenet azonban ne tévesszen meg minket, Karinthy ezúttal is sajátos humorával kápráztatja el olvasóját, s tart olyannyira görbe tükröt elénk, hogy az csaknem megreped, s szilánkjaira esve újfent a valóságot közvetíti, mint iszonyatos látványt. Eszközeiben kimeríthetetlen, ha parodizálásról van szó. Így ismerhetjük meg az őrült japán katonát, akinek az nevetséges rögeszméje támadt, hogy tudja, miért harcol, vagy juttathatja Gulliver kifejezésre örömét a háború okozta sebesülések miatt bekövetkező orvosi fejlődéssel kapcsolatban. De az emberiség eszmetörténetének téves útját igazolandó nyújtja talán a legtalálóbb fricskáját a történetnek, ugyanis Faremidóban, ha ólmot és zsírkövet dörzsölsz egymásnak, felhangzik egy artikulátlan zörej, mely emberi nyelven csak így hangzik: történelmi materializmus.
Erős és kegyetlen társadalomkritikája ellenére a történet pozitív hangvétellel zárul, nyújt némi vigaszt, hisz Midoré elárulja, hogy volt időszak, mikor úgy tűnt, a Földön terjedő betegség jó úton jár ahhoz, hogy elérje a tökéletességet önmaga pusztítása helyett. Sajnálatos módon erről az ösvényről letértünk, s érzésem szerint a mai napig keressük a megváltást jelentő biztos utat haza. 1921-ben Karinthy hatodszor is útnak indítja Gullivert, aki ekkor Capilláriában köt ki, hol feltérképezheti a nők és a férfiak közt feszülő ősellentétet. Rövid terjedelmük, olvasmányosságuk és nem utolsó sorban időtálló aktualitásuk miatt érdemes elolvasni azoknak, akik egy könnyed, szórakoztató, klasszikus regényre éheznek.