David Hasselhoff ugyan nem főszereplő a filmben, de vele mégis a Stretch egyik legjobb jelenetét választották ki a film promózására. Akármennyire is nem a legnagyobb költségvetésű filmek közé tartozik, azért egy közepes költségvetésű mozit is nagy pénz elkészíteni. Rengeteg stúdió van jelen a piacon, akik mindig a lehető legjobbat próbálják kihozni a produkciókból, így hatalmas a verseny, ez pedig a következőt jelenti: ha a filmed olcsó, legyen nagyon vonzó a közönség számára, mert ők hozzák a profitot.
Pontosan ez a helyzet Joe Carnahan Stretch című filmjével Jason Blum Blumhouse Productions stúdiójából, mely főleg alacsony költségvetésű mozikra specializálódott, mint a Paranormal Activity vagy a The Purge, mely 5 millió dolláros költségvetésével messze van a Marvel Universe-től. A plot szerint Stretch (Patrick Wilson) sofőr felvesz egy milliomost (Chris Pine), ami egy csomó bonyodalomhoz vezet. Nem túl izgi, ugye? Pedig Hasselhoff és Chris Pine mellett Ray Liotta és Jessica Alba is ott vannak húzónévként. Talán ez az oka annak, hogy az Universal 20-40 milliós büdzsére számolt a projekt indításakor, ezért már azelőtt elkaszálták a filmet, hogy elkezdték volna, hiszen meggyőződésük volt, hogy a film messze nem fogja megközelíteni bevételeiben a rá szánt kiadásokat. Egyik stúdió sem akarta vállalni a filmet, ezért az továbbra is a Unersal Studios-hoz tartozott. Aztán útközben rájöttek, hogy mégiscsak nagyobb durranás lesz a produkció, mint azt gondolták eleinte, így a Stretch újra sínen van, olyannyira, hogy október 14-én már meg is jelenik a film. Mivel a kezdeti erőfeszítések elmaradtak, a reklámozás az utolsó hajrá dolga lesz. A figyelemfelkeltés érdekében egyből egy a filmből kivágott jelenettel promózzák a mozit, ahol David Hasselhoff épp szétosztja a főszereplőt. Hasselhoff mentalitásáról egyébként azonnal a Tropic Thunderből ismert Les Grossman (Tom Cruise) ugrott be, a film hangulata pedig a Wrong Cops és Crank furcsa ötvözetét tükrözi, a legjobb értelemben.
A rendező, Joe Carnahan neve senki számára sem ismeretlen, hiszen ő rendezte a nagy sikerű Smokin’ Aces című filmet, és most is valami egészen hasonlóra számíthatunk a trailer és a promó alapján.
A promó:
A trailer: