Sok következtetést nem tudtam levonni az American Horror Story hatodik évadából, elvégre még csak három karakterrel ismerkedtünk meg, és a téma is homályos, de nézzük csak, miről is szól az AHS: My Roanoke Nightmare, és mit várhatunk a következő epizódokban.
Szokásukhoz híven, az AHS hatodik évadának preimerjére is egy szerda estén került sor, csak hogy az igazi hardcore rajongók a világ másik felén csütörtökön életléptelen zombiként menjenek munkahelyükre, vagy az iskolába.
A témára is fény derült, ami idén a rejtélyesen eltűnt Roanake kolónia köré íródott. A Roanoke kolónia, más néven az Elveszett kolónia, amit a mai Észak-Karolina területén alapítottak 1585-ben. Az alapítás után kicsivel, 1587-ben egy követség arra járt, hogy megnézze, hogyan illeszkedtek be a telepesek, de épülő kultúra helyett csak egy csontvázat találtak. Sok hipotézis látott napvilágot, hogy mi történhetett a 117 telepessel,de mivel az ügy nem tisztázódott azóta se, az írók szabadon nyúlhatnak történethez, és remélhetőleg valami fordulatokkal teli, agysorvasztó végkifejledtet szülnek majd az évadnak.
Mivel még csak a ráhangoló epizódon vagyunk túl, semmit nem tudtunk meg a telepesekről, igazából csak a cím utal rá, hogy ők a titokzatos huligánok, akik pokollá teszik főszereplőink életét.
Akkor itt térjünk is rá a főszereplőkre. Shelby és Matt a vidéki házikó friss lakói, akiket rögtön négy színész játszik, mivel a sorozat új formátumban tért vissza, és most dokumentumfilm formátumban mutatja meg a történetet. Nem az Ideglelés típusú filmekre kell gondolni, inkább amolyan Rejtélyes történetek stílusra, ahol a történetek igazi szereplői egy kamera előtt mesélnek arról, mi is történt velük, mikörben azt színészekkel eljátszatják, amolyan szemléltetésképpen. A riportot adó Shelby-t Lilly Rabe, míg az elszenvedőt Sarah Paulson alakítja. Párjaikat pedig a színészgárda két friss tagja, Andre Holland és Cuba Gooding Jr játssza. Ebbe a csapatba csatlakozott a Matt elbocsátott, érzelmi analfabétát alakító Angela Bassett és Adnia Porter.
Ha nem tévedek az úton bolyongó néni más volt, mint Kathy Bates, de lehet, hogy ezt csak bemagyaráztam magamnak, később pedig a megszokott csapat apraja-nagyja is csatlakozik a történetbe. Azt még nem lehet tudni, hogy pontosan kiket láthatunk később, Denis O’Hare, Evan Peters, Matt Bomer, Cheyenne Jackson és Lady Gaga már megerősítették, hogy visszatérnek a franchise hatodik évadába. A Roanoke esetében az eddigieknél is titokzatosabbak a készítők, hiszen egészen a premierig semmit nem spoilereztek el, kivéve a véletlen kikerült anyagokat. A promoképekkel és videókkal is nagyon elővigyázatosak voltak, hogy véletlenül se áruljanak el túl sokat, és úgy tűnik, hogy ez az üzletpolitika működik.
Ez az évad merőben különbözik az utóbbi évadok harsányságától és szemet erőszakoló túldíszítettségétől. Sokkal visszafogottabb, már csak típusát tekintve is teljesen különbözik mondjuk az ötödik évad videóklipszerűségétől.
Ha az „Első fejezet„névre keresztelt első epizódban a horror csak kaparászott az ajtón, a második részben rúgva töri be azt, legalábbis az epizód előzetes ezt ígéri.
Lehet, hogy csak a szokásos valamihez hasonlítani kell csapdába esek ezzel, de számomra deja vu érzés ez az elátkozott ház dolog, és rögtön az első évad jutott eszembe róla. Arról nem is beszélve, hogy az alkotók, Murphy és Falchuk azt ígérték, hogy ez az évad összeköti majd az eddigi öt évadot, és megtudjuk a nagy összefüggéseket. Minden bizonnyal erre csak az évad végén kerül sor, úgyhogy tovább nem is részletezném a dolgot.
Amit az első epizód alapján el tudok mondani, hogy sokkal visszafogottabb évadról beszélünk glamour szempontjából, ami nem baj, de az, hogy egyszer se huppantam fel a félelemtől,miközben néztem, annyira nem biztató. Ugyanakkor ez csak a bemelegítőepizód volt. A második rész után merek majd merészebb állításokat tenni az eddig kifejezetten döcögő hatodik évadról.