Megérkezett az első trailer az Owen Harris rendezésében készülő Kill Your Friends című szatirikus filmhez, ami a 90-es évek végének britpop színpadát mutatja be azok szemén keresztül, akik nagyot akartak vele kaszálni.
A mozi John Niven 2008-as azonos című debütáló regénye alapján készült. A Londonban élő és dolgozó Steven Stelfox (Nicholas Hoult) az A&R lemezkiadó ambíciózus ügynöke, aki nagyon kevés zenei műfaj iránt érdeklődik csak igazán. Irigy kollégái sikereire, ezért agresszívan halad előre a karrierjében, mert ahhoz, hogy meghatározó névvé válhasson a szakmában, ki kell fognia egy igazán nagy halat. A film Stelfox drogokkal tarkított utazását mutatja be. A korai kritikák Nicholas Hoult játékát egyenesen Christian Bale American Psychójához hasonlítják, és a filmről is mindenki kedvezően nyilatkozik. A trailer alapján elsőre nekem a 2000-es Sorted (Szétcsúszva) jutott eszembe, ami ugyanígy a 90-es évek végén uralkodó britpop zenei kultúra mocskában lubickol. Drogok, zene, gyilkosság. Houlton kívül olyan nevekkel is találkozunk majd, mint James Corden, Gerogia King, Ed Skrein és Rosanna Arquette. A megjelenés dátuma 2016. április 1.