Eszter 
Április 22. és július 31. között tekinthető meg a Picasso – Alakváltozások, 1895-1972 című kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában, ami önmagában is páratlan, ám egy olyan filmklub is kapcsolható hozzá, amit vétek lenne kihagyni.
A Magyar Nemzeti Galéria filmklubja művészet- és filmtörténeti szempontból egyaránt igazi csemegének számít, hiszen a vetítéseket Gimesy Péter művészettörténész, filozófus festményeket felvonultató, kulisszatitkokat nem elhallható előadása előzi meg, „amely az 1910-es/20-as évek avantgárd művészetének és filmes törekvéseinek közös, sokszor egymást inspiráló képi világába ad betekintést”. Május 22-én a filmklub A szürrealizmus kezdetei című előadásához érkezett, amire olyan sokan voltak kíváncsiak, hogy alig maradt üres szék a teremben.
Gimesy Péter – nem meglepő módon – rögtön Francisco Goya és James Ensor egy-egy festményével indítja előadását, melyeket a szürrealizmus előfutárainak tekinthetünk, majd idézi Ensor híres mondatát, amivel azonnal megadja a „tananyag” befogadásához szükséges alaphangot: „Az elme a művészet ellensége.” Ezután azzal folytatja, hogy bár csak 1924-től beszélhetünk szürrealizmusról, egy Guillaume Apollinaire nevű költő már 1903-ban használja a szürrealista melléknevet Teiresziasz emlői című könyvében. Ám nemcsak emiatt érdekes Apollinaire neve, hiszen 1911-ben, mikor Vincenzo Peruggia ellopta a Louvre-ból a Mona Lisát, először őt gyanúsították, így pár napot tömlöcben kellett töltenie, az esemény hatására pedig egy már-már szürrealistának nevezhető mű is elkészült, méghozzá Duchamp LHOOQ című, szakállas Mona Lisája.
Ahogy haladunk előre a művészet történetében, az orosz balett 1917-es Parade című előadása kapcsán Picasso neve is előkerül, hiszen díszlet- és jelmeztervezőként olyan különleges világot teremtett, ami joggal nevezhető szürreálisnak. Gimesy Péter, mondandója e pontján festményekkel tarkítva avat be minket Picasso finoman szólva bonyolult szerelmi életébe, így szinte észre se vesszük, hogy megérkezünk a dadaizmust követő korszakba, a szürrealizmus időszakába.
A szürrealizmus egy realitáson túlmutató, valóságtól elrugaszkodó művészeti mozgalom, melyben a tudatalatti és az irracionalitás játssza a főszerepet. Breton és Freud neve megkerülhetetlen – látjuk Gimesy Péter diáin, ahogy azt is, hogy a fotó és a film igencsak előtérbe kerül a korszakban. Így jutunk el Salvador Dalí egyértelműen szürrealista festményeihez, és a filmklub legizgalmasabb részéhez, a filmvetítéshez.
A szürrealizmus kezdetei című előadáshoz kapcsolódó mozgókép nem is lehetne más, mint Salvador Dalí és Luis Buñuel az Andalúziai kutya (Un chien andalou, 1929) című, 1929-es filmje, melynek már a címe is szabad asszociáció – mondja Gimesy Péter, majd elmeséli, hogy a forgatás előtt Buñuel nagyobb összeget kért kölcsön anyjától, melynek felét Párizsba érve el is költötte. Ennek ellenére az Andalúziai kutya két hét alatt elkészült, és a szürrealista film iskolapéldája lett.
Dalí és Buñuel filmjében a szürrealista montázsáttűnések, s az álomszerű képasszociációk mellett az idő manipulációja és a festészetben is uralkodó szimultán perspektíva (egyidejűleg több nézőpontból történő többsíkú ábrázolás) játssza a főszerepet, ezek összhatásának köszönhetően pedig az Andalúziai kutya a mai napig képes megdöbbenteni a nézőket. Ezen állítást a filmvetítés első percei igazolták is, hiszen a teremben ülők egy emberként szisszentek fel a híres jelenetnél, amit nem fogok részletezni, inkább figyelmetekbe ajánlom a filmet, és a filmklub következő, szeptember 25-ei előadását, ahol Buñuel Aranykor (L’âge d’or, 1930) című alkotását tekinthetitek meg.
